Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-110

À Nemzetgyűlés 110. ülése 1920. êvi szept. hó 24-ên, pénteken. 563 Ez alkalommal szeretnék rámutatni még egy másik dologra is, amely szorosan véve nem tarto­zik az interpellációhoz. T. i. az ország nincsen még kellőleg tájékozva afelől, miképen fog történni a hadsereg legénységének pótlása a közel jövőben. ( Ugy van! Ugy van!) Csak általánosságban kívá­nom közölni, miután bizonyos fokig ez is össze­függ a mezőgazdasági munkákkal, hogy a három legidősebb évfolyam szabadságoltatni fog és he­lyette a legfiatalabb évfolyan fog teljes mérték­ben behivatni. Ami ő excelleneiájának azt a megjegyzését illeti, hogy reméli, hogy a közös hadseregtől nem fogjuk átvenni azt, ami rossz, ez egészen ugy van. Én kötelességszerüleg kijelentem, amit már annyi­szor kijelentettem, hogy a hadsereg, legalább a nemzeti hadsereg sohasem lehet állam az állam­ban. ' (Helyeslés.) Nekünk a legszorosabb kontak­tust kell tartanunk a néppel, hiszen mi arra tá­maszkodunk, vagy legalább arra kivánunk támasz­kodni, ha egyszer más viszonyok következnek be. Hitelesítették : Thomas Ferencz s. k na/plóbiráló-b Ez a válaszom és kérem annak tudomásul­vételét. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Simonyi-Semadam Sándor: T. Nemzetgyűlés! Köszönettel tudomásul veszem a minister ur vá­laszát, amely bennünket teljesen kielégit. Köszö­nöm azt a gondolatát is, hogy ő tovább vitte az interpelláció keretén túl a kérdést és megnyug­tatta a gazdaközönséget még a tekintetben is, hogy a behivások milyen módon fognak eszközöltetni. (Helyeslés.) Elnök : Kérdem a t. Házat : méltóztatnak-e a honvédelmi minister urnák Simonyi-Semadam Sándor képviselő ur interpellációjára adott vá­laszát tudomásul venni, igen, vagy nem ? (Igen !) Kimondom, hogy a HemzetgyiHés a választ tudo^ másul vette. Több tárgy nem lévén az ülést bezárom* (Az ülés végződik d. u. 1 áfa 45 perckor,) Virter László s. k igi tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents