Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-110

552 A Nemzetgyűlés 110. ülése 1920. évi szept. hó 24-én, pénteken. Egyébként ehhez a kétszakaszos törvényjavaslathoz, amilyen rövid maga a törvényjavaslat, én is röviden kivánok hozzászólni. Feltétlenül indokoltnak és kötelességszerűnek tartom ezt, mert hiszen azt, amit én figyelmébe ajánlok a t. Nemzetgyűlésnek és a földmivelésügyi minister urnák, évek során át leszűrt tapasztalatokból, az emberekkel való érintkezésből és bizonyos tekintetben az emberek lélektanának tanulmányozásával töltött időkből merítem. Szerintem ugyanis e nagy törvényjavaslatnak megalkotásánál mint fő szempontok kell hogy vezessenek majd bennünket: a közgazdasági, nemzetgazdasági és közegészségügyi szempontok. Ez az a három fundamentális dolog, amely kell hogy egészséges állapotokat teremtsen egy országban. Annál a sorozatnál, amelyet az előadó ur szives volt felolvasni a végrehajtási utasitásra vonatkozó intézkedésnél, melyet a bizottság javasol, egy dolog ragadta meg a figyelmemet. Habár ebben a sorrendben, ebben a kategóriában tulajdonképen az általam indítványozott dolog is benne van, mindazonáltal külön is le kívánom ezt szegezni, mert hiszen ez az, ami az embereket helyes felfogásuakká, az országhoz való ragaszkodásbau megfelelő szociális érzésüekké alakit ja át, ha látják, hogy a kormány és a Nemzetgyűlés törődik a sorsukkal és máris bizonyos előintézkedéseket tesz e javaslatban. Azt méltóztatott ugyanis mondani az előadó urnák, hogy a hadiözvegyek, hadirokkantak, hadiárvák és földínivesalkalmazottak fognak földhöz jutni. Egy összevont kijelentést akarok erre vonatkozólag tenni, még pedig azt, hogy egy osztály van, amelyet feltétlenül le kell kötni röggel, adománnyal, jóakarattal, és ez a tömeglakók osztálya. Ha megfigyeltük annak idején, láthattuk, hogy ugy a forradalomban, mint később a kommunizmus alatt épen a tömeglakók voltak azok, akiket olyan lelkiállapotban ért az a rendkívüli' agitáció, hogy nem állhattak ellene, mert semmi sem kötötte őket ehhez a hazához, nem volt egy kis rög sem, amely idevonzotta volna őket; az ötéves háború alatt felgyülemlett keserűség odavitte őket, hogy — ha egy bizonyos időre is — el hagyták magukat ragadtatni az agitátoroktól és az akkori nagy Ígéretek folytán azok karjaiba vetették magukat. En ugyanis megfigyeltem, hogy november végén, amikor legelőször jöttek ki a szocialista agitátorok, kik sorakoztak hozzájuk. Legelőször a községbeli tömeglakók, akiknek semmi egyebük nem volt ebben az országban a keserűségnél. (Ugy van!) A mindennapi megélhetésük bizonytalan lévén, könnyen megtántorodtak. De azt is meg lehetett állapítani, hogy amikor látták, hogy a többiek, akiknek a lelkivilága, a lélektana egészen más, visszahúzódnak ettől az áramlattól, amely őket a szocialisták és agitátorok körébe sodorta, magnk is gondolkozóba estek és csak azt a kijelentést tették, hogy mijük van nekik tulajdonképen ebben az országban, ami idekösse őket ; miért legyenek ők magyarok; nekik mindegy, elég nagy a világ, ők elmennek bárhová, ahol élni hagyják őket és ahol valamit a magukénak mondhatnak. Megállapítható volt, hogy azok, akiknek akármilyen kis házacskájuk volt, vagy akiket csak egy darabka föld is kötött ehhez az országhoz, hátat fordítottak az agitátoroknak, csak messziről nézték és nem csatlakoztak semmiféle olyan rendbontó munkájukhoz, amelyek az akkori viszonyok szerint az országnak kárára voltak. De hiszen ez kézzelfogható is, ment; tessék elképzelni azt a falusi szegény embert, aki negyedötöd magával lakik egy házban, ahol semmiféle berendezéskedés nincs ; az egész évi keresete sem olyan, hogy rá nézve megnyugtató lehetne, ami egy kis örömet szerezne neki ; a világon semmi sem ambicionálja arra, hogy iparkodjék ebben az országban jó hazafiként élni. De igenis, megállapítottam, hogy azok a szegény emberek, akiknek ha csak három-négyszáz öles háztelkecskéjük volt is, jobban féltették a kommunizmus alatt az ő házikójukat, mint a kétezer holdas földbirtokos az ő kétezer holdját. (Igaz, ugy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, mindezek megadják, nekem a jogot annak a kijelentésére, hogy amennyire ismerem ezeket az embereket, — ele hiszen ismerheti minden komolyan gondolkodó hazafi ebben az országban — ha ilyen szerény igényeket kell kielégítenünk ahhoz, hogy jó hazafiakat tudjunk nevelni, akkor legelsősorban kötelessége ennek a Nemzetgyűlésnek, hogy mindezeket az igényeket, még ha állami megterheléssel jár is, kielégítse, mert szerintem ez tulajdonképen a legkisebb áldozat volna az állam részéről. Nem hozható fel az az ellenvetés, hogy a házhelyeknek kiadásával már elkéstek, mert most ősszel már nem tudnak építeni. Ez, t. Nemzetgyűlés, nein ellenvetés, mert hiszen örömet szerez annak az embernek már az is, hogy megkapja azt a telket. Osz idején, amikor mái nem tud künn dolgozni a határban, tud odahaza csinálni egy kis kerítést, elő tud készíteni egyes dolgokat az építéshez, és ha megkapja a telket, ez ösztönzi arra, hogy. a tél folyamán valamit, ami az építésre szükséges, akármi útonmódon beszerezzen. Olyan érzést vált ez ki a szegény emberből, hogy az ország javára kezdetképen ennél jobbat, alkalmasabbat igazán nem csinálhatunk. Ezért azt a szóbeli indítványomat kívánom csak röviden, de nyomatékosan előterjeszteni, hogy azok között, akik háztelket kapnak, különösen a tömeglakók is felsoroltassanak, mert ha a tömeglak óknak adunk lakást, ezzel egyúttal a közegészségügyünkön is segítünk. A népjóléti minister ur csak nemrégiben adott ki rendeletet az anya- és csecsemővédelemről. Én ugy találom, i Nemzetgyűlés, hogy hiába addig minden anya-