Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-107

A Nemzetgyűlés 107. ülése 1920. évi szeptember hó 21-én, kedden. 455 semmit, ellenben olcsóbban odaadja búzáját neki, mint a magyar vigécnek. (Derültség.) Önök mégis ugy vélik, hogy jogtalanság történik ezzel az iskolai törvénnyel, pedig" ha valahol, itt jogos az önök visszaszorítása, mert ne felejtsék el, hogy még a széles integer Magyarországon is csak egy, mondd egy szál középiskolát produkáltak irtózatos vagyonukkal és a többi közép- és felsőiskolát kiélték, kihasználták, ( Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) elárasztva a maguk tömegeivel azokat a felekezeti iskolákat is, amelyeknek egymásra uszítása volt az önök exisztenciájának az alapja. Ez az igazság. (Elénk helyeslés és tajjs a baloldalon.) A hozzám legközelebb fekvő felekezeti iskolában ma is a numerikus többség zsidó. Gunda Jenő : A papok tanították őket ! Kovács Emil : Igen, ha a pap-tan ároknak van valami bűnük és hibájuk, akkor az az, hogy túltengett bennük a túlzó liberalizmus, ( Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) örökösen nem azt tartották szem előtt, hogy sem isteni, sem emberi erkölcsi törvény nem parancsolja, hogy jobban szeresd a felebarátodat, mint saját magadat, csak azt parancsolja, hogy szeresd felebarátodat mint magadat. Sőt az ellenségedet is. Már az ellenség szeretésénél Krisztus sem teszi hozzá, hogy szeresd csak ugy is, mint magadat, de még kevésbé, hogy a saját magad és nemzeted öngyilkossága árán is szeresd. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Ilyent nem parancsol a világon semmiféle törvény, és méltóztassék elhinni, hogy igenis önkéntelenül eszükbe juthatott volna, hogy a zsidóval mindig eminenter barátkozó, mert a béke és a szeretet légkörét szivesebben vevő, nemes érzésű és vendégszerető magyar bizony elmondhatná Petőfinek a meghasonlott barátjához intézet szavait : Ha csakugyan elválnak utaink, Isten veled, te hűtelen barát, veszett ebként ki szivem megmarad. Biztosítom az ottani padokon ülőket és összes fajrokonaikat, hogyha igy nem is- beszélünk, mert nem akarunk ilyen élesen beszélni, egy bizonyos, hogy a ieggalamblelkübb magyar ember is rájuk kell, hogy mondja : Kern én téntem le homlokodról, magad tépted le a babért. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Ami azt illeti, amit Ugron Gábor képviselőtársam nehezményezett, hogy a törvényjavaslat következtében talán majd a nők kimaradnak az egyetemről, én ugyan nem látom, hogy kimaradnának! . . . Szabóky Jenő: Főzőkanalat nekik! (Egy hang : Nincs mit főzni !) Kovács Emil : ... de ne méltóztassék elfe-» lejteni, hogy a nemzeti garanciák következtében többnyíre épen azok fognak kiszorulni, akik egyszerűen kerülték a munkát és akik azért mentek oda nagy tömegekben, mert a fizikai munka nagyon kelletlen nekik. Majd ha a mi magyar leányaink, asszonyaink, ha bizonyos tereken körültekintés után is, de a fonóhoz és az orsóhoz visszatérnek, ki fog sülni, hogy nemcsak a kenyér megszerzésében, de a ruházat megszerzésében is még visszavesszük Magyarországon azt a jó magyar nevet, amely hires volt arról, hogy olyan szöveteket, ruházatokat csinált, amelyek a perzsaszőnyeggel vetekedtek tartósságban, és csináltak a nizzai selymek nélkül olyan díszmagyart, amilyent még nem látott a világ. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ezért minket, magyarokat, ne sajnáljon senki. Még csak azt akarom megjegyezni, hogy amikor amiatt aggódnak némelyek, hogy az intellektuális pályákról visszaszorul majd az intelligens ifjúság, akkor nekem eszembe jut az, hogy a kormánynak és a társadalom vezetőségének azt a szerepet kell játszania az élet tapasztalataival még nem rendelkező ifjúsággal szemben, amelyet az atyának, vagy a nemzetek felett a gondviselő atyának kell betöltenie : t. i. sokszor keserű orvosságot is kell neki adnia, hogy a jó útra térjen. Az ifjúságnak — mint Bölcs Salamon mondja — fejébe szökött a bolondság ; én csak ugy mondom, hogy : a gyarlóság ; fejébe szökött, mert nincsenek élettapasztalatai és még nem tud disztingválni, hogy a reális életben melyik pálya lesz nekivaló. Az érettségi után az ember minden, csak nem érett a pályaválasztásra, talán teoretikus értelemben igen, de a gyakorlatban nem. Honnan is ismerné az életet? Hiszen egy hosszú élet is kevés arra, hogy eldönthesse az ember : mi lenne a legjobb választás. Az egész úgyis csak Istenkísértés. Ha tehát mi helyesebb arányban osztjuk be a foglalkozási ágakat, akkor nem rosszat tettünk azzal a fiatalemberrel, hanem egyedül jótékony nemtői lettünk az életének. Ez első tekintetre veszélyesnek és igazságtalannak látszik, amely — mint ahogy itt valaki elérzékenyülten mondta — a méltatlanság könynyeit fogja majd fakasztani a szegény ifjúság szemében. De hiszen sokszor sírunk az életben, amikor örülnünk kellene, és de sokszor örülünk, amikor jobb ^ lett volna, ha gyászruhába öltöztünk volna, En nem féltem a magyar ifjúságot, meg fogja találni a maga helyét. Mindenesetre igen kívánatos volna, hogy a kormány — mint Szabó Balázs képviselőtársunk okosan mondta — gondoskodjék arról, hogy a mostani tisztviselők és az intelligens ifjúság is elhelyezkedést találjon magának a mai társadalmi viszonyok között, amelyek erre sok alkalmat adnának. El lehetne helyezni az intelligenciát, csak akarnunk kell : szociális, társadalmi munkára való kiküldetéssel a nép közé, vagy más módon. Végül -- bár ezer mindenféle mondanivalóm volna erről a tárgyról, de nem akarom szives figyelmüket tovább igénybe venni — azzal fejezem be a beszédemet, hogy tudatában vagyok annak, hogy nem mindenkinek és nem mindenben kellemes az, amikor az ember ilyen kényes dolgokról beszél, de hát — Istenem — lehetetlen a kérdést e nélkül tárgyalni. Belőlem