Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-107

450 A Nemzetgyűlés 107. ülése 1920. táztatott a vita folyamán, hogy a tanszabadságnak semmi köze a numerus clausushoz. A két fogalomnak mesterséges összezavarása volt az, amikor itt némelyek kétségeskedtek afelett, hogy vájjon a tanszabadságot nem éri-e, nem tudom, micsoda jogtalan sérelem. Ugyancsak definiáltatott és pedig igen helyesen, hogy a tanszabadság nem egyéb, mint a tudományoknak minden illetéktelen beavatkozásoktól mentes, szabad hirdetése. Ez a tanszabadság, vagyis az a szabadság, hogy mit és hogyan taníthatunk. Ellenben semmi köze a tanszabadsághoz annak, hogy az egyik vagy másik professzor által tökéletes egyéni és tudományos, teoretikus szabadsággal hirdetett tudományte gy ember hallgatja-e, vagy ötvenezer. El kell fogadnunk a törvényjavaslatot azért is, mert elhelyezkedési politikát jelent — mint ahogy az imént említeni bátor voltam — s így helyes és célszerű nemzetgazdasági politikai szempontból — mert hiszen szellemi tőkével is lehet gazdálkodni — is elfogadható, sőt feltétlenül elfogadandó a törvényjavaslat. Némelyek itt a kimaradtakkal szemben aggódnak, hogy mi lesz azokkal. Szívesen csatlakozom azok véleményéhez, — pl. Szabó Balázs képviselőtársam véleményéhez — akik azért aggódnak, nehogy ezek elhelyezés nélkül maradjanak. Engem e tekintetben is megnyugtat sok részben az a körülmény, hogy a kultuszminister ur ugyanabban az időben előterjesztette, ugyebár, a közgazdasági egyetemről szóló javaslatot is, ahol legalább jórészben az egyetemi hallgatók, illetve az aspiránsok elhelyezést fognak nyerni. Végül el kell fogadni a törvényjavaslatot e tekintetben azért is, mert itten nyilván kimutattatott az, hogy a mi magyar nemzeti államunk és kormányunk nincs abban az anyagi helyzetben, hogy a legideálisabb felfog RS GS a legnemesebb törekvések mellett IS cl mostani időpontban ujabb főiskolák felállítását lehetővé tegye. Ennélfogva bekövetkezett az, hogy — mint Szádeczky Lajos egyetemi tanár ur, képviselőtársunk itt igen helyesen mondta — itt egy vis major előtt állunk, amely akár tetszik, akár nem, egy parancsoló helyzet elé állit bennünket. (Igaz ! Vgy van !) Itt tehát nincs is már e tekintetből sem mit okoskodni. Azonban elfogadom feltétlenül nemzeti szempontokból is a törvényjavaslatot. Ha semmi egyéb oka és jogalapja nem volna ezen törvényjavaslat idehozásának, ha volna is annyi főiskolánk, amennyi kell és annyi hallgatónak és tanárnak hely, amennyi kell, akkor is maga a nemzeti szempont is olyan hatalmas jogalap volna az én szemeimben, — legalább mint magyar ember szemeiben — hogy a szelekció megtörténjék, hogy már maga ez elég volna erre, hogy egyhangúlag elfogadjuk ezt a törvényjavaslatot. Mert bocsánatot kérek, azt mondta itt valaki, hogy ez a Nemzetgyűlés ilyenformán temetkezési intézet. évi szeptember kó 21-én, kedden. Nem temetkezési intézet az, mélyen t. képviselőtársaim, hanem viszont nem is virágkereskedés, amely a világon mindenféle destrukciónak és destruktiv elemeknek minden erkölcsi és nemzeti szempontból lehetetlen és végromlást okozó rothadását bevégezze itt, nem tudom, micsoda szabadelvüsóg csinált szavainak és festett virágainak halmazával. Mindenesetre ez a Nemzetgyűlés igenis fajvédő társaság. Hiszen a nevében benne van, hogy egy nemzetnek a gyűlése. Kovács József: A magyar nemzeté! Kovács Emil: A magyar nemzet gyűlése. Mi azt fogadtuk és az volt minden programmpontunk — legfeljebb egypár másfaju képviselő programmját kivéve — hogy igenis mi életre és halálra küzdeni fogunk ebben a Házban a sírjára vitt magyar nemzet felélesztésére, becsületünket kötjük hozzá, hogy minden tisztességes, emberileg, politikailag és nemzeti szempontból megengedhető eszközökkel minden lehetőt megteszünk arra, hogy ez a magyar nép ismét az legyen, ami volt, hogy a magyar megtalálja végre a maga helyét honában s hogy ez a magyar, aki leszoríttatott itt jóformán már mindenféle politikai, gazdasági és egyéb térről, elfoglalja valahára azt a helyet, amely ezer esztendő óta e vérrel szerzett hazában egyedül őt illeti meg. (Helyeslés balfelöl.) Elfogadom tehát a törvényjavaslatot nemzeti szempontból is. Mert — mint ahogy itt három egyetemi tanár bölcsen konstatálta — az iskoláknak, a felsőbb és alsóbb tanintézeteknek az ismeretek közlése mellett ezzel tökéletesen egyenrangú feladata a nevelés. Egy nemzeti iskolánál, egy magyar iskolánál, egy ilyen kis nemzetnél pedig, amely rokontalanul áll a világon és amelynek a maga nemzeti létét félteni kell mindentől, fájdalom, még a tudományok különböző szeleitől is, itt első sorba állítandó érdek, hogy a nemzeti szempontok feltétlenül irányadók legyenek. Az iskola —mint Szádeczky Lajos képviselőtársam bölcsen mondotta — köteles elsősorban feladatának tekinteni a nevelést, még pedig elsősorban a nemzeti nevelést. Azonban azt is tudja mindenki, hogy a nevelés azt teszi, hogy valamit kell elővenni és valamiből valami nagyobbat fejleszteni. De kérdem ón önöket, mélyen t. Nemzetgyűlés, mit neveljenek az iskolák azoknak a szivében és lelkében, akiknek a szivébe és lelkébe semmi olyan mag, olyan nemes mag soha nem plántáltatott, amelyből a nemzeti öntudatnak, a magyarság múltja, történelme iránti kegyeletnek akármicsoda növénye fejlődhetik. »Hova mit sem tettél, kincset ne keres ott.« Semmiből nem lesz soha semmi. De kérdem, micsoda kincset keressen és fejlesszen akár a közép-, akár a főiskolában a tanár annak az ifjúnak vagy gyermeknek lelkében, akinek családi tradíciói semmiféle nexusban a világon nem voltak a sovén magyar nemzeti érzésekkel. Nyíl-