Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-92

86 A Nemzetgyűlés 92. ülése 1920. éi cselekményekhez vezetnek; állandó tétel csak * egy, hogy a bűncselekmény eredője egyfelől az ember egyéniségének és másfelől az őt körül­vevő világnak; az ember egyéniségétől és az őt' körülvevő világtól függ az, hogy a bűncselek­mények szaporodnak, vagy csökkennek-e? Prohászka Ottokár : Ugy van. Bernolák Nándor : Ilyen körülmények között én ngy gondolom, teljesen igaza van annak az irányzatnak, amely nem a bűncselekmények szerint különbözteti meg a bűntetteseket és nem aszerint akar büntetéseket alkalmazni, — mint ahogy az előttünk fekvő javaslat is teszi — hanem különbséget tesz a bűnösök osztályai között, az osztályokon belül azok egyénisége között és igy próbál, alkalmaz különböző intéz­kedéseket. Már most, igen t. Nemzetgyűlés, ha azt kér­dezem, hogy milyen körülmények azok, amelyek­kel nekünk ma számolnunk kell, annak a beállí­tásnak alapján, amelyet bátor voltam a t. Nem­zetgyűlés elé tárni, akkor mindenek előtt rá kell mutatnom arra, hogy nem egészen preciz a javas­lat indokolásának az a megállapitása, hogy a kriminalitás emelkedik, mert nem az egész krimi­nalitás emelkedett, nem minden vonalon emel­kedett, hanem csak bizonyos vonatkozásokban lehet ezt az emelkedést tapasztalni. így különö­sen rendkivüli mértékben emelkedett a - fiatal­korúak kriminalitása . . . Bródy Ernő : Sajnos ! Bernolák Nándor : ... és itt valósággal meg­döbbentő adatokat kell a t. Nemzetgyűlés elé tárnom. Bródy Ernő : Az apák a harctéren voltak ! Bernolák Nándor : 1916-ban Budapesten a gyermekbiróság előtt feljelentettek 9342 fiatal­korút. Ezzel szemben Berlinben, amely sokkalta nagyobb Budapestnél, összesen ennek nem is egy harmadát, 2681 fiatalkorút jelentettek fel. (Zaj.) De megdöbbentőbb adatokat is olvasok. Ugyancsak 1916-ban —• sajnos, a legújabb ada­tokkal nem rendelkezünk eléggé — biróság elé állítottak Angliának 17 legnagyobb városában, beleértve Londont is a maga 6 millió lakosá­val, összesen 14.400 gyermeket, ezzel szemben Budapesten és Budapest közvetlen környékén 14.256-ot. (Zaj.) Ezeket az adatokat én nem akarom itt részletezni... Bródy Ernő : Halljuk ! Halljuk ! Bernolák Nándor : ... nem akarom fokozni azt a megdöbbentő képet, amely ebből a néhány odavetett számadatból is a t. Nemzetgyűlés elé tárul, de borzasztó elgondolni, hogy itt évenként 14 ezer gyermek és fiatalkorú kerül mostaná­ban a biróság elé, mig azelőtt ehhez képest el­enyésző csekély volt ez a kriminalitás. Ha te­hát a javaslat a fiatalkorúak kriminalitásának emelkedésére gondol, akkor teljesen igaza volna azoknak, akik ujabb megfelelő védekezést keres­nek, ha az eddigi nem vált be. Ezesetre azon­n augusztus hó 26-án, csütörtökön. ban rá kell mutatnom, hogy nagyon tévesen keresi az orvoslást a botbüntetésben, mert nem a statisztika adataival, hanem az élet egyes közvetlen, konkrét tényeivel fogom megvilágitani, kikről van szó, mi okozta a fiatalkorúak elzüllését és alkalmas-e a bot ezeknek rnegjavitására. Rupert Rezső : Vissza kell állitani rájuk a régi rendet ! Bernolák Nándor: A háborús idők és a forradalmak megfosztották a fiatalkorúak SZ£tZ"" ezreit a kenyéradó édesatyától, (Igaz ! Ugy van !) elvonták a családtól a tekintélyt és a munka-" adónak is igen sokszor hadba kellett vonulnia. Éveket töltöttek a frontokon vagy hadifogság­ban. A gyermekek itthon látták a züllést. Bródy Ernő ; Az édesanya nem birt velük ! Bernolák Nándor : Sokszor megtörtént, hogy az édesanya nemcsak nem birt a gyermekeivel, de az életviszonyok, az erkölcsi gyöngeség őt is rossz útra téritették és nem volt erkölcsi ereje, hogy foglalkozzék gyermekeivel. Megtörtént sokszor, hogy pl. itt a nagy városban, az éjjeli mulatóhelye­ken egy-egy fiatalkorú naponkint 200—300 koro­nát keresett, akkor, amikor még ennek a pénznek nagyobb értéke volt, és keresményét nem haza­vitte, hogy otthon enyhitsen ezzel a nyomoru­ságon, hanem miután nem neveltek bele erkölcsi erőt, a pénzt eldorbézolta, szeretőkre költötte, akik értettek hozzá, hogyan kellett az ilyen fiatal­embereket megfogni. így züllöttek lejjebb és lejjebb s ma már nemcsak a züllés lejtőjén, hanem annak mélységes örvényében vannak. (Ugy van! a középen.) És voltak egyéb körülmények is. Az éhség, a nyomor, amely a gyöngébb erkölcsi erejű embereket a botlás útjaira vitték. Már a háború előtt is voltak ily esetek Példaképen felemiitek a t. Nemzetgyűlésnek egyet, azon nagyon sok száz közül, amelyet köz­vetlenül magam ismertem meg. (Halljuk ! Sáli­juk!) Kassán elfogtak egy 12 éves fiatalkorút lopás miatt. Megkérdeztük tőle, hogy ki az atyja, ki az anyja? Nem tudta. Iskolába nem járt ? — Nem. — Templomban nem volt ? — Nem. — Hát ki gondozta, ki ruházta? — Senki, uram. Nekem nincs senkim. — Nincs testvéred, barátod ? — Nincs ; egyik községből a másikba járok ; ahol kapok ruhát, ott felöl­tözöm, ahol nem kapok, ott vagy meztelenül járok, vagy lopok magamnak, ha mód adódik rá. — Miből élsz? —- Hát vagy kapok, vagy lopok. — S ezt olyan természetesen mondotta, mintha ez a két fogalom etikailag teljesen egyenértékű lenne. — És eddig nem bántott a biróság? — Nem, mert nem voltam 12 éves. — Mert hiszen a büntetőjogi határ a 12 esz­tendőnél kezdődött. Ez a gyermek azután be­került a fogházba. A régi rend az volt, t. Nemzetgyűlés, hogy az ilyen fiatalkorút két vagy három hétre fog­házba vetették és akkor kidobták újra az utcára,

Next

/
Thumbnails
Contents