Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-105
A Nemzetgyűlés 105. ülése 1920. összeköttetése van a cenzúrán és ez kihúzatja a szakjelentőségü közleményeket is, amikor az neki nem kellemes, holott az sem az országos politikát, sem a külpolitikát nem érintheti. A cenzúra azonban törli, mert X. Y. suszternek megvan a megfelelő összeköttetése. Orbók Attila : Ellenben Massaryknak és Benesnek minden véleményét szabad közölni! Szilágyi Lajos: Hivatalos hatalommal való visszaélés ! Pálfy Dániel: Fontos kívánsága a kézműiparosságnak az ipartörvény revíziója. Azért bátorkodom ezt megemlíteni, mert az imént egyik képviselőtársam felhozta, hogy igenis történtek az iparosság érdekében bizonyos dolgok. Igen, történtek. Belefogtak az ipartörvénynek revíziójába, amelyet várva vár a kézmüiparosság, de nem tudjuk, hogy mi okból, ez az ipartörvényreviziótervezet késik. Schandl Károly : Tegnap befejeződött a tárgyalása. A kereskedelemügyi minister bejelentette. Pálfy Dániel : Követeljük az ipartörvény revízióját a képesítés alapjára helyezkedve, amint ezt képviselőtársaim a választók előtt be is ígérték. Ez a törvény most valami miatt megakadt, és ha jól sejtem, épen a képesítés kérdése miatt. Tehát jogos az iparosságnak az a kívánsága, hogy ezt az ipartörvényt mielőbb nyélbeüssék. (Helyeslés.) A pénzlebélyegzés alkalmával egyes kisiparosoknak egész tőkéjét elvette az állam. Hogy milyen igazságtalan volt a pénzlebélyegzés, mutatja az, hogy a kérvények egész légiója érkezik, amelyben rámutat a kisiparos, hogy épen egy munkát szállított le, és amint annak ellenértékét, tízezer egynéhány száz koronát, kézhez kapta, abban a pillanatban következett be a pénzlebélyegzés. A szegény kisiparosnál fogták meg azt a 10.000 koronát és forgótőkéjének felét elvették. Orbók Attila : 83.000 kérvény van a pénzügyministernél ! Pálfy Dániel : Időközben azután annyira megdrágultak az anyagok, hogy az a kis feleösszeg, amely a kisiparosnak megmaradt, nem elég arra, hogy üzletét továbbfolytassa. En a magam részéről csak arra kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék ennek az igen értékes kisiparososztálynak, amely kivette részét a haza védelmében, amely adózott, hiszen az adóterhek egy horribilis részét viselte, amelyben megvan az igyekezet és a törekvés arra, hogy kielégítse a nemzet igényeit és konkurráljon a külföldről behozott iparcikkekkel, a jövőben méltóztassék megadni azt a jóakaratú támogatást, amely a múltban hiányzott és amely szükséges ahhoz, hogy a magyar társadalomnak ez az igazán értékes osztálya boldogulhasson. Azt javaslom, hogy méltóztassék kiadni a kereskedelemügyi minister urnák ezeket a kérvényeket, még pedig annak a kívánságnak nyomatékos évi szept. hő 18-án, szomhaton. -103 hangoztatásával, hogy most végre az iparosok érdekében tegyen valamit, vegye revizió alá azokat a kérvényeket, amelyek az iparosság kardinális érdekeit magukban foglalják és valósítsa meg az ő hazafias gondolkodásával, érzésével és rendelkezésével azt, ami, a magyar iparosság részére megvalósítandó. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök : Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző : Budaváry László. Budaváry László : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Szivem minden örömével üdvözlöm azt, hogy most itt az iparosság kérdése szőnyegre kerül. Sok egyéb súlyos feladatunk mellett egy pillanatig sem szabad megfeledkeznünk arról, , hogy a magyar nemzetnek ezt a rétegét, a magyar kisiparosságot most már sürgősen és minden rendelkezésünkre álló erővel fel kell emelnünk arra a magaslatra, amelyen azután fokozott tevékenységet fejthet ki ; ezt a hazafias gondolkozású,keresztényies érzésű magyar kisiparosságot a magyar nemzet felsegitése érdekében fel kell emelnünk arra a magaslatra, amelyen a magyar iparosság a múltban állott. A magyar kézműiparosnak jelenlegi helyzete nyomasztó, nagyon szomorú. A magyar kisiparos a társadalomnak az a rétege, amely a háborúnak borzalmait óriási mértékben megérezte. Hiszen ha statisztika volna összeállítva, azt hiszem az igazolná azt, hogy épen a magyar kézműiparosságból kerültek ki a háborúnak a legnyomorultabb áldozatai. Annyi exisztencia egyetlenegy téren sem ment tönkre, mint épen a kisiparosok között. ( Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Látunk száz- és ezerszámra mindenütt — nemcsak Budapesten, de a vidéken is — bezárt keresztény kisiparosműhelyeket, amelyeknek az ajtaját már belepte a pókháló, belepte a rozsda. Ezek nem nyílnak ki és miért ? Azért, mert a magyar társadalom még eddig nem nyúlt a hónuk alá, hogy felemelje őket és a háború által az ő exisztenciájukon ütött mélységes sebeket valamiképen behegessze. A magyar kisiparosság volt az, amely nem panaszkodott, hiszen a magyar kézmüiparosság panaszát mindezideig alig-alig hallottuk. Épen most érkeznek be az első kérvények vidékről, amelyekben félénk szóval már fel merik emelni hangjukat és a magyar Nemzetgyűléshez fordulnak, hogy íme, vegyetek észre, igenis élünk, tegyetek a mi érdekünkben is valamit, különben teljesen el fogunk pusztulni. A magyar kisiparosság legnagyobb baja az, — meg kell mondanunk nyersen az igazságot — hogy nem arravaló emberek, nem érdemes emberek ragadták magukhoz még azt a kis fölös nyersterménykészletet is, amely hivatva volna arra, hogy a kisiparosok exisztenciáját valamiképen megerősítse. Méltóztassék csak megtekinteni. A gyárkémények ma is vigan füstölnek, mindenfelé dolgoznak, folyik a munka . . . Orbók Attila: Hála Istennek! 51*
