Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-103

A Nemzetgyűlés 103. ülése 1920. évi szept. hó 16-án, csütörtöhön. 351 Prohászka Ottokár: Ezért mindezt összefoglalva és ebbe a nagy megvilágításba állítva bele a numerus clausust, méltán azt mondhatom, — nem veheti ezt a zsidóság támadásnak, nem veheti ezt a zsidóság jogfosztásnak... Hornyánszky Zoltán: Hiszen ők támadtak! Prohászka Ottokár : ... ne is vegye részünkről és főleg részemről valamiféle kegyetlen, vagy kegyeletlen támadásnak, csak egyrészt nemzeti aggodalmam kifejezésének, másrészt annak a kötelességtudásnak, amellyel eljárni akarok, — hogy igenis, ezt a magyar népet és ezt a magyar Nemzetgyűlést fel kell rázni (Ugy van! Ugy van !) és nagy hivatásának, nagy kötelességének magaslatára emelni, hogy tegyen meg intézményesen is mindent, amit megtenni lehet. (Élénk helyeslés és taps.) Bezárom beszédemet Shakespeare Julius Caesar című fenséges tragédiájának egy helyével, ahol Brutus beszél Julius Caesar holtteste felett a néphez és ezt mondja: »Julius Caesar nagy hadvezér volt, büszkesége Rómának, és erre büszke vagyok. Julius Caesar szerencsés ember volt, nem irigylem tőle. De Julius Caesar a római szabadságot veszélyeztette és azért ledöftem őt. Kinek van közületek kifogása ez ellen ? Hogyha van egy római, aki egy magánembernek a szerencséjét többre becsüli, mint Róma szerencséjét; ha van egy ember, aki egy nagy embernek, még ha az Julius Caesar is, dicsőségét többre becsüli Róma dicsőségénél és veszélyezteti egy ember zsarnoki zsenialitásáért a római nép szabadságát : álljon elő, mert velem gyűlt,meg a baja!« így mondom én is. Én tisztelem, becsülöm a zsidók szerencséjét/Szerencsés nép. Tisztelem, becsülöm a zsidó géniuszt ós a zsidó hatalmat, amennyiben az a szellemnek hatalma, de amennyiben a magyar nemzetet veszélyezteti, amennyiben a magyar nemzet géniuszát valamiképen letöri, vagy pedig meghamisítja, állok elébe, és meg vagyok győződve, hogy velem együtt sokan. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. A Nemzetgyűlés tagjai félállanak.) Meskó Zoltán : Ott vagyunk valamennyien. Hegedüs György: Minden eszközzel! Prohászka Ottokár : A törvényjavaslatot Bernolák t. barátom indítványával elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oldalán. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Kontra Aladár jegyző : Herrmann Miksa ! Herrmann Miksa : T. Nemzetgyűlés ! A már régebben is elhangzott bevezető beszédek valóban nagy mértékben kimerítették a tárgyat, s az a nagyszabású, a szónok hatalmas egyéniségének megfelelő felszólalás, amelyet épen most hallottunk, annyira megnehezítette a helyzetemet, hogy igazán nagy elszántság és eltökéltség kell ahhoz, hogy közvetlenül ez után a nagy beszéd után felszólaljak. Hogy még sem állok el a szótól, annak tulajdonképen három oka van. Az egyik az, hogy a javaslat ellen — ha nem is nagy számban — felszólaltak, de különösen a megjelent ujságközlemények határozottan reakcionáriusnak állítják be az egész törvényjavaslatot; a másik ok az, hogy meg vagyok győződve róla, hogy abban a rágalmazó hadjáratban, amelyet a magyarság ellen a külföldön meg fognak indítani, ez a javaslat nagy szerepet fog játszani ; s a harmadik ok, amiért felszólalok, az, hogy, a fiatalsággal szemben is bizonyos obiigóban érzem magamat azokból az eseményekből kifolyólag, amelyek közvetlenül a proletárdiktatúra leverése után lejátszódtak. Minthogy pedig nem« érzem magam reakcionáriusnak, és minthogy súlyt helyezek arra, hogy külföldi vonatkozásaimban hivatkozhassam arra az álláspontra, amelyet a Nemzetgyűlés szine előtt ebben a kérdésben elfoglaltam, a kedvezőtlen körülmények ellenére sem állhatok el a szótól, és bátor leszek a kérdést, ha nem is olyan részletesen, mint először szándékoztam, egynéhány lényeges pontjában, különösen a műegyetemi oktatás szempontjából megvilágítani. Nem szenved kétséget, hogy a kérdésnek két meglehetősen élesen elhatárolt paedagógiai és politikai oldala van s hogy a politikai részében is tulajdonképen két árnyalatot kell megkülönböztetni : az egyik az általános társadalmi, mondjuk : szociálpolitikai magasabb szempont ; a másik pedig az aktuális politikának belejátszása. En megint azzal a megszorítással, hogy főleg a műegyetemi tanár szemüvegén keresztül akarom nézni a kérdést, bátor vagyok a lehetőség szerint rövidesen hozzászólani mind a háromhoz. Ami a paedagógiai részét illeti a kérdésnek, a helyzet kétségtelenül az, hogy a kultuszminister ur éles disztingválása szerint az érettségi bizonyítvány képesítést ad arra, hogy az, aki az érettségi bizonyítványt elnyerte, a főiskolákat látogathassa. Ezt az éles disztinkciót azonban a köztudat nem ebben a formában fogadta el, hanem jogot lát az érettségi bizonyítvány záradékában. S hogy ez a záradék mennyire a jog érzetét keltette minden felé, bizonyítja az a körülmény, hogy maguk az egyetemi hatóságok sem tudtak ez elől elzárkózni, amikor pedig már egészen világos volt, hogy a túltömöttség az eredményes oktatás határozott kárára van. Bátor leszek épen az én tanári prakxisomból egy nagyon jellemző példára reámutatni. A kémiai oktatás — amint az nagyon jól ismeretes — elsősorban laboratóriumi gyakorlatokhoz fűződik. A műegyetemen a helyzet az, hogy körülbelül 150 laboratóriumi munkahely áll rendelkezésre, holott a jelentkezők száma a hatszázat is eléri