Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-102
A Nemzetgyűlés 102. ülése 1920. Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassék folyton közbeszólni, mert különben kénytelen leszek a közbeszólókat egyenként megnevezni. Ne méltóztassanak folyton zavarni a szónokot! Fangler Béla : Hogy hogyan felelt meg Heltai a hivatásának, azt tudjuk. Tudjuk, hogy Pozsonyban és Nagyszombatban rabolt, zsarolt, védtelen polgárokat fegyveresen támadtak meg és a pénzüket elszedték, bankokat zsaroltak meg, kipécéztek gazdag birtokosokat, háztulajdonosokat, tőkéseket és azokat zsarolták meg. Szabó József: Ki volt a főnök? Fangler Béla : S mikor a nyitramegyei Szenice községhez ért Heltai, ott történt meg az, hogy egy hat tagból álló cseh patrul felkoncoltatott. Ezt ugyan másnap a budapesti destruktiv újságok ugy tüntették fel, mint egy óriási hőstettet, hogy Heltai visszaverte a cseheket. Pedig mi történt? Az történt, hogy hattagú nyomorult cseh patrul 160 tengerész által bekerittetett és felkoncoltatott. Amidőn azonban nem hat ember, hanem egy szakasz cseh katona jött, akkor Heltai a tengerészeivel együtt megfutamodott, védtelenül otthagyta az egész Felvidéket, ugy hogy lassankint az egész Felvidék a cseh martalócok kezébe került. (Zaj.) Százával hurcoltak el derék, becsületes felvidéki polgárainkat a Spielberg-be, ahol már igen sok magyar ember keserves jaj szót hallatott. (Zaj. Einöle csenget. Egy hang a jobboldalon : Ki volt a vezérkari főnök !) Megállapítom, hogy Heltainak katonai ténykedése folytán az országnak ez a része, a Felvidék, amely az ő védelmére volt bízva, olyan rettenetes helyzetbe került, mint amilyenben az ezeréves Magyarországnak még kevés vidéke volt. (Egy hang jobbfelöl : Hőst csináltak belőle ! Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. Fangler Béla: Hogy csak néhány adatot mondjak abból, amit a múltkor csak általánosságban jeleztem, megemlítem, hogy Heltai Gredulinger századostól elvitt három vasládát, amelynek tartalma 100.000 korona volt ; Benner Mór bécsi lakostól elvitt 200.000 koronát. November 3-án három vaskazettát vitt el Heltai a katonáktól, amelyeknek tartalma 117.262 korona 65 fillér és 65.335 lira volt. A Sophie hajón levő pénzből elvitt 50.000 koronát, még pedig olyformán, hogy a bőröndnek az oldalát kivágták és ugy lopták ki a pénzt. Hassen beytől elvitt 15.000 koronát, a nagyszombati adóhivataltól 45.000 koronát, (Zaj. Elnök csenget.) a pozsonyi adóhivataltól 200.000 koronát. Hivatalos pénzt emeltek ki az adóhivatalból. Azonkívül elvitt Adler Saroltától 20.000 koronát, a Glück Miksának eladott szénre felvett 15000 koronát. Azonkívül — amint a múltkor említettem — elvitte a Turcsányi által a városparancsnoksághoz beszállított vasládát, amelynek évi szeptember'hó 15-én,szerdán. 325 tartalma akkor állítólag 10 millió korona volt. Azért bátorkodom mindezeket felhozni, mert a múltkori interpellációmra adott honvédelmi ministeri válasz Heltai személyét egészen másképen állította be, mint ma, pedig akkor a Heltai Viktor személyére vonatkozó ezek az adatok épugy tudva voltak a honvédelmi minister által, mint ma. (Ellenmondások jobbfelől) Hogy tovább menjünk, (Zaj. Halljuk ! Halljuk!) bár a forradalom etikája nagyon labilisán állott s dacára annak, hogy olyan emberek is szabadon voltak, akiket nem lett volna szabad szabadlábon hagyni, ezt az embert, ezt a gazembert, Heltait, már 1918 decemberében börtönbe vetették. (Egy hang jobbfelől: Fel kellett volna akasztani!) Akkor jött az az idő, amikor az ország lecsúszott arra a lejtőre, amelynél lejebb nem lehet csúsznia, amikor elérkezett az a nap, amely Magyarország ezeréves történelmében eddig a leggyalázatosabb, a leggyászosabb nap: 1918 március 21-ike... B. Szterényi József : 1918 október 31-ike ! Fangler Béla : ... amidőn megnyíltak a börtönök ajtajai, amidőn a börtönökből kieresztették a kisbünösöket, kieresztették a fogházra, a börtönre, a fegyházra ítélteket, kieresztették a sikkasztőkat, útonállókat, rablókat, gyilkosokat : Heltait még akkor sem eresztették ki, még saját proletárdiktatúrája, saját uralma sem eresztette ki. Dinich Vidor : A saját zsidai sem ! Fangler Béla : Annyira rongy embernek tudta maga az a proletárdiktatúra, maga a szovjeturalom Heltait, hogy még akkor is börtönben tartotta... Huszár Károly: Félt a vallomásától! Fangler Béla : ... a proletárdiktatúra egészideje alatt. Ereky Károly : Mindegy, hogy miért. Akkor börtönben tartották, ma . kieresztették. Ez a lényeg. Elnök : Kérem, ne méltóztassék zavarni a szónokot. Fangler Béla : Áttérek beszédem másik részére a botránypör kezdetére. Hogyan történt, hogyan nem, azt mi most ne keressük ; a tény az, hogy Heltai szabadlábra került. Amikor a belügy minister ezt megtudta, le akarta Heltait tartóztatni. Heltai azonban felmutatta azt a salvus conductust, amelyet itt az egész ügyben egyik legnagyobb hibának és punctum saliensnek tartok, s amelyre vonatkozólag a honvédelmi minister ur nem volt szíves nyilatkozni, hogy ez eredeti-e vagy nem? Ereky Károly: Nyilatkozott! Fangler Béla : Igaz ez honvédelmi minister ur? Sréter István honvédelmi minister : Igaz. Huszár Károly: Elitélte! (Zaj.) Fangler Béla : A honvédelmi minister ur tehát elismeri, hogy tényleg ez a salvus conduc-