Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-98
200 A Nemzetgyűlés 98. ülése 1920. évi szeptember hó 4-én, szombaton. közigazgatási és a törvénykezési illetéknek törvényhozási rendezése. A mostani pénzügyi kormányzat dicséretes szándékkal, bár a helyzet rendkivül súlyos és nehéz és ennélfogva igen gyors tempójú törvényhozási munkát diktál számunkra, szintén programmjába vette az egész illetékrendszernek ezt a szisztematikus feldolgozását, azonban sajnos, momentán szintén csak addig juthatott el, ameddig a Wekerle-féle koncepció jutott, t. i. csak a vagyonátruházási illetékre nézve tudott egységes alaptörvényszerü törvényjavaslatot elkészíteni. Ez most már a pénzügyi bizottság előtt áll és remélhető, hogy a legrövidebb időn belül a Nemzetgyűlés szine elé fog kerülni. Az a törvényjavaslat tehát, amely most tárgyalás alá kerül, tekintettel azokra a nagy szervezési nehézségekre, amelyek az előbb emiitett három másik illetékcsoport végrehajtásával kapcsolatosak, csak növelláris természetű, vagyis amint azt az indokolás egyszerűen és kereken mondja, ennek a törvényjavaslatnak semmi más célja nincs, mint tisztán és kizárólag az illetékek kulcsának, az illetékek összegének emelése. Ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét lekicsinyelni egyáltalán nem lehet. Ez a törvényjavaslat az eddigi statisztikai számitások szerint egymagában, tehát a vagyonátruházási illetéket nem számitva is erősen megközelíti azt a jövedelemtöbbletet, amelyet mi az egyenesadókra vonatkozó novellától várunk. 5—600 millió korona jövedelemtöbbletre számit ugyanis a pénzügyi kormányzat ennek a törvényjavaslatnak az életbeléptetésétől. Ennélfogva nagyon természetes, hogy a pénzügyi kormány nem bánhatott túlságosan kíméletesen az adózóközönséggel, amikor ezeknek az illetékeknek az emelését most rendszerbe öntötte. De ne méltóztassék azért ettől megijedni, vagy talán azt hinni, hogy ez már most tűrhetetlenné fogja tenni a gazdasági életnek azt az oldalát, amelybe ez az illetékrendszer fonódik. Nem pedig azért, mert tudományos megállapítás az, hogy a magyar pénzügyi politika az illetékek szempontjából sohasem vette igénybe oly erősen az állampolgárok teljesítő képességét, mint a többi nyugati államok törvényhozása. Tudományos statisztikák vannak arról, hogy ugy Németország, illetve Poroszország, mint Franciaország, Anglia, általában a művelt nyugati államok lényegesen nagyobb százalékát állami kiadásaiknak fedezték illetékek utján, mint épen a magyar állam. A magyar államban az összes bevételnek körülbeiül 10—12%-a volt az illetékjövedelem. Ezzel szemben az angol illetékrendszer több mint 16°/o-kal szerepel Anglia bevételei között, a francia 27'9%-kal, vagyis közel már háromszorosával a magyar illetékeknek, végül Poroszország szintén 30°/o-kal, nem is szólva egyes kis államokról, mint Svédországról és Belgiumról, amelyekben az illetékek igénybevétele a mienkkel szemben egészen négyszeresére emelkedett. E törvény egyes rendelkezéseinek részletes ismertetésénél tisztán csak azokra az intézkedésekre fogok szorítkozni, amelyek eddig illetékjogunkban ismeretlenek, illetve ujitások. Mindjárt a fokozatokra nézve meg méltóztatik győződni az 1. §-ból, hogy igen konzervatív kézzel nyúlt hozzá pénzügyi kormányzatunk az emeléshez, amennyiben az első fokozatot nem is kétszeresére, l 2 /s-ról 3 ezrelékre, a második és harmadik fokozatot pedig csak kétszeresére emelte, ami, tekintetbe véve a gazdasági életben előfordult óriási nagy áremelkedéseket, pénzünk elértéktelenedését, igen mérsékeltnek nevezhető. Az állandó természetű illetékek, amennyiben más rendelkezés nem történik a törvényben, ötszörösére emeltettek, de mivel ezek amúgy is nagyon alacsonyak, ez szintén nem jelent különösebb igénybevételt. Az ingó adásvételi és áruszállítási szerződésekre nézve ez a törvényjavaslat azért tartja szükségesnek az intézkedést, mert a vagyonátruházási illetékekről szóló törvényjavaslat, amely most a pénzügyi bizottság előtt fekszik, ezt a részt nem szabályozza, ugy mint a Wekerle-féle 1918: XI. te, úgyhogy kénytelen volt ebbe a javaslatba ezt felvenni, anélkül azonban, hogy érdemben különösebb változtatást tett volna erre nézve. Igen fontos rendelkezés az írásba nem foglalt haszonbérleti szerződések illetékére vonatkozó 4. §, mert ez egészen uj rendelkezés pénzügyi jogunkban. Ez elkerülte eddig a pénzügyi kormányzat figyelmét, holott mint tudvalévő, rendkivül sok kisebb-nagyobb haszonbérlet adatik ki évenként a nélkül, hogy Írásba foglaltatnék. A szociális szempont figyelembevételével az alacsonyabb kategóriáknál ezt az illetékkötelezettséget a törvényjavaslat nem mondja ki, igy a feles gazdálkodásnál öt katasztrális holdat tesz meg annak a határnak, a pénzben fizetendő haszonbérleti szerződéseknél pedig 500 K az a határ, amelyen alul illetékfizetés kötelezettsége nincs. A kezelést is egyszerűsíti ugy, hogy remélhető, hogy ezzel az illetékkel, bár igen szép jövedelmet remélünk tőle, különösebb baj nem lesz. A kereskedelmi könyveknél egyszerűsíti az eljárást annyiban, hogy az egyes kategóriák között különbséget nem tesz. A marhalevelekre nézve azonban kénytelen volt egy kissé erősebb intézkedésekhez fordulni, mert kétségtelen tény az, amint azt a földmivelésügyi kormány maga is elismerte, hogy a régi marhajárlat-illetékek olyan elenyésző csekélyek voltak, hogy abszolúte nem voltak arányban a mostani állatárakkal. A bizottság itt azonban még egy külön módosítást is tett, amely szerint az egyes kisebb állatkategóriák közötti különbséget megszüntette, tekintetbe véve azoknak a forgalmi életben körülbelül egyenlő árát, azonban a földmivelésügyi kormánynak azt a javaslatát, amely szerint a
