Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-97

190 A Nemzetgyűlés 97. ülése 1920. Huszár Elemér; Szóval, amit imputáltak neki, ez nem igaz ! Perlaki György : E beszélgetés során Klebels­berg t. képviselőtársam emiitette meg azt, hogy feltétlenül helyes lenne, ha a disszidens csoport egy harmadik pártot alakitana. (Zaj és felkiáltások jobbfelől : ügy is heves fart van ! Derültség.) Ö mondotta, hogy a párt megalakítása, a vidéken való szervezkedés, to/ábbá a tiszántúli választás mind olyan dolog, amihez pénz kell {Felkiáltások jobb­feléi : Voksok kellenek ahhoz !) és akkor emiitette, hogy ő azt hiszi, hogy a tiszántúli földbirtokosok feltétlenül áldozatokat .fognak hozni, mert rájuk nézve igen fontos az, hogy egy radikális vagy pedig egy mérsékelt földbirtokreform megy-e itt ke­resztül, j Kerekes Mihály: Szóval igy jobban jönné­nek ki ! Perlaki György : Ezeket emiitettem én akkor, amikor a vasúton utaztunk és sajnálom, hogy ez a privát beszélgetés az jen tudtom és beleegyezé­sem nélkül ide került. Gaal Gaszton : Kár volt önnek a privát be­szélgetést elmondani ! Mert azt nem ugy hivják. Neve van az ilyen eljárásnak, képviselő ur ! Perlaki György : Ez igaz és én ... Gaal Gaszton : Ez legalább is indiszkréció ! Perlaki György : ... be is látom, hogy részem­ről is hibát követtem el, de nem gondoltam arra, hogy ennek következménye lesz. (Felkiáltások bal­felöl : És hogy más még nagyobb hibát követ el !) Elnök : Folytatjuk az egyetemi oktatásra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását. Szólásra következik ? Kontra Aladár jegyző : Pető Sándor ! Pető Sándor: T. Ház ! Azt hiszem, a t. Ház minden egyes tagja természetesnek fogja találni, hogy én azt a gondolatmenetet, amelyet igen ér­dekes és sok tudást jelentő felszólalásában előttem szólott t. képviselőtársam hangoztatott, magamévá nem teszem. Nemcsak előttem szólott t. képviselő­társamnál, hanem a kultuszminister ur igen erős beszédében is azt tapasztaltam, hogy minden nehéz kérdés, minden nehezen megoldható feladat elől ezidőszerint ebben a Házban könnyen kitérnek a zsidókérdés felvetésével, igy akkor is, amikor itt az egyetemi oktatás kérdésének reformját tárgyal­juk, amit különösen rossz néven veszek előttem szólott t. képviselőtársamtól, akinek nagy tudása és ismert tekintélye mellett igazán az ügyhöz nem tartozó érvekre semmi szüksége nem volt. Rossz né­ven veszem tőle, hogy olyan kérdéseket vetett fel, amelyek elől én, aki utána következem, már azon okból is, mert magam is zsidó vagyok, nem zárkóz­hatom el. Amikor áz igen t. Ház figyelmét arra hí­vom fel, hogy provokálva lettem arra, hogy ezekről a kérdésekről, amelyekről az előttem szó­lottak beszéltek, én is szóljak, kérem, méltóz-' tassék türelmesen meghallgatni érveimet még ak­kor is, ha a Ház egyik- másik tagjánál, vagy a Ház többségénél azok tetszéssel nem találkoznának. évi szeptember kó S-án, pénteken. Én azokat a jelszavakat, amelyeket, saj­nos, a kelleténél többször hallunk ebben a Ház­ban, nem találom igarságceakiak. Nem találom pl. igazságosnak azt az álláspontot, amelyet a kul­; uszminister ur trg-_api nagy beszédében hangoz­tatott amikor — kogy röviden reprodukáljam — azt mondotta, hogy olyan kultúrát éltünk eddig, — azt hiszem, jól adom vissza az ő szavait — amely alig volt magyar. Továbbá azt is mondotta, hogy a liberalizmus tette tönkre Magyarországot, (Felkiáltások balfelöl,: Igaza volt/) Elnök : Kérem a soros jegyző urakat, foglal­ják el helyeiket az emelvényen ! Pető Sándor: Körülbelül ezekkel a gondo­latokkal találkozom az előttem szólott igen t. képviselő urnái is, aki ebbe a mai vitába még azt a témát is belehozta, hogy nem tudom, milyen lé­nyeges kifogásai vannak az ellen, hogy a fronton a zsidók nem vettek oly arányban részt a háborús keserves és szenvedésteljes munkájában, amint kellett volna. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Egészen jól mondta !) Továbbá olyan adatokat is hozott fel, hogy nem tudom, Debrecenben és talán Budapesten is voltak egyes zsidók vagy zsidó származású tanárok, akik túlzott ihtellektualitásukkal megrontották a nevelést és előidézték azt a destrukciót, amely bekövetkezett a háború után és amely kulturális és gazdasági destrukciónak szerencsétlen következményeit ma is érezzük. Az előttem szóló igen t. képviselő ur, aki pedig a tudomány egész fegyvertárával fel van szerelve, ebből azt a következtetést vonja le, hogy az egész zsidó fajt vissza kell szorítani a gazdasági és kul­turális téren . , . (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Az őt megillető helyére ! Arányszámban.) arány­szám szerint. T. Nemzetgyűlés Î Nem vonom kétségbe azt, hogy azok között a destruktiv elemek között, sok bajt szereztek ennek az országnak 1918. év őszétől kezdve ... Dinich Vidor: Azelőtt is ! Pető Sándor : Majd azelőttről beszélek. Azért kértem egy kis türelmet, t. Nemzetgyűlés, mert meglehetősen aránytalan képességgel és erővel állok itt és ha még annyi jogom sincs, illetve a jogaimból még annyit is el akarnak venni, hogy nem akarnak meghallgatni, t. Nemzet­gyűlés, ... Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy szólási jogában senki nem korlátozza és szólási jogát minden körülmények között biz­tosítani fogom. (Helyeslés.) Griger Miklós: Bátor makkabeus akar 1enni. (Derültség.) Pető Sándor : T. Nemzetgyűlés ! Egyetlen egy zsidó ember sem vonja tagadásba, hogy 1918 ősz óta, mondjuk, előbb is a destruktiv irányzat, a túlzó, szélső irányzat hívei között sok zsidó is volt . . . Meskó Zoltán : Aránytalanul sok.

Next

/
Thumbnails
Contents