Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-97

A Nemzetgyűlés 97, ülése 1920. évi szeptember hó 3-án, pénteken. 181 pressis verbis kimondja: »A gimnáziumi érettségi az egyetemre való felvételre jogosító.« Tehát egy jogról van itt szó, amelyet igenis megad a törvény és addig nem lehet arról beszélni, hogy jogsérelem nem esik, amig — mondjuk — ez a jog meg nem változtattatik. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister: Most megváltoztatjuk! Vasadi Balogh György: Ezidőszerint ezen jogsérelem esik, tehát a javaslat; azon megállapítása, hogy tiszteletben tartja a szerzett jogokat, nem állhat meg. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister: Csak annak van szerzett -.joga, aki meg is kezdte a tanulást. Aki meg nem kezdte, annak nincs szerzett joga. Vasadi Balogh György: A szerzett jogot nem az egyetemre való beiratkozás adja, hanem annak a bizonyítványnak megszerzése, amely jogosít az egyetemre menni. Befejezem beszédemet, t. Nemzetgyűlés, összegezek. Széchenyi azt mondja egyik helyen, »a közértelmiség, a közintelligencia az a jel, amellyel a bölcs a nemzeteket mázsálja. És mennél nagyobb ez, annál kevésbé szorul másokra, annál függetlenebb,, annál szabadabb, annál erősebb a nemzet. És mivel ebben a munkában mindenki résztvehet, mily kellemesen hevítő önérzés, hogy mindenki munkálhatja nemzetének az erősítését«. T. Nemzetgyűlés ! Melyikünk veheti a bátorságot ma, hogy bárkit kizárjon ebből a nemzeterősitő munkából? Melyikünk veheti a bátorságot, hogy bárkire kimondjuk, hogy az ő tehetségére, az ő munkájára nincs szüksége ennek az elgyötört nemzetnek, amely most a lét- és nemlétkérdéseivel foglalkozik? Aki bárkire ki meri ezt mondani, aki bárkivel szemben meg meri ezt tenni, az, ha mégoly hazafiasán szónokol is, nem segíti elő a nemzeti építőmunka gyorsítását, gyors tempóját. Épen azért, t. Nemzetgyűlés, Luther Mártonnak a wormsi birodalmi gyűlésen mondott szavait idézem : »Itt állok, másként nem tehetek« ; ezt a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Helyeslés és éljenzés jobb/elől, szónokot számosan üdíözlilc.) , Elnök: Szólásra következik? Bródy Ernő jegyző : Bernolák Nándor ! Bernolák Nándor: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, sem ebben a teremben, sem ebben az országban nem lehetne találni egyetlen egy embert, aki nem ért teljesen egyet az előttem felszólaló képviselő ur utolsó szavaival, hogy t. i. nem veheti magára közülünk senki a felelősséget, hogy csak egyetlen embert is kizárjon a nemzet alkotó munkájából. De amikor ebben teljesen egyetértek vele, azt is hiszem, hogy a gazdasági liberalizmusnak az az ideológiája, amelyet az igen t. képviselő ur elibénk tárt, az embereket tudta lelkesíteni, magával tudta ragadni néhány évtizeddel ezelőtt, amikor valóban épitő gondolat volt, amely a szolgaságból kellett hogy kiemelje az emberiséget, de ma látnunk kell, hogy — sajnos — ennek a gazdasági liberalizmusnak az ideológiája volt az, amely a nemzetek romlásához (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és speciálisan ennek a szerencsétlen magyar nemzetnek a tönkretételéhez, ahhoz a borzalmas csapáshoz vezetett, amelyen most estünk keresztül. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Ha valaki azt mondaná, hogy ez a javaslat a magyar állam összeomlásánakegyik bizonyítéka, el kellene ismernem, hogy igaza van. Erre a javaslatra nem lett volna szükség, ha a magyar állam fényesen állotta volna meg az utolsó évtizedek küzdelmeit. Erre a javaslatra nem lett volna szükség, ha egyetemeink be tudták volna tölteni azt a hivatást, amelyre kötelezve voltak. (Igaz! Uyy van! balfelöl.) Ennek a javaslatnak nem lenne helye itt, ha a háború és a forradalom tanulsága nem volna az, hogy ebben az országban nem lehetett megbízni azokban a férfiakban, akik a vezetést a maguk kezeibe ragadták, vagy akik mint ennek az országnak intelligenciája kellett volna hogy vezessék nemzetüket. A tények sajnálatosan azt igazolták, hogy a magyar nemzet értelmisége nem tudta betölteni a reá váró szerepet ugy, ahogy elvárhattuk volna, hogy ez a nemzet itt, Európa közepén a maga nagy történelmi hivatását betöltse. Sajnálom, hogy mint egyetemi tanárnak kell tanúságot tennem arról, hogy ennek jórészt maga az egyetem volt az oka. Rendkívüli viszonyok közé kényszerítve, le kell vonnunk ennek a ténynek a tanulságait, és bár egyáltalán nem vagyok azon a nézeten, hogy a tanszabadságot korlátozni szükséges, mégis azt hiszem, hogy szükség van olyan természetű intézkedésre, amelyet a kuituszminister urnák most előttünk levő javaslata tervez. Az egyetem ma nem tudósokat vagy legalább is túlnyomó nagy részben nem tudósokat nevel, hanem rendszerint bizonyos életpályákra képesít. Ebben a munkájában az eddigi rendszer — én különösen a jogi és államtudományi képzésről fogok röviden szólni — amelyet ma az egyetemeinken találunk, nem vezethetett jobb eredményekhez, mint amilyenekhez vezetett. Ha nem teszünk olyanféle intézkedést, amilyent a kuituszminister ur tervez, akkor a mai viszonyok között nem is fog jobb eredményekhez vezethetni. Hangsúlyozom, hogy a mai viszonyok között, ebben az átmeneti állapotban, amelyben az egyetemi pályára képesítetteknél túlprodukcióval találkozunk és amelyben az államhatalom nem rendelkezik azzal az anyagi erővel, amelylyel megfelelő uj intézményeket létesíthetne. Eo abban a meggyőződésben fogadom el ezt a javaslatot, hogy a mai nehéz, átmeneti, rend-