Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-97
170 A Nemzetgyűlés 97. ülése 1920. évi szeptember hó 3-án, pénteken. de az legalább biztos. Ez után a biztos semmi után szaladtak sokan évtizedek óta, mert ott volt végső célként kitűzve a nyugdíj. Ha egész életükön át koplaltak, a semmiből, öregségükre koplaltak a nyugdíjból. (Igaz ! Ugy van ! a haloldalon.) Ha csak azt az anomáliát megszüntetjük, bogy az állam hivatalnoki pályára tóduló ifjúságot gyakorlati pályákra tereljük, már ezzel is előnyt érünk el. T. Nemzetgyűlés! Mindezek engem arra birnak, bogy bár visszaborzadok a tanszabadság megszorításától és nagy kulturális visszaesést látok benne, de a parancsoló kényszerűség előtt kénytelen-kelletlen meghajlok. Teszem ezt azzal a fentartással, hogy a jövőre ez semmiesetre precedensül ne szolgáljon és csak addig tartjuk fenn, amig a kényszerű szükség fennáll. Teszem ezt abban a reményben is, hogy ez a szomorú kényszerűség is sarkaló és buzdító hatással lesz ránk s az ifjúságra, hogy azt, ami ezt előidézte, minél előbb megszüntessük, hogy hazánk megcsonkított, szűk határok közé szorított területét kitágítsuk, a régi határok közé visszaállítsuk, mert akkor megint a tanszabadságot is teljes erővel visszaállíthatjuk. Közoktatásügyi kormányunk és annak mostani vezetője iránt bizalommal viseltetvén és ismervén az ő finom érzékét a nemzeti közművelődés iránt, meg vagyok győződve róla, hogy ez a capitis diminutio, a tanszabadságnak ez a látszólagos lefejezése, ez a prokruszteszi ágy, a tanulás lehetőségének korlátok közé szorítása, neki is épen ugy fáj, mint fáj mindnyájunknak, akik a kultúrának munkásai voltunk. Mert higyjék meg t. képviselőtársaim, — főképen az igazi kisgazdákhoz szólok — hogy nem kevesebb fájdalommal szavazzuk ezt meg mi, mint ők a termésrendeletet, az ő termesztvényeik árát megszorító gabonarendelet. Csakis a kényszerűség visz rá bennünket, hogy megszavazzuk, sajnosán tapasztalván e téren is, mint minden egyéb téren, hogy jaj a legyőzötteknek. Annál fájdalmasabban érint ez bennünket, mert tudjuk, hogy minket tulajdonképen senki le nem győzött. Mi magunk győztük le magunkat, azaz gyaláztuk meg magunkat azzal, hogy eldobtuk a fegyvert, ott hagytuk határainkat és kegyelemre megadtuk magunkat a nagylelkű ententenak, amely azóta rugdos bennünket irgalmatlanul. Pedig ha megállottunk volna határainkon, ide ellenség be nem tette volna a lábát. (Ugy van ! Ugy van !) A székely hadosztály, amely megállt a Marosnál, nem engedte volna tovább jönni az ellenséget, ha oda nem megy Fényes László és Eónai Zoltán és vissza nem rendelik őket Károlyi megbízásából. Amidőn Mackensen hadai átvonultak Kolozsváron, — históriai tényt hozok elő, — a tüzérezredes jelentette, hogy 34 ágyuja van, olyan katonasággal, mely megáll az ellenséggel szemben és amint ő mondotta: »egy früstökre megeszi őket«, csak engedélyt kért rá. A forradalmi kormánynak ottani exponense nem adta meg az engedélyt, mert, amint maga mondta nekem, ők becsületesen akarják a fegyverszüneti feltételeket végrehajtani és azt gondolják, hogy ez a fegyverszüneti feltételek megsértése volna. Griger Miklós : Gazemberek ! Szádeczky Lajos: December 24-én vonult ki Kolozsvárról az a német tüzérezred 34 ágyujával és délután, karácsony estéjén bejöttek az oláhok, bogy már az ünnepet megszentségtelenítsék. Azóta oláh rabigában nyög és görnyed Erdély, a szabadságnak valaha klasszikus hazája. Hogy idejutottunk, amiről ez a törvényjavaslat is kiáltó bizonyítékot tár elénk, ezt is ennek a müforradalomnak, ennek a mesterségesen csinált forradalomnak köszönhetjük, (Ugy van ! Ugy van !) amelynek rémes titkait, hátterét most leplezgetik le. Tegnapelőtt is igen borzalmas mutatványokat kaptunk az akkori volt hadügyministertől. Ugy hogy tulajdonképen ez a forradalom, amely orgyilkossággal kezdődött és amelynek jelszava volt, hogy »nem akarok többé katonát látni«, teremtette alapjában véve ezt a törvényjavaslatot is. A tanszabadságot is azok gyilkolták meg, akik a hazát elárulták és a hazát elvesztették. Viszont a tanszabadságot is azok fogják visszaszerezni, akik a régi hazát vissza fogják állítani. (Helyeslés balfelől.) Abban a reménységben, hogy ez nemsokára megtörténik, kénytelenségből elfogadom a törvényjavaslatot. Be óhajtom, hogy minél kevesebb ideig legyen érvényben ez a törvény és minél előbb visszaálljon a teljes tanszabadság hazánk és kultúránk javára. (Élénk tetszés és éljenzés a baloldalon.) Elnök: Ki következik szólásra? Bródy Ernő jegyző : Vasadi-Balogh György. Vasadi Balogh György : T. Nemzetgyűlés ! Nagy figyelemmel hallgattam a közoktatásügyi minister urnák tegnap mondott beszédét. Azok a szempontok, amelyeket ő emiitett, hogy micsoda feladatok megoldását várja az egyetemtől, és milyen emberek kikerülését óhajtja onnét, mindnyájunk helyeslésével találkoznak. Elnök : Kérem a képviselő urat, szíveskedjék kissé hangosabban beszélni, mert az elnöki emelvényről nem lehet megérteni. Vasadi Balogh György: Meglepődve hallottam azonban beszédének egyik passzusát, amikor azt mondotta, hogy a liberális sajtónak és a liberális köröknek semmiféle vállveregetése nem bírhat bennünket arra, hogy ezt a javaslatot elejtsük ; semmiféle vállveregetés nem késztethet minket arra, hogy a liberalizmust folytassuk. Én ezzel a megjegyzéssel szemben tisztelettel kijelentem, hogy ha valakinek aggodalmai vannak ezzel à javaslattal szemben, ha valakinek ez a javaslat nem elégíti ki a meggyőződését, ez még nem jelenti azt, hogy a liberális sajtónak vagy a liberális köröknek vállverege•.
