Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-96

17.) A Nemzetgyűlés 96. ülése 1920. évi szeptember M 2-án, csütörtökön. zottságba delegált két ifjúsági tagból és egy elnöklő tanárból állana. Tudom nagyon jól, hogy a tanári kar bizonyos inkompatibilitást, bizonyos kellemetlenséget, az egyetemi autonómiának mondjuk a megsértését látja ebben ; hogy ő, a vizsgáztató, a diáksággal egy padra, egy asztal mellé leüljön és ott rostálgassa meg a felveendő ifjúságot, de nem szabad teljesen indokolatlannak minősiteni az egyetemi ifjúságtól származó ezt az igényt akkor, amikor jóformán ez az ifjúság volt az egyedüli biztositéka annak, hogy a proletárdiktatúra után a helyzetetet a keresztény magyar nemzeti eszme szolgálatába állitotta s azt mintegy teljesen átfordította. Az egyetemi ifjúság e tekinteten nagyon jó rosta bizonyos egyéni indokolt igényeknek megsértése és bizonyos méltatlanságok dacára is arra, hogy az egyetemre csak az erkölcsi megbízhatóság, a nemzethűség és a proletárdiktatúrában és az általa előidézett katasztrófában nem bűnös, nem vádolt, nem részes ifjúság kerüljön. Ezen igényük nem teljesitése nagyon kellemetlen helyzetbe hozná ezeket a fiatal embereket, minthogy meg is esküdtek rá — s ugyebár az eskü kötelez — ha esküjük dacára most egy rájuk oktrojált helyzetbe belekényszerülnének. Én ezt oda szeretném módositani, hogy abban a vegyes bizottságban ne szavazati joggal, de legalább informativ, konzultatív joggal helyet foglalhasson az ifjúság is, ami nem annyira összeférhetetlen a tanári tekintéllyel. A szavazati jog nem léte esetén ezek a vegyes bizottságok, melyeknek lehet más címet is adni, tehát ezek az igazoló, vagy informáló bizottságok nagyon is elérik azt a céljukat, hogy a nemzethűség, erkölcsi megbízhatóság és a kompromittáltság szempontjából megválogassák az ifjúságot, melyre a tanári kar egyedül technikailag képtelen. Aki ismeri az egyetemeken a felvételi eljárást, az nagyon jól tudja, hogy a tanári kar erre képtelen. Másrészről azt is perhorreszkálom az igen t. minister ur javaslatában, hogy az ódiumot kizárólag a tanári karra hárítja. Mégis, egy ennyire fontos ügyben, mint a tanszabadság elvének korlátozása, az ódiumot egy szegény, ártatlan tanári karra nem lehet teljes egészében háritani. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Ezt ők mint jogot vindikálják, nem mint ódiumot vállalják ! Zákány Gyula : Hallottam egy másik felfogást is. Hiszen ép az a sajnálatos, hogy nem láttam egyöntetű felfogást sem. Vannak felfogások, hogy ők ettől az ódiumtól félnek. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Nem láttam ilyent ! Zákány Gyula : Adja Isten. Ha nem félnek és ha technikailag kivihető és a célt teljesen eléri, nincs ellene semmi tiltakozásom. De ennek dacára is, majd a részletes tárgyalásnál be fogom nyújtani módosításomat, hogy ezen konzultatív joggal bedelegált egyetemi ifjak a felvételi eljárásnál minő szerepet játszanak. Ezek után, azt hiszem, hogy felesleges tovább i beszélnem, felesleges a tanszabadság elvének megsértését — mondjuk igy — igazolnom, felesleges továbbá a keresztény nemzeti hegemóniának minél előbb való elérése érdekében propoziciókat tennem. _ Általánosságban, a javaslat úgyis elég jó eszköz,, elég jó mód arra nézve, hogy ezt a lecsúszott :

. egyetemi uralmamat be tudjam hozni. T. Nemzetgyűlés ! Én majd ezekkel a módo« sitásokkal fogadom el a javaslatot a tárgyalás alapjául, ezekkel a módosításokkal abban a reményben, hogy hiszen minden a kiviteltől függ. A teóriák oly szépek, az elméletek, látom itt a Nemzetgyűlésen, oly nagyszerűen hangzanak, de mikor a kivitelről van szó, mindjárt megbomlik ] a pártegység. Épen ez a törvényjavaslat az, ; amelynek sikere, patentje majd a technikai kivi. telnél mutatkozik meg. Elfogadom tehát azok] kai a módosításokkal, amelyeket majd a részle: tes tárgyalásnál teszek meg, és elfogadom, t. Nemzetgyűlés, annak dacára, hogy ezáltal a jogegyeni lőség, a szabadsági eszmék integritásán, épségén : csorba esik. Adja az Isten, adja ez a mostoha, de majd jóra forduló magyar sors, hogy minél előbb, ' nem ugyan szónoklatokkal, hanem munkával, \ európai stílusú munkával, a ki verejtékezendő keresztény nemzeti hegemónia veszélyezetlensége és biztosítottsága mellett ezt az integritást, a szabadságeszmék terén, szabadságán ejtett integritási csorbát minél előbb kijavithassuk és minél előbb liberális felfogás szerinti, európai szinvonalu kulturált állam lehessünk. De, t. Nemzetgyűlés ! bár ennek az elvesztett keresztény hegemóniának visszaállítása nemcsak kizárólag tőlünk függ, hogy a szabadságjogi eszméken, az egyenlőségi elven ejtett épségi csorbát kijavithassuk, ahhoz szükség van, az utolsó év- • tizedek alatt a keresztény nemzeti hegemóniát detronizáló kisebbségeknek, — akár faji, akár felekezeti, akár nemzetiségi kisebbségeknek — jóindulatú, nemzeti szellemű, en bloc teljes egészében szinte beasszimiláltságot mutató viselkedésére. Szükség van arra, hogy azoknak a nemzetiségeknek az ezeréves keresztény nemzeti tradiciókat meg nem fertőző viselkedése ne ütköződjék fel ismét ; szükség van azoknak a munkásságára, akik eddig a nemzeti dekadenciát, a szellemi és erkölcsi dekadenciát oly fő-fő vétkességgel elkövették, hogy ezt kijavithassák, szükség van arra, hogy a keresztény magyar faj speciálils vétkét, a mi különös faji hibáinkat 100%-os kihasználtság mellett, amint eddig tették, átváltoztassák nem kihasználtsággá, hanem a nemzet keresztény nemzeti jellegének segitő munkásságává. T. Nemzetgyűlési Széchenyi Istvánnak van egy szép mondása, A mikor elborult óráiban a magyar faj sorsáról töprengett, elgondolkozott, az ő pesszimista gondolatainak körülbelül ily szavakban adott kifejezést, hogy az ő magyar faja, a mi magyar fajunk ugy tűnik fel neki, mint egy sovány, éhes sas, amely a kultúrától elszigetelt