Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-95
144 À Nemzetgyűlés 95. ülése 1920. maga sem gondolkodót-Ű és a szinő sem tudja megállapítani még ilyen korban azt, hogy mire viszi a gyermeket a hajlandósága. Más a helyzet a gyermek 14 esztendős korában, amikor már a természet is átsegítette őt egy nagyobb változáson, a pubertás korán, akkor a szülő is megállapíthatja a gyerek hajlandóságait, mert maga is felismeri önmagában tehetségének némely irányát. De még ekkor sincs joga a tanárnak és az iskolának afelett disztingválni, hogv ez az illető való-e tudományos pályára vagy nem, hanem csakis tanácsadással szolgálhat az iskola a szülő és a gyermek számára. Visszautasítani őt abban, hogy tanulmányait azon az utón fogathassa, amelyen megkezdte, senkinek nincs joga. Nem is számított talán a vallás- és közoktatásügyi minister ur arra, hogy tulaj donképen az életnek első ütközetében, amidőn ezeket a tízesztendős fiukat egy nagy tortura alá, egy komoly maturaszerü vizsga alá bocsátjuk, tulaj donképen hány nagy elme bukik el. Lubbock-nál olvasom a következőket • (olvassa) : »Ne essenek kétségbe az iskolák leggyengébbjei se. A kiváló elmék nem gyorsan fejlődnek ; az iskola legrosszabb tanulói az életben feltűnő sikereket érnek el Napóleon, Newton, Smith, Walter Scott és igen sok nagysága az emberi életnek tompaeszü, tompa elméjű tanuló volt. Sok példa van arra, hogy eminens tanulóból kocsis lett, vagy kiment Ausztráliába juhot nyirni. Ott van Edison példája, vagy pedig a nagy magyarok közül Petőfi és Deák Ferenc példája, akik mind rossz tanulók voltak, olyanok, hogyha ezen felvételi vizsga alá bocsátották volna őket, egészen biztosan alul maradtak volna s akkor nem ajándékozta volna meg a sors a magyar nemzetet ezekkel a hatalmas nagy szellemekkel. Vaszary Kolos volt hercegprímásra is hivatkozom, aki maga is tanár volt és kijelentette, hogy : Életemben csak egy tanulómat szamaraztam össze és abból is főispán lett. (Derültség.) Bizonyítja ez azt, hogy semmiféle pszichológiai alapon egyetlen egy tanár és pszichológus sem állapithatja meg a gyermeknél már tízesztendős korában azt, hogy ez a gyermek méltó-e a tudományos pályára és hogy az értelmi pályán fog-e boldogulni, vagy nem. Erre egyáltalában sem tanár, sem pszichológus nem képes. Különben az összes képességek korrelációja sincsen meg, mert némelyik emberben egy irányban fejlődik a tehetség, mig a másik irányban teljesen tehetségtelen. Kitűnő számolók, matematikusok egyáltalában nem értenek pl. a szónoklás mesterségéhez, vagy az Íráshoz és vice versa. Már most épen itt találkozunk megint ennek a rendeletnek egy sérelmes részével. Ha a falusi magyar gyereket nézzük, akkor látjuk, hogy annak tehetsége ellenkezésben áll a magyar zsidó gyerek tehetségével, annak a fejlődésével. A magyar földmivesfiu ugyanis nem alkalmas fiatalkorában az elvont dolgok felfogására, nem alkalmas azoknak a nyelvtani szabályoknak a felfoévi szeptember hó 1-én, szerdán. gására, amelyeket ez a felvételi vizsga kivan, az a magyar kis koponya még nem alkalmas azokra az elvont számtani példákra sem, amelyeket kivannak tőle, ellenben alkalmas az a magyar gyerek az intuitiv ösztönöknek hatalmas kitöréseire, az önálló alkotásokra, a gyakorlati dolgokra. Oda is értelem kell, oda is mély lelkibe] emerülés kell s erre a magyar gyerek már alkalmasabb, mint az a zsidó fiu. Miért nem hoznak már erre a felvételi vizsgára, ha már épen megtartják, olyan dolgokat, amelyek a magyar faj szellemének megfelelnek. Sziráki Pál : Például birkózást ! (Derültség.) Drozdy Győző : Nekem meggyőződésem, hogy ezt a rendeletet nem pedagógusok, nem olyan emberek sugalmazták a minister urnák, akik valaha is foglalkoztak tudományosan a gyermek fejlődésének kérdésével. Valószínű, hogy ezt a rendeletet politikusok súgták a minister urnák, a politikusok pedig a pedagógiában laikusok, és ez a rendelet nem jelent mást, mint azt, hogy a laikusok lesznek hatással az iskolára. Máskor, békében esztendőkig, évtizedekig foglalkoztunk néha egy-egy iskolareform-kérdéssel, sok tanácskozás volt ezen kérdésben, vittük a tantestületekbe, országos gyűlésekre, azután különféle bizottságokba és amikor már mindenki, az egész közvélemény tele volt vele, akkor jöhetett a kérdés a minister elé, aki vagy rendelet alakjában intézkedett, vagy pedig az országgyűlés elé került a dolog, hogy itt a plénum döntsön felette. Amikor a numerus clausust idehozza a minister ur, miért szükséges akkor a numerus claususnál százszor sérelmesebb és százszor borzalmasabb dolgot rendeleti utón megcsinálni az elemi iskolában ? Erre véleményem szerint semmi szükség sincs. A minister ur megokolja rendeletét azzal, hogy szükség van erre, mert egészségtelen az eddigi állapot, amely megduzzasztja az osztályok létszámát. Bebizonyiottam, hogy ha a gimnáziumot nem is duzzasztja meg most már az odatódulás, de megduzzasztja a polgári iskolát, az elemi iskolát, pedig ezekben az iskolákban ugyancsak nem készültünk előre nagyobb számú növendék oktatására. (Olvassa :) »2. Nagy mértékben szaporítja a szellemi proletariátust olyanokkal, akik a gyakorlati pályán sokkal jobban boldogulnak.« Nem akarom azt mondani, hogy ez a pont teljesen humoros, ellenben tudományos alapon nagyon könnyen bebizonyíthatnám a minister urnák, hogy 10 éves gyerekeknél arról beszélni, hogy a szellemi proletariátust fogják szaporítani, még csaknem nevetséges dolog. (Ugy can ! Vgy van! a jobboldalon.) 10 esztendős gyermeknél ilyesmiről szó sem lehet, csak a későbbi fejlődés folyamán válhat nyilvánvalóvá, hogy az illető milyen pályára lesz alkalmas. így tehát azok az érvek, amelyeket rendeletében a minister ur felemlít, teljesen elesnek. A rendeleten kívül püblikussá vált a sajtóban még egy titkos, illetve bizalmas leirat is, amelyet a minister ur megküldött a középiskoláknak. Ebben az áll, hogy ezeken a felvételi vizsgálatokon csak egy biztos és a tantestületnek még