Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-95
Í2(i A Nemzetgyűlés 95. ülése 1920. hanem a községi elöljáróság nem tehetett eleget feladatának, mert annyira túl volt zsúfolva munkával, — hiszen tudjuk, manapság is sokszor lehetetlenség az adófizetés, mert nincsenek készen az ivek és el sem fogadják az adót — ott orvosolja a bajokat. Ezért a következő interpellációt intézem a pénzügyminister úrhoz (olvassa): »1. Van-e tudomása a pénzügyminister urnák arról, hogy az 1918 : I. tc.-ben előirt boritaladó végrehajtását, nem tekintve a közelmúltban lezajlott forradalmi időket, a pénzügyigazgatóságok az ott előirt módon végrehajtották, ami által egyes pénzügyőrök, szemlészek stb. pár héten belül az adózó polgárok önhibáján kivüli kárára maguknak több százezer koronás hasznot biztositottak ? 2. Ha van a pénzügyminister urnák ezekről, tudomása, hajlandó-e tekintetbe venni, hogy a bortermelők részére irt ezen mulasztásban részint a községi elöljáróságok felelősek, amenynyiben a 13. §-ban előirt feltételeket elmulasztották, részint pedig a 16. §-ban megszabott rendszeres ellenőrzést a pénzügyőrség teljesen elmulasztotta, de egészében pedig minden mulasztást a forradalmi idők utáni állapotoknak betudni ? 3. Mindezek elismerése mellett hajlandó-e elrendelni, hogy ezek a már kiszabott és behajtott birságok, amelyek az országban több millióra rúgnak, sürgősen visszafizettessenek az adózó polgároknak? (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminister urnák. Szólásra következik? Szabóky Jenő jegyző: Szijj Bálint. Szijj Bálint: T. Nemzetgyűlés! Amióta a háború befejeződött, nagy lépéseket teszünk bizonyos irányban, de nem előre, hanem visszafelé, a középkor és ókor felé. (Egy hang jobbról : Méteres botot!) Amikor megátalkodott bűnösök számára kénytelen a Nemzetgyűlés a botbüntetést behozni, ez a középkorra, emlékeztet; de amikor a csereakció már ugy elharapódzott, hogy nemcsak az arra rászoruló szegény emberek cserélik ki élelmiszerekért még meglevő felesleges ruhaneműiket, hanem a kapzsi kalmárok üzletszerűen láncolnak a cserekereskedelemmel és a legutóbbi időben még a főúri világ egy része .is bevezette ezt gazdálkodásába, ez már az ókorra emlékeztet. Mikor ínég nem volt pénzegység, amikor az emberek kicserélték egyes tárgyaikat olyanokkal, amelyekre szükségük volt, akkor meg lehetett ezt indokolni, de már az akkori népek bölcsebbjei is belátták, hogy az ilyen cserekereskedés az egyik félnek mindig bizonyos megcsalatásával jár, mert hiszen annak a tárgynak, amelyet kicserélnek, nem lehet az értékét ugy megállapitani, hogy az egyik fedje a másikat. Mégis előfordul ma is, hogy az, aki valamire rászorul, kénytelen cserélni, kénytelen értékesebb tárgyát odaadni valamely értéktelenebbért, amelyre szüksége van. évi szeptember hó 1-én, szerdán. Egy ilyen csereakció kényszerit engem most interpellációm megtételére, mely csereakció a jelen időben a törvényekbe ütközik. A Nemzetgyűlés ugyanis felhatalmazta a közélelmezésügyi minister urat a gabonarendelet kiadására, melynek értelmében a gabona zár alá vétetett és búzát, rozsot, kétszerest nem lehet eladni másnak, csak az államnak. Egyszer már beszéltem itt a Házban arról, hogy hogyan környékezik meg a láncolok az egyszerű falusi földmiveseket a cserével, a törvények áthág csábitva, s ebből fényes üzleteket tudtak csinálni. Sokkal magasabb árt Ígérnek a terményekért, mint amilyen magasan az maximálva van, vagy pedig annak az egyszerű falusi népnek oly ipar« cikkeket ajánlanak fel cserébe, amit falun nagyon nehéz megszerezni. Amikor igy az illető belemegy a cserébe, csábitás folytán, bűncselekményt követ el és kiteszi magát a megbüntetésnek. Most másról van szó. Amikor erről beszéltem, egyrészt azokra a szegény emberekre gondoltam, akiket az előbb felemiitettem, akik egyes ruhadarabokért adnak cserébe élelmiszert, másrészt azokat a láncölókaf értettem, akik ebből fényes üzleteket csinálnak. Most azonban másként áll a dolog. Most egy főúr, egy magyar mágnás, Magyarországnak volt ministerelnöke csábitja alkalmazottai révén a törvénynek, a rendeletnek áthág falusi népet, (Felkiáltások jobbfélöl : Ki az ? Neveket !) hogy tűzifa fejében búzát adjon. * Az eset a következő : Gróf Esterházy Móric a Vértes-hegységben lévő erdejéből kitermelt tűzifát csak búzáért cseréli el. Hiába mennek el hozzá pénzért fát vásárolni, pénzért nem ad, hacsak nem igazolják, hogy a fát közhivatal részére vásárolják. Akár köztisztviselő, akár magántisztviselő, akár latejner, gazdálkodó vagy iparos, vagy bárki is legyen az, nem kaphat máskép tűzifát. Pedig — ugyebár — mindenkinek joga van ahhoz, ha dolgozik, hogy ételét megfőzhesse és hogy a télen a hidegben melegedhessék. De a gazdálkodókkal sincs máskép a dolog, mert ha a gazdálkodó már le is adta a havonként rá kivetett mennyiséget a közélelmezés céljaira és ha még oly szerény termése is volt, ha marad belőle valami feleslege, amelyet szintén köteles az államnak eladásra felajánlani, ha azt becseréli fáért, a fennálló rendelet értelmében már bűncselekményt követ el. Az pedig, aki nem is termelő, kétszeresen követ el bűncselekményt: először akkor, amikor megjelenik egy ilyen gazdánál, akinek van még feleslege és rábeszéli, hogy adjon el néki búzát, mondom, először akkor követi el ezt a bűncselekményt, másodszor meg akkor, amikor odaadja Cserébe a fáért. De elköveti ezt a bűncselekményt a nemes gróf is, amikor elfogadja a búzát a fáért, mert a kibocsátott gabonarendeletről neki is tudnia kell. (Mozgás a jobboldalon.)
