Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-71

64 A Nemzetgyűlés 71. ülése 1920. évi július hó 28-án, szerdán. Sok panasz volt ma itten a közigazgatásra. En rá akarok mutatni az interpellációmban arra a visszás helyzetre, amely odakünn van, különösen a közigazgatásban van. Rá akarok mutatni arra, bogy voltakép mi is idézte elő ezt a. villámszerű összeomlást az egész országban ; mert ez nemcsak Budapesten történt meg, hanem hirtelen történt meg az egész országban. Ez az összeomlás alaposan elő volt készitve, amennyiben odakünn az egész országban már . régen meg volt ingatva a tekintély amiatt a rémséges korrupció miatt, amely igen-igen sok helyen uralkodott.(Ugy van! aszélsöbaloldalon.) Erről a korrupcióról akarok én beszélni ma és néhány esetet akarok felhozni. Be akarom bizonyitani azt, hogy az a gazdálkodás a közigazgatásban, amely az összeomlást okozta, folyik ma is, folyik itt Budapest közvetlen környékén is, és garázdálkodnak büntetlenül most épen ugy, mint a háború alatt és a háború előtt. Először Irta József torbágyi jegyző ügyével kívánok foglalkozni. Ez a legenyhébb eset. Ez az ur 1919 őszén, amikor a román megszállás alatt többen jöttek hozzá a községből és kérték, hogy irja össze a sérelmeiket és keressen valamilyen hatóságnál orvoslást, ezt kereken megtagadta, és azt mondta: hogyan menjünk a románok ellen panaszkodni és az eltávolításukat kérni, amikor magunk voltunk azok, akik behívtuk őket! A románok által elrekvirált élelmiszerért befolyt pénzt nem osztotta ki arányosan a károsultak között, hanem egy kereskedőnek, egy péknek, egy mészárosnak és egy lisztügynöknek ezreket fizetett ki, ellenben azoknak, akik jobban károsultak mint ezek, akiktől tehenet, bort, disznót, borjut szedtek el, semmit, egy fillért sem fizetett mai napig sem. S mikor ezek az emberek ebbe a megkárosításba belenyugodni nem akartak és elmentek panaszra felsőbb hatósághoz, akkor szintén nem kaptak igazságot, mert ugy látszik, a pesti vármegyeházán nem érnek rá ilyen aprócseprő dolgokkal foglalkozni. Torbágy lakosságát az oláhok nagyon megsarcolták. A község egyik szülöttje emiatt az emberek felszólítására memorandumban foglatta össze a panaszokat és mikor az oláhok már kint voltak, el akarta vinni ezt a memorandumot Clarkhoz, hogy tudja meg ez az ember, miképen garázdálkodtak itt, Magyarországon, a főváros közvetlen tőszomszédságában az oláhok. A jegyző ezt szintén megakadályozta, tiltakozott az ellen, hogy a nép, a község nevében ilyen tiltakozás menjen Clarkhoz és igy nem is lett belőle semmi. Az oláhok 'az egyik embertől elrekvirált disznó felét a bíró házához vitték és ott nagy dáridót csaptak. A jegyző ur szintén részt vett ebben a dáridóban. A cukorkiosztás alkalmával Jirta szintén számos szabálytalanságot követett el, erről azonban bővebben beszélni nem akarok. Ennek az embernek lelkületét legjobban jellemzi a következő fenyegetés : A jövő évben — már mint az idén — megint a jegyzők lesznek az urak és, én akkor majd meg fogom mutatni. Máskor meg igy nyilatkozott : Már nyakig vagyok mindennel, hazamegyek Erdélybe az oláhokhoz. Ez az ur tudniillik erdélyi oláh. « T. Nemzetgyűlés ! Áttérek most egy másik, sokkal súlyosabb esetre, Earnady Dezső zsámbéki jegyző viselt dolgainak ismertetésére. Kellemetlen dolog, de meg kell ezt tenni és meg is fogjuk tenni minden egyes alkalommal, mert máskép a közéletet megtisztítani nem lehet, csak ha esetről e-etre hozzá nem nyulunk. (Helyeslés.) Ez az ember a háború alatt valósággal nyúzta a falu népét, a- szegényekkel szemben irgalmatlan volt, a,gazdagokat megzsarolta. Mig a háború előtt semmije nem volt, ma nagy vagyon felett rendelkezik. Mint lelkes kortes végigszolgálta a munkapártot, a Károlyi-éra alatt nagyhangú republikánus volt, a vörösöket senki sem szolgálta olyan odaadással, mint ő, ma pedig tizenhárom próbás hazafi gyanánt szerepel. 1917-ben a zsámbéki gazdák összeadták az ellátatlanok részére szükséges búzamennyiséget, még pedig természetesen maximális áron. Amikor az összeadott mennyiség nem bizonyult elegendőnek, a Darányi-féle pusztán pénzért vásároltak és hogy ne kerüljön oly sokba a fuvarozás, a gazdákban volt annyi lélek, hogy a legtöbb nem fogadott el a fuvarozásért semmit sem. És mégis mi történt ? Az ellátatlanok jóval a maximális áron fölül kapták a búzát. Emiatt nagy lett az elkeseredés a községben a falu szegényei között, az emberek káromkodtak, fenyegetőztek és végre is a jegyző minden egyes métermázsa után visszaadott tiz-tiz koronát. Szomorú világot vet a pestvármegyei közigazgatásra körülmény, hogy a háború kitörése óta nem volt községi számadás Zsámbéken. Épen ez az eléggé el nem ítélhető hanyagság tette lehetővé, hogy a jegyző azt tehette a községben, amit akart. Jött a községhez rézgálic, krumpli, árpa, zab, cukor és egyéb dolgok, a jegyző egymagában, szabadon rendelkezhetett minden felett, a községi elöljáróságot soha semmibe bele nem avatta és nem adott számot senkinek sem. Kérdem, van-e még ország a világon, ahol egy ilyen hivatal ekkora hatáskörrel és igy minden ellenőrzés nélkül létezik, mint az ilyen jegyzői hivatal? Hiszen az ilyen rendszer melegágya minden korrupciónak és lehetetlenség igy, hogy ne legyen korrupció. 1915-ben 80 orosz foglyot kapott Zsámbék községe. Gazdasági munkások gyanánt kapták őket. Akkor az állam hónapokon át fejenként és naponként három koronát fizetett a foglyok után. A zsámbéki polgárok becslése szerint legalább 24.000 koronának kellett igy befolynia. A jegyzőnél maradt igy az egész összeg, ő a polgároknak egy fillért sem fizetett ki, senki sem tudja máig sem, hogy mi történt ezzel a