Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-85

420 A Nemzetgyűlés 85. ülése 1920. évi augusztus hó 13-án, pénteken. megalapoz, megad, hogy t. i. a birák és ügyészek önálló státusban legyenek. Az igazságügyi bizottság jelentése is csupán ugy tünteti fel a dolgot, mintha ez a javaslat nem lenne más, mint megjutalmazása, honorálása a birói és ügyészi karnak azért a nagy munkáért, amelyet végzett, azért a hazafias magatartásért, amelyet tanúsított és hogy ezért jutalomképen kiveszi — egy rossz kifejezéssel élve — a többi »közigazgatási« tisztviselők köréből. Ha ezt a javaslatot csak igy fogjuk fel, akkor kint maga a nép igazán nem fog többet látni és többet tudni, mint csak azt, hogy az országnak több lesz a kiadása és nem fogja látni azt, aminek a látása sokkal fontosabb, t. i. azt, hogy a magyar állam a vésznek, a viharoknak, ezen igazán eminens óráiban is egyfontos alkotmánybiztositékot, törvényt hozott, amellyel alkotmányának fundamentumát páncélozta meg, amellyel megerősítette azt az iránytűt, amely talán bennünket mégis el fog vezetni arrafelé, ahol a magyar nap felkel, megerősítette azt a kart, amely kezében a törvényt tartja. E tekintetben tehát az igazságügyminister urnák ezt a javaslatát a legnagyobb megnyugvással üdvözlöm, mert nem csupán egy testületet jutalmaz meg végre, ennyi vajúdás után azzal, hogy az államgépezet keretén belül neki egy uj státust ad, hanem azzal a magyar államiság, valamint a jogszolgáltatás terén olyan nagy lépést tett előre, — különösen azok előtt, akik a jog terén élnek és működnek, de azok előtt is, akik a magyar államisággal és igazságszolgáltatással törődnek — amely mindnyájunknak jól esik azért, mert nekünk • rendkívül fontos annak a tudata, hogy a bekövetkezhető időben — mert hiszen nem tudjuk, hogy mi jön és milyen veszély fenyeget bennünket — olyan bíróságunk és olyan ügyészségünk lesz, amelynek testületére bizalommal és nyugalommal tekinthetünk minden esetleg elburjánozható internacionalista vagy nemzetet fenyegető veszéllyel szemben. ( Ugy f

van (h jobboldalon. ) En ebből az alkalomból kötelességemnek tartom, hogy lerójam a birák és ügyészekkel hálámat — sokat dolgoztam velük nagyon az ellenforradalom alatt — azért a minden izében hazafias és kitartó munkáért, amelyet a kommün alatt végeztek. Igen kevés biró tévedt meg és ezt konstatálnunk kell itt a Nemzetgyűlés termében. Az, hogy igen kevés biró tévedt meg, épen mint kivétel megerősíti azt a szabályt, hogy a magyar bíróság minden időben és minden körülmények között a magyar hazának, az igazságszolgáltatásnak, a magyar társadalomnak és a magyar alkotmánynak legbiztosabb őre volt'. Az ő templomukat is felgyújtották vörös tűzzel, alig van azonban testület, amely elmondhatja magáról, hogy akkor, amikor éhezve és rongyosan ott állott és körülötte a csábítások és ígéretek özöne volt, nem tévedt meg. Nem ment döngetni azokat a felgyújtott falakat, hanem odaállott mentőnek, jajgatva és sírva, mert tudta azt, hogy mit jelent az igazságot, a törvényt félre dobni, az igazságszolgáltatás templomát összedönteni. Itt kénytelen leszek egy kis történelmi exkurziót végezni. Rá akarok mutatni arra, hogy a magyar nemzet már a legrégibb időben milyen nagy súlyt helyezett a maga igazságszolgáltatására és különösen arra, hogy a biró hozzáférhető ne legyen, viszont arra is, hogy a biró ne élhessen vissza a neki adott jogokkal. Különös tünete ez a magyar történelemnek. Már Szent István, Szent László idejében, és később, törvényeink igyekeztek gondoskodni arról, hogy a biró azért a munkáért, amelyet az igazságszolgáltatás terén végzett, magasabb díjazást ne követelhessen. Ennek a magyarázata t. i. az, hogy régente a büntetéspénz megoszlott az állam, a biró és a felek között. Ezenfelül igen nagy súlyt helyeztek arra őseink már a legrégibb időben, hogy a biró megvesztegethető ne legyen, és hogy a bíró a birói talárt a felek, a jogkeresők sérelmére fel ne használja, vagyis hogy a birói talár ne veszélyeztesse a fél jogát. Ezért azt a birót, aki hatalmával visszaélve, a feleknek kárt okozott, régi törvényeink is már igen súlyosan büntették. De viszont, ahogy őseink a bíróságok működését igy megszorították, ahogy kötelességükké tették szigorúan azt, hogy csak pártatlanul, igazságosan és a törvénynek, a becsületességnek elve szerint szabad itélkezniök, épen ugy a birót, a bíróságot biztosították minden külső támadás ellen, mindenki ellen. Igy már az 1492. évi X. te. kimondja, hogy sem a király, sem az egyház, sem pedig a világi hatóságok közül senki nem kényszeritheti a bíróságot arra, hogy a szokások és törvények ellen cselekedjék, az 1566. évi XXV. te. pedig elrendeli, hogy a birói ítéletek kihirdetését senki kormányrendeletekkel meg nem akadályozhatja. A magyar igazságszolgáltatás tehát már a legrégibb idő óta a magyar közéletnek és a magyar államiságnak egyik legfontosabb alkotmányjogi fegyvere és ügye volt. Törvényeink szerint az igazságszolgáltatás feje a király, már nemzeti királyaink idejében azonban a királlyal szemben is védték törvényeink a birák ' függetlenségét, • a Habsburg-uralom alatt pedig az 1792. évi XII. t.c. kimondotta azt, hogy a bíróságok megállapított rendjét senki meg nem változtathatja, illetve azt csak törvénnyel szabad megváltoztatni, valamint kimondja azt is, hogy az ítéletek végrehajtását sem lehet megakadályozni. Ugyanezt kimondotta, illetve megerősítette az 1869. IV. t.c. Mindezeknek a törvényhelyeknek felsorolását azért tartottam szükségesnek, hogy rámutassak azon körülményre, hogy eleink már abban az időben, amikor az u. n. kultur nyugati