Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-85

4-14 A Nemzetgyűlés 85. ütése 1920. évi augusztus hó 13-án, pénteken. magas állású tisztviselők kénytelenek a város ven­dégszeretetét igénybe venni, ahol magas állású tisztviselőknek egész családja kap ellátást s ahon­nan ezek az emberek heteken, sőt hónapokon ke­resztül táplálkoznak. Hozzájárul ehhez a lakásmizéria, mely épen ezáltal előállott, az a szomorú helyzet, amely minden alkalommal megnyilatkozik előttünk, ami­kor a vasúti állomásra kimegyünk. Amikor ott látjuk a szegény vagonlakókat, a Ids gyermeke­ket, az asszonyokat lerongyolódva, a gyermeke­ket is minden gondozás nélkül, akkor feltétlenül szükséges, hogy arra gondoljunk, hogy maholnap be fog következni a téli idő, amikor, ha azok a gyermekek kénytelenek lesznek továbbra is a vaggonokban maradni, elpusztulnak, mert azokat ott eltartani a téli időben lehetetlenség. De még az előhaladottabb komákra nézve is egészségügyi szempontból veszedelmes és lehetetlen az ott­tartózkodás. Ezek a vagonlakók túlnyomó részben tiszt­viselők. Ezek a szegény emberek igazán ugy lóg­nak, mint Mohammed koporsója, a legnagyobb bizonytalanságban. Igen sokan vannak közülök a birói karhoz tartozó emberek is, akik, midőn megérkeznek egy-egy birói székhelyre, anélkül hogy berendelésük volna, első kötelességüknek tartják, hogy jelentkezzenek a bíróságnál. Tudok akárhányat, aki ingyen birói szolgálatot teljesít és azért hónapokon keresztül nem kap semmi egye­bet, csak azt, hogy ott lakhatik abban a birói szo­bában, amelyikben dolgozik, ott van neki a plédje, . amellyel éjszakára betakaródzik, ott van egy dívány, amelyen alszik, kiszolgálja önmagát és csekély ruhaneműjét berakja az aktafiókba, vagy pedig a sifonérba. Ilyen szomorú helyzetben van­nak elsősorban a birói tisztviselők, a birák és ügyészek, akik, mondom, amikor egy birói szék­helyre megérkeznek, rögtön kötelességük teljes tudatában jelentkeznek is szolgálattételre. Tudom, hogy a kormánynak nem áll rendelke­zésére az a vagyoni erő, amely szükséges volna arra, hogy a tisztviselők általában olyan ellátásban részesüljenek, aminőt megérdemelnének és aminőre szükségük van, mert minden tisztviselő az én fel­fogásom, és nézetem szerint legalább annyit meg­érdemel, legalább annyit követelhet a munka­adójától, tehát az államtól, amennyi saját maga és családja fentartására szükséges. Ez a legkeve- : sebb. Tudom, hogy ma ebben a nyomorúságos helyzetben mindannyian nélkülözünk, nélkülöz az ország lakossága, különösen ezen a kis terüle­ten, ahol össze vagyunk szorítva, össze vagyunk csoportosítva, de mégis elsősorban azon tisztvise­lők ellátása szükséges, megfelelő ellátásra első­sorban azok tarthatnak igényt, akik a jogfolyto­nosságot, hogy ugy mondjam, fentartották, akik becsülettel megállották azt a frontot, amefy front nem lett áttörve soha, akik becsületbeli köteles- '• gégüknek tartották azt, hogy a birói tisztet, az igazságszolgáltatási tisztet a legnagyobb veszé­lyek közepette is folytonosan és mindig, hogy ugy ; mondjam, üzemben tartsák, akik lerongyolódva és éhes gyomorral szolgáltatnak igazságot és szol­gáltattak igazságot akkor is, amikor a proletár­diktatúra volt s akik ahol csak lehetett, mindig megállották a helyüket. Amikor munkaalkalma­kat akarunk és konszolidációt akarunk megte­remteni, akkor, ha látunk egy erős pillért, a Jus­ticiát, ha látjuk azt, hogy lerongyolódva bár,, de becsületének érzete mellett kötelességtudással tel­jesiti kötelességét, akkor elsősorban ennek a pil­lérnek a megerősítésére van szükség ; ezt a pillért kell erősíteni azért is, mert Justicia est fundamen­tum regnorum. Ha tehát mi egy uj Magyarorszá­got akarunk megteremteni, ennek az uj Magyar­országnak egyik legerősebb pillére bizonyára a Justicia, az igazságszolgáltatás kell hogy legyen, melynek támogatása mellett fog kisarjadzni belőle az az uj Magyarország, amely a magyar nemzeti eszme és keresztény gondolkozás mellett fog meg­erősödni. örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot abban a tekintetben, hogy a birói kart kiemelte a nagy tisztviselői karból és rájuk nézve egy külön státust alkotott, de ennek a külön státusnak a javadal­mazását nem tartom és nem tekintem megfelelő­nek. Ha bármennyire takarékoskodunk is, ha bár­mennyire iparkodunk is minden fillért olyan helyre juttatni, ahol arra a legnagyobb szükség van, az én nézetem és véleményem szerint jobb helyre nem helyezhetjük azt, mintha a birói kar felsegé­lyezésére fordítjuk és habár tisztelem a pénzügy­minister urnák azt a nagy takarékossági elvét, amely az egész vonalon megnyilatkozott és meg­nyilatkozik, nagyon félek, hogy bebizonyul az a közmondás, hogy a fösvény kétszer költ, a lusta kétszer jár ; nagyon félek attól, hogy a túlságos takarékosság itt majd olyan következményeket fog maga után vonni, amelynélfogva meginog az az erős pillér, amelyiknek fentartását, megerősí­tését minden ember, aki ebből az országból egy uj Magyarországot erős alapon akar megteremteni, feltétlenül támogatni kötelességének ismeri. Mi a termelő munkának a lehetőségét meg akarjuk te­remteni és azt kell látnunk, azt kell örömmel ta­pasztalnunk, hogy a birói kar a termelő munkát folytatta a múltban, folytatja most és folytatni fogja a jövőben is erős kitartással és kötelesség­tudással. A törvényjavaslatról általánosságban meg kell állapitanom azt, hogy ez nem má«, mint a Károlyi-féle javaslat átvétele és a törvényjavaslat megalkotása hiányának tartom azt, hogy nem vétetett figyelembe, hogy a Károlyi-kortól már hosszú idő választ el bennünket és azalatt az idő alatt ugy a pénz értéke, mint pedig a legszüksé­gesebb közfogyasztási anyagok beszerzési ára olyan jelentékenyen emelkedett, hogy a javaslat megalkotásánál feltétlenül figyelembe kellett volna venni ezeket a változtatásokat és relációba kellett volna hozni a pénz mostani értékével, a közfogyasz­tás céljára szolgáló anyagi eszközök beszerzési áfá­nak változásával.

Next

/
Thumbnails
Contents