Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-74
r A Nemzetgyűlés 74. ülése 1920, ellátást biztosítsa, amennyit csak akar egy egyén fogyasztani kenyérben, ugy hogy a fogyasztó bizonyos mértékig rá lesz utalva a magánforgalomból való pótlásra is. Már most, mikor ez a gabonamennyiség nem olyan sok, hogy az feltétlenül, nagyobb adagolással és bőséges ellátással elég legyen az ellátatlanoknak, akkor a központi kormányzatnak kezében kell tartania a dolgot, hogy ugy ebben a hónapban, mint a jövő hónapban is több el ne fogyasztassék, mint amennyi arra az időre esik. Mert az a veszedelem állhat elő, amit a képviselő ur talán nem vesz figyelembe, hogy ha a községnek otthagyjuk azt a szigorúan kiszabott, egész évre szóló gabona mennyiséget, amelyből fejenkint havonta hat vagy nyolc kilót szabad elfogyasztania, mert ha többet elfogyaszt, akkor nem marad, ezt a községek nem tudják betartani, ezt csak egy központi hatalom tudja betartani, amely nem enged ebből, de sem a községi elöljáróságnak, sem a községi hatóságnak erre ereje nincs. Ha ott van a gabona a raktárban és tudja az ellátatlan lakosság, hogy van és neki olyan keveset adnak ki, követel többet; s ha a községi elöljáróság kiadja, hat hónap múlva odaérünk, hogy a 12 hónapra kiszabott gabonamennyiség elfogyott, akárhogy vállalja is a felelősséget a község érte, képtelen adni s akkor jön az államhoz, a közélelmezési ministeriumhoz azzal, hogy nincs mit enni, adjunk neki lisztet. Már most, sajnos, a helyzet az, — és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie — hogy áprilisban és május elején a legbővebb gabonatermésre volt kilátás s a mi előmunkálataink is ezen az alapon indultak; most azonban, amikor cséplésre kerül a sor, ott is, ahol szalmában jónak ígérkezett a termés, a csépléskor kiderül, hogy a termés rosszul fizet, kevés a szem és jóval alatta marad a terméseredmény annak, amire számítottunk, ennélfogva az állam részére beszolgáltatandó mennyiség is csökkent, úgyhogy nem birunk annyit összeszedni a kivetett kvóta alapján, mint amennyire feltótlenül szükségünk volna, s előáll az a helyzet, hogy az ellátatlanok egy része — akinek csak módjában van — bizonyos mórtékig rá, lesz utalva arra, hogy a hatóságilag neki kiadott liszt mellett esetleg a szabadforgalomból szerezzen be magának annyit, amennyire családjának szüksége van. Ezt céloztuk azzal az intézkedéssel is, hogy az elmúlt télen, ebben a keserves időszakban is, amikor igazán keveset adhattunk, mert nem volt több, és amikor nem volt szabadforgalom, mert tiltva volt, tiz kilóig engedtem meg liszt hozatalát, hogy legalább azok el legyenek látva, akik azt saját szükségleteikre hozzák. Akkor lehetetlen volt a szabadforgalom, de mégis csempészet utján ellátták magukat az emberek, ugy ahogy megéltünk, senki sem halt meg éhen Magyarországon, legalább tudtommal nem. évi július hó 31-én, szombaton. 147 Ha most szabadforgalomra engedjük a gabona egy részét, és pedig jelentékeny részét, ezzel mindenesetre meg lesz könnyítve az ellátatlan lakosságnak az, hogy ami nekik hiányzik a fejkvótán felül, azt a szabadforgalomból beszerezzék. Etekintetben a rendelet fel is hatalmazza a törvényhatósági joggal felruházott városokat, hogy az elláttatlanok részére vásároljanak. Most azonban, miután a községek és kisebb városok is napról-napra jönnek hozzám azzal a kérelemmel, hogy nekik is engedjük meg a vásárlást, a következőkre határoztam el magamat: Miután a rendelet nem tiltja, hogy az ellátatlan lakosság megbízzon valakit a részére való bevásárlással, — mert nem köthetem ki, hogy a városi lakosság minden egyes tagja maga vásároljon magának és köteles legyen minden család különkülön elmenni valamelyik vármegyébe bevásárolni — ennélfogva meg kell engedni, hogy megbízott utján beszerezhessék a szükségletüket. Már most bármilyen községnek vagy városnak az ellátatlanjai, ha meg akarják bizni a községi elöljáróságot vagy városi tanácsot azzal, hogy részükre szerezze be a szabadforgalomból az ellátásukhoz szükséges gabonát, ezt megtehetik ós megadhatják ezt a megbízást. így minden községnek és városnak meg van a módja arra, hogy magánúton való beszerzéssel pótolja az ellátatlanok szükségletét. Ezt az intézkedést is most a legújabb időben tettem. Amikor felmerülnek a legélesebben ezek a kívánságok, hogy természetben, búzában adjuk ki a megállapított gabonamennyiséget és minden községnek és városnak hagyjuk ott : én belemegyek ennek a megfontolásába és elfogadok bárkitől jövő javaslatot vagy valamilyen tervezetet, amely ezt elősegiti, — de két dologra különösen figyelmeztetem a t. nemzetgyűlési tagokat. Az egyik az, hogy a községeknek felelőssége nem teljesen elfogadható atekintetben, hogy ők azt a mennyiséget az egész évben meg fogják tartani, amiből nagy veszedelem származhatik. A másik az, hogy ha a pénzügyminister ur nincs abban a helyzetben — mert pénzügyeink igazán, nem akarom ezt itt túlságosan hangoztatni, a lehető legrosszabbul állanak •— mondom, ha a pénzügyminister nincs abban a helyzetben, hogy a gabonaösszegyüjtéssel járó költségeket külön fedezze, akkor kénytelen a közélelmezési niinisterium ugy beállítani a lisztárakat, hogy az állam a velejáró költségeket is megkapja, mert máskülönben lehetetlenség lebonyolítani ezeket. Ha erre a kettőre, az összegyűjtési és az egyéb költségek fedezésére megfelelő módozatot kapunk, ha etekintetben olyan biztosítékot nyerünk, amin meg lehet állni, s ha a községek garantálni tudják nekünk, hogy az ellátatlanokról tényleg gondoskodnak, akkor ebbe én a magam részéről szívesen belemegyek, nálam nem fog akadályra találni ez az eszme, 19*