Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-67

A Nemzetgyűlés 67. ülése 1920. évi június hó 25-én, pénteken. 573 mosok összeültek, — mert a vidéki malmok természetszerűleg féltették az ő üzleteiket, mert, ez egy olyan monopolisztikus megállapodás, amely a vidéki malmokat teljesen kiszolgáltatná a fővárosi malmok önkényének. En azt hallottam, hogy a malmosok egymás közt kiegyeztek, én elhiszem, hogy kiegyeztek, a malmoknak nem lesz bajuk sem a vidéken, sem itt. De kérdem, mi lesz a fogyasztóközönséggel, amely drágább kenyeret és drágább élelmet fog kapni azért és ismét a gazdákat fogják okozni a teljesen önhibájukon kivül eső intézkedésekért, mert ilyen drága szervek fogják továbbra is intézni a gabona-elosztást. Folytatom tovább az idézett levelet (olvassa): >>Ezen társasa g vol na tehát hivatva a Magyar Szövetkezeti Központi Áruforgalmi Bt.-val megállapodni arra nézve, hogy mily feltételek mellett veszik át tőle a gabonát, továbbá a malmoktól arra vonatkozólag, hogy mily feltételek mellett történjék a malmi feldolgozás, az átvétel, elszállítás, tárolás, stb. Miután ez utóbbi funciókat a békében is a malomvállalatok végezték, leghelyesebb volna, ha ez az uj társaságot a malomvállalatok alapítanák meg és ennek alaptőkéjét felerészben a malmok, felerészben az állam jegyezné. Az ily társaság megalapítása biztosítaná a szakszerű irányítást és kezelést, továbbá harmonikus együttműködését mindazon tényezőknek, melyek a jelenlegi körülmények között hivatva vannak a fentvázolt feladatok elvégzésére. A társaság, bármely formában alakult is meg, altruisztikus alapon állana.« (Helyeslés.) Most következik azonban az érdekes. (Tovább olvassa) : »Az őrlemények forgalombahozatalánál csupán olyan árakat számithatnak, amelyek az önköltséget fedezik.« Méltóztatnak tudni, mit jelent az : az önköltséget fedezik. (Tovább olvas) : »Es csakis az ügykezelés költségeinek fedezésére számithatnak fel minden kilogramm gabona után bizonyos átalányt, vélemény szerint mintegy 10 fillért.« B. Szterényi József: Ohó ! Kilogrammonkínt 10 fillért ! Őrgr. Pallavicini György: T. Nemzetgyűlés! Ha az ország termését húszmillió métermázsára vesszük (Halljuk ! Halljuk !) és tízmillió métermázsát kikapcsolunk, mely az őstermelőnél marad és csak tízmillió métermázsának a forgalmát veszszük, akkor ez — ugyebár •— száz milliót jelent az önköltségeken felül. Ebből a 10 filléres átalányból, — ami százmilliót jelent — »fedezné a társaság alkalmazottainak költségeit és saját tőkéjének kamatait.« Elnök : És mit ? Nem hallottam az utolsó szókat. Őrgr. Pallavicini György : »és saját tőkéjének kamatait.« »A lisztárakban tehát sem a belföldi, sem a külföldi forgalomban a társaságnak nem volt semmi haszna« — mondja ő, az ártatlan gyermek. Én azt hiszem, felesleges rámutatnom arra, hogy ez mit jelent. Hiszen erről immorálni nem lehet, nem lehet ezt bővebben magyarázni. Ezek oly horribilis számok és oly horribilis jutalékok és átalányok altruisztikus intézményeknél, hogy tényleg be fog következni az, amit már a múltkor Emiltettem itt, — bogy a gyönyörű intézmények, amelyek a becsületesség és altruizmus oly magas fokán voltak, mint semmilyen más országban, teljes erkölcsi csődbe fognak jutni, (ugy van! ugy van ! a szélsőbaloldalon.) (Olvassa) : »A malomvállalatok képviselői örömmel üdvözölték e kezdeményezést, (Derültség. Felkiáltások : Hát hogyne !) és a maguk részéről kijelentették, hogy a legnagyobb készséggel hajlandók ily társaságot alapítani és azon véleményen vannak, hogy nem fogna nehézséget okozni a malomvállalatokat mintegy százmillió korona részvénytőke jegyzésére rábírni, amennyiben az állam hasonló összegű jegyzéssel résztvesz a társaság megalapításában.« A többi azután a malmok véleményéről szól, ami talán kevésbé tartozik ehhez a kérdéshez, mert hiszen természetes, hogy a malmok igyekeznek maguknak minél nagyobb üzletet kötni. (Mozgás jobbfelől.) Itt arról van még szó, hogy az export-üzletet is ez a szindikátus venné át. Beszélnek arról, hogy a régi kereskedőket és gabonabizományosokat is a régi helyzetbe kellene juttatni, mert jobban értenek hozzá. Panaszkodnak a malmok amiatt is, — s ebben némileg igazuk van nézetem szerint — hogy nagyon hibás a rendeletben az, hogy a búza és a rozs kötött forgalmú, míg az árpa, a zab és a kukorica szabadforgalmu, mert igy ismét ugyanabba a helyzetbe fogunk jutni, mint amelybe eddig jutottunk, hogy t. i. a kenyérmagvak nem fognak közfogyasztásra és — félek, — még exportra sem jutni •; ellenben a szabadon levő gabonatermények óriási magas árakat fognak elérni s a szegény néposztályoknak oly fontos zsirszükséglet ismét horribilis magas áron fog a fogyasztóközönség részére jutni. Ezekről a kérdésekről most nem akarok bei szelni, nem akarok magáról a gabonarendeletről sem beszélni, amelyet hibásnak tartok és állítom, hogy szabadforgalommal jobban járnánk s hogy az az árakra is nagyon mérséklőleg haína. Mondom, most ezekkel a kérdésekkel nem akarok foglalkozni, pedig órákig lehetne róluk beszélni. Itt ezt a két esetet csak azért hoztam fel — és végzem is ezzel felszólalásomat, — mert nem találjuk azt a megnyugvást, amelyre az állam a mai sanyarú, borzasztó nehéz helyzetben rászorul. Kivált ezeknél a kérdéseknél ezt méltán elvárhatjuk, mert olyan szerződésekről van itt szó. amelyek mindig titokban folynak le, amelyeket a minister urak a Ház elé soha nem hoznak. Még ha nem is volna azokban semmi hiba és könnyelműség, s ha azok a jutalékok szükségesek volnának is, ez a körülmény magában véve is méltán nyugtalanságot kelthet az egész országban.