Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-66
560 A Nemzetgyűlés 66. ülése 1920. évi június íaó 23-án. szerdán. szagban a jogrend helyreálljon, a benső konszolidáció meginduljon és az érvényben lévő törvények, jogszabályok, legfelsőbb bírósági döntvények és határozatok szellemében, azok intenciójához képest működjék a kormány és a kormánynak minden hivatala, minden szerve és közege. (Igaz ! Ugy van ! jobb felöl.) A kormányzó ur nem régen hangsúlyozta azt, hogy alkotmányunknak és törvényeinknek minden betűjéhez szigorúan ragaszkodik és ha valami külső kényszer folytán ezen nemes elhatározásában akadályozva volna, levonja a konzekvenciát. Természetes, hogy a kormánynak s a kormány minden tagjának ugyanigy kell gondolkoznia és ugyanigy kell cselekednie. Megdöbbenéssel tapasztaltam azonban, hogy az igen t. belügyminister ur a törvényt és jogszabályt nem respektálja, sőt alantas közegeinek törvénytelen cselekedeteit is szankcionálja. A közelmúlt napokban tudomá hoztam a belügyminister urnák, hogy a községi képviselőtestületek mandátuma lejárt. (Felkiáltások jobbfelöl : Az egész országban !) Igen, az egész országban, mert a/ 1886 : XXII. fcc. szerint hat évre választatnak a választójogon képviselőtestületi tagok és ugyancsak — évről-évre a névjegyzék kiigazítása mellett — a virilis jogon tagok. A legutóbbi képviselőválasztás 1912-ben volt, ennek a képviselőtestületnek tehát 1918. év őszén lejárt a mandátuma. A virilis jogú tagok, mivel az adócenzus legutoljára csak 1917-ben volt megállapítva, mert hiszen adőösszeirás sem történt azóta igen sok községben (ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) és így nem lehetett kiigazítani a névjegyzéket, 1917-ben szintén elvesztették mandátumukat. Egy ilyen mandátum nélküli képviselőtestület vezethet kisebb ügyeket, de jegyzőválasztást a községben semmi körülmények között sem. Budaváry László : Igazsága van ! ugy van ! Mindenütt választják most is a jegyzőket. Milcsevics János: Én figyelmeztetem a belügyminister urat, hogy nem engedhető meg az, hogy a közsegbeli képviselőtestület örökös jogú jegyzőt válasszon. Sőt felolvastam egy idevonatkozó közigazgatási bírósági elvi jelentőségű döntvényt is, amely a következőképen hangzik (olvassa) : »A községi képviselőtestület, amelynek megbízatása a törvény rendelkezéseihez képest már lejárt, az uj képviselőtestület megalakulásáig a hatáskörébe utalt teendők ellátására csak anynyiban tekinthető jogosítottnak, amennyiben a szükség és a közigazgatás zavartalan menetének biztosítása ezt indokolttá teszi. Ez a jogosultság azonban semmiképen sem terjeszthető ki addig, hogy az életfogytig való érvénnyel biró jegyzőválasztás a törvényes jogosultságot már nélkülöző képviselőtestület által eszközöltessék.« Amidőn ezt is felolvastam, a belügyminister ur a következő választ adta : »Forradalmi állapot van még ma is. Nemcsak, hogy a közigazgatási bíróság elvi jelentőségű döntvényeit, hanem még a törvényeket sem respektáljuk és olyan szigorúan, mint a hogy te kívánod, nem alkalmazhatjuk.« Engedelmet kérek, egy belügyministernek igy nyilatkozni nem szabad. (Ugy van ! Ugy van !) Annak a belügyministernek, egy pillanatig sincs helye a bársonyszékben akkor, amikor tudva törvénytelenséget cselekszik. Én példával illusztráltam a dolgot, elmondottam, hogy Cinkota községben 19-én jegyzőválasztás lesz és elmondottam a belügyminister urnák azt is, hogy ez a jegyzőválasztás törvénytelen, amint az előbb felhozott indokaim bizonyítják. Gaal Gaszton : Panasszal nem lehet támadni ! Milcsevics János : De tudva a belügyministernek a törvénytelenséget megengedni nem szabad és miután tudomást szerzett erről, kötelessége lett* volna megakadályozni. Nem tette, a jegyzőválasztás megtörtént. Érdekes azonban, hogy a járási főszolgabírónak több jogérzéke volt, mert mielőtt megnyitotta volna a közgyűlést, azt mondta : »Az önök mandátuma lejárt. Hivatva érzik-e magukat arra, hogy ennek dacára jegyzőt válasz szanak ?« Természetesen az illetők azt mondták : Oh igen, hogyne, hivatva érezzük magunkat, — és igy megtörtént a jegyzőválasztás. Budaváry László : Igy történt Pestújhelyen is ! Milcsevics János : A belügyminister ur nem respektálja azt a törvényjavaslatot sem, amelyet már mi megszavaztunk és amely nemsokára talán szentesítést is nyer s amely aít mondja : »Mindaddig, míg az első bekezdésben említett, illetve a státusrendezéssel kapcsolatos törvény hatályba nem lép, a már rendszeresített ez idő szerint üresedésben lévő vagy ezután megüresedő állásokat egyáltalán nem szabad betölteni.« Amennyiben valamely megüresedett állás munkakörének ellátására elkerülhetetlenül szükség van, ennek a munkakörnek ellátásával ideiglenesen egy már alkalmazásban állott, ilyennek hiányában pedig valamely menekült és eddig még el nem helyezett állami, államvasuti, vagy vármegyei tisztviselőt, illetve egyéb alkalmazottat kell megbízni, akinek javadalmazása és címzése azonban e megbízatás következtében nem ráltozhatik«. Erre nézve kijelentette a belügyminister ur, hogy ennek dacára, valamint annak dacára, hogy a ministertanács is kiadott egy rendeletet, mely szerint az üresedésben levő állásokat nem szabad és nem lehet betölteni, ő megengedte Pest vármegyének is, hogy betölthesse az üresedésben lévő állásokat s a legutóbbi közgyűlésen ezeket ar üresedésben levő állásokat be is töltötték. Tovább megyek, t. Nemzetgyűlés! A belügyminister ur a rendőrségi tisztviselőállások betöltésénél szintén törvénytelenséget és szabálytalanságot követett el, mert rendőrkapitányoknak kinevezett pénzügyi segódtitkárt, nyugalmazott, nem tudom milyen kiskivatalnokot, holott ugyanez a törvény azt mondja : »Mindaddig, mig az első bekezdésben Emiltett törvény hatályba nem lép, a már alkalmazásban álló