Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-45

A Nemzetgyűlés 45. ülése 1920. hogy a katonai dolgokban az interpellációim egész sorozatát megkezdem. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl,) Azon kellemes helyzetben vagyok, bogy 17 éves korom óta, amióta a liadapród-iskolából kijöttem, egészen a Károlyi-forradalomig, 1918 december 15-ikéig mint tényleges tiszt szolgáltam hazámat és a háborúból is kivettem a részemet, mert 40 hónapig harcoltam az első rajvonalban; azóta pedig mint gazdaember meg tudom világítani a katonaság külső és belső életét és a két társadalomnak, a katonai és gazdatársadalomnak egymáshoz való viszonyát. Interpellációmban azonban mindig csak addig a határig fogok elmenni, amig az a katonai fegyelem rovására nem megy. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Szerintem ugyanis az, aki a nemzeti hadsereget vagy annak valamely alakulatát rosszakarattal vagy rosszindulattal piszkálja, a fegyelmét alá akarja ásni, az Magyarország újra lerakott fundamentumát döngeti. (Igaz! ugy van! a baloldalon.) Karafíáth Jenő: Az hazaáruló! Maczky Emil : A múltban nem sok szószólója volt itt a katonaságnak, az egyetlen volt Urmánczy Nándor ; a jelenlegi parlamenti életben pedig Friedrich István volt az, (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) aki katonai ügyekben felszólalt. S itt a képviselőház előtt is örülök, hogy megmondhatom azt, hogy egyedül Friedrich István volt az, aki 1918-ban a Károlyiforradalom alatt a tényleges tisztikarral, a katonasággal szóba mert állani. (Igaz ! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Mert mindenki más került bennünket, mint valami fekélyes embereket, s ő volt az egyetlen, aki velünk szóba mert állani. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Éljen Friedrich !) A múltban Urmánczy Nándor szólalt fel többször mellettünk és ő világította meg a katonaságnak az életét, amely tulajdonképen nem is volt olyan fényes, olyan tündöklő és olyan szép, mint ahogy azt az uniformis mutatta. Mert sokszor a komisz, mondhatni, rossz bánásmód, a gyenge fizetés és a még gyengébb előmenetel nagy elkeseredést váltott ki a tisztikarból. Én pedig felszólalásaimmal a legénységnek és a tisztikarnak érdekeit akarom itt a parlamentben képviselni. Áttérve interpellációm anyagára, megfigyeléseimet a következőkben vagyok bátor előadni. Különösen a kommunizmus letörése után, de még ma is a fiatal tisztek néha önkényesen és aggrcssziv módom lépnek fel a polgári lakossággal szemben. Rupert Rezső: Ez volt a nagy hiba! Maczky Emil : Én nem rosszakaratnak minősítem ezt, hanem a fiatalság hevülésének és tapasztalatlanságának. Az én kerületemben is pl. megtörtént a következő eset : Egy Bihari nevű fiatal hadnagyot, aki Sajóvelezden volt beosztva, a katonai parancsnokság, mint magasabb parancsnokság, évi május hó 19-én, szerdán. 30 Miskolcra rendelte be. Előfogatot rendelt, hogy elmenjen a legközelebbi vasúti állomásra, amely Putnokon van és három kilométernyi távolságban. Tetszett neki elaludnia, lekésett a vonatról és erre az előfogat tulajdonosát leszurással fenyegette, ha őt nem viszi be Miskolcra, Most ennek az embernek hat kilométer helyett 120 kilométernyi utat kellett megtennie egy napon. (Mozgás és zaj,) Azt hiszem egy gazdának sem kellemes ez, pláne, akinek csak egy fogata van és aki igy munkaidőben akár a szántástól, akár a behordástól elesik, mert hiszen hat kilométer helyett 120 kilométert kocsizott. (Mozgás a jobboldalon.) A kisgazdák többször jöttek hozzám, mint a kerület egyik birtokosához, akiről tudták, hogy tiszt voltam és panaszt tettek nálam és ugy éreztem, hogy nekem, mint nyugalmazott huszárszázadosnak és volt tényleges tisztnek, aki csak a közelmúltban hagytam ott a pályámat, kötelességem e visszaélésekre figyelmeztetni az illetőt, (Elénk helyeslés.) Én ezt meg is tettem, de ő azzal válaszolt nekem is, hogy alárendeltje vagyok és nem én parancsolok neki!« Természetesen jelentést tettünk a magasabb parancsnoknál, Nagy tábornoknál, a felvidéki katonai parancsnoknál, aki azonnal át is helyezte, én is közbeléptem és azt hiszem, hogy ezt az áthelyezést garnírozta is. Hogy e súrlódásokat elkerüljük, és hogy békesség és egyetértés legyen a polgári lakosság és a katonaság közt, a következőkép gondolom, hogy ezt a kérdést meg lehetne oldani. Mint volt katonatisztnek az a tapasztalatom, amikor az irodákban megfordulok, hogy sokkal több magasabbrangu, mondjuk, idősebb százados vagy törzstiszt ül bent az irodákban, mint ültek a háború előtt vagy békében és a háború alatt és sokkal fontosabbnak látnám, hogy ezek az idősebb emberek kint a vidéken, katonai parancsnokságnál legyenek, természetesen, mert rangjuknál, koruknál fogva tapintatosabban tudnak a polgári lakossággal bánni. (Igaz! Ugy van!) Azt hiszem, hogy ezek a törzstisztek is szivesebben mennek el oda, mert rendesen mint korosabb emberek, családos emrek és tudjuk mindnyájan, hogy a vidéken, kisebb városokban vagy a nagyközségekben pláne családos emberek sokkal jobban tudnak elélni, mint bent a városokban. A fiatalembereket pedig be lehet osztani a városokban. Szalánczy József: A csendőrséghez kell őket beosztani, ahol szolgálatot teljesítsenek. (Mozgás) Ne a városokba! Maczky Emil : Épen azért, hogy az országban a polgári lakosság és a katonaság közt egyetértés legyen és megértés uralkodjék, a következő interpellációt intézem a hadügyminister úrhoz. (Halljuk! Halljuk!) »Hajlandó-e a hadügyminister ur intézkedni, hogy a vidéki katonai karhatalmi alakú-