Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-63

460 A Nemzetgyűlés 63. ülése 1920. gosan, a méltányos hasznon felül ne díjaztathassák saját munkájukat. Igen t. Nemzetgyűlés ! Nagyon, de nagyon sokszor olvastam a lapokból azt, hogy az egyes szénbányavállalatoknak van hatalmas, kiaknázatlan területei. Olvastam arról, hogy pl. az Első Magyar Kőszénbánya Társaság itt és itt fedezett fel ilyen és ilyen vastag szénrétegeket és olvastam arról szakvéleményeket, felszólalásokat, hogy ezeket ki kellene aknázni és az ország jelenlegi nehéz helyzetében köz- és államérdek az, hogy ezek a termékek minél hamarább a közforgalomnak adassanak át. Ha tehát tényleg vannak ilyen gazdag széntelepek és ezeket nem aknázza ki a vállalat, ugyebár, ez szintén nem egyéb, mint mesterséges árfelhajtás és árdrágitás. Nem akarnak többtermelést előidézni a szénbányászatnál azért, hogy a meglevő szénkészletekkel uzsorázhassanak és drágulást idézhessenek elő. Ebben a törvényjavaslatban tehát biztositanunk kellene azt, hogy a föld alatt meglevő kincsek, a közszükségletet képező szén, mondjuk, az esetleg előforduló földgáz vagy petróleum az engedményes által valóban a felszínre hozassék és ne tartalékoltassék vagy ne titkoltassék el abból a célból, hogy többtermelós a bányászat- ' ban elő ne álljon. Ez irányban is szükséges volna a törvényjavaslatot kiegészíteni, amit majd később indítványozni is fogok. Az árdrágitás kritériumait azonban nemcsak abban látom, hogy egyes kereskedők illegitim hasznot szereznek maguknak, hanem abban Í8j hogy nagyon sokszor olyan cikkek kerülnek forgalomba, amelyek egyszerűen a közönség becsapását célozzák. Mert hiába veszi meg a jóhiszemű közönség azt a cikket drágán, ha annak a cikknek felhasználásával óriási kárt okoz magának vagy annak az anyagnak, amelyet fel akar dolgozni. Pl. micsoda óriási visszaélést követtek el a lugkővel ! Ez az ország a háború alatt kifogyott a szappanból. Úgyszólván minden gazdaasszony visszatért a régi rendszerhez, a szappanfőzéshez, száz és száz koronákat hiába adtak ki lugkőanyágért, melyet árusitottak ós legalább 5—600 millió értékű nyersanyag ment tönkre, amelyre pedig nagy szükségünk lett volna, azért, mert azokban a kereskedésekben azt a hitvány anyagot árulták, amelyet elneveztek lugkőnek, amelyet azonban ki lehetett dobni az ablakon. Ezt nem lehet pusztán a hamisítás kritériumai közé venni, de arról is gondoskodni kell, hogy a közönség érdekei megóvassanak és ki kell mondani, hogy árdrágítást követ el és megbüntethető legyen az is, aki az általa hirdetett közszükségleti anyagok helyett hitvány árut ad, amely egyáltalában semmire sem használható és amely a pénz értékével szemben nulla. (Helyeslés a középen.) A gyárak szintén igen, de igen nagy hibát követtek el az árdrágitás terén. Hogy a gyárnak mibe kerül az előállított termény, azt ellenőrizni igen nehéz. A gyári munkások azonban évi június hó 18-án, pénteken, nagyon jól tudták, hogy a gyárnak mibe kerül egy-egy termék és nagyon jól tudták, hogy ők mennyiért kénytelenek megvenni a kereskedelemben a gyár által előállított ipari termékeket. Innen eredt sok esetben a munkásoknak igen, de igen nagymértékű elkeseredése, amely sztrájkokra vezetett és mikor azok a munkások sokszor jogosan sztrájkoltak, akkor ezt a gyárosok arra használták fel, hogy kikürtölték az egész világnak, hogy kénytelenek voltunk a sztrájk folytán javítani a munkások bérét, tehát a mi termékeink árát is kénytelenek voltunk felemelni. Sokszor a gyárosok még örültek is a sztrájknak, mert azon a címen, hogy a munkás pár hatosos vagy koronás béremelést tudott elérni, 50—60 vagy 100°/o-kal is növelték az előállított gyári termékek árát. Nem volna tehát helyes szociálpolitika részünkről, ha nem ellenőriznők a gyárakat ; mert hol lehet inkább megfogni a dolgot mint a gyökerénél ? nem volna helyes, ha nem ellenőriznők, hogy ott a dolog gyökerénél, ahonnan a kereskedelembe széjjelviszik az árukat, tulajdonképen mibe is kerül az áru. A gyárral szemben kell a legnagyobb ellenőrzést gyakorolni. Engedjék meg, hogy néhány szóval kitérjek az államnak, mint a legnagyobb árdrágítónak szerepére is. (Halljuk ! Halljuk !) Az állam elsősorban árdrágító a közigazgatásban. Nagyon, ele nagyon sok szép szólam hangzott már el erről. Szóvá tettük itt az automobilokat ; szóvá tettük a felesleges tisztviselőket és sok mindent, de választ nem kaptunk ; egyszerüee elsiklottak felette. Az állam magát a közigazgatást is drágítja. Mert a közigazgatásnál van az, amit Bródy Ernő t. képviselőtársam hozott fel és amiről én magam megGyőződtem, hogy az állam a levágott marhák áránál rendőri jutalék és nem tudom mi címen illetékeket szed, aminek következtében egy-egy levágandó marhánál tisztán ezek az illetékek 847 koronát tesznek ki. De árdrágító az állam sokszor más tekintetben is. Megemlékezem arról a szervről, amely valamikor az állammal kapcsolatban állott és amely most talán már feloszlóban van. Ez a szerv ezelőtt két esztendővel beszedte a gazdáktól a gabonát 48 koronáért és amikor a gazdáknak vetőmagra volt szükségük, tavasszal, ugyanezt a gabonát 64 koronáért adta el nekik. (Mozgás,) Ezt a régi szervet felváltotta a (xok, amely ugyanazért, amit a régi szerv 44 koronáért adott, az idén már 64 koronát követelt. (Egy hang jobbfelöl : Sok esetben el sem vitték !) Mondják meg, t. képviselőtársaim, vájjon nem maga az állam volt-e az árdrágító. (Igaz! ugy van ! Mozgás és felkiáltások : Hallatlan / Felháborító.) Mondok egy másik példát. Meghallottuk itt hiteles forrásból, hogy a cséplőgépek számára szenet hozatunk be és ennél a szénnél 10°/o lesz a tiszta haszon, azonkívül nem tudom mennyi jutalék fizetendő. Kérdezem, milyen altruista intézmény az állam, amikor ezért hasznot számit.