Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-58
A Nemzetgyűlés 58. ülése 1920. tött és ezen döntés folyományaképen a földmivelésügyi bizottság ezt a törvényjavaslatot részleteiben is le nem tárgyalta. Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék ezen jelentés fölött szintén határozni. Elnök: Kivan még valaki szólni? (Senki sem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát berekesztem. T. Nemzetgyűlés ! E jelentéssel szemben áll Fáy Gyula képviselő ur elleninditványa, amely szerint a jelentés tárgyalás végett visszautasítandó a földmivelésügyi bizottsághoz. A jelentést Fáy Gyula képviselő ur indítványával szemben fogom szavazás alá bocsátani. Ha a jelentés nem fogadtatnék el, Fáy Gyula képviselő ur inditványát jelentem ki elfogadottnak, amelynek elfogadása esetén a jelentés visszaküldetik a földmivelésügyi bizottsághoz, a Nemzetgyűlés közigazgatási bizottságának jelentése pedig, amely halasztó természetű, egyszerűen elesik, mert ezen bizottság kívánságának Fáy Gyula képviselő ur indítványa elfogadása esetén elég tétetik. (Helyeslés.) Méltóztatnak a kérdés ekként való feltevéséhez hozzájárulni ? ( Felkiáltás oh : Igen !) Felteszem tehát a kérdést : elfogadj Nemzetgyűlés a földmivelésügyi bizottságának jelentését, szemben Fáy Gyula képviselő ur indítványával, igen vagy nem ? (Felkiáltások : Nem !) A Ház tehát elvetette a földmivelésügyi bizottság jelentését és igy Fáy Gyula képviselő ur inditványát jelentem ki elfogadottnak, melynek értelmében a jelentés visszamegy a földmivelésügyi bizottsághoz, a közigazgatási bizottság jelentése pedig elesik. (Helyeslés.) Ekként mondom ki a határozatot. Több tárgy a mai napirenden nem lévén, indítványt kívánok tenni a legközelebbi ülés idejére és napirendjére vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Indítványozom, hogy a Nemzetgyűlés legközelebbi ülését a jövő hétfőn, folyó hó 14-én délelőtt tiz órakor tartsa s ennek napirendjére tűzze ki a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítését, azonkívül az állami, államvasuti és megyei tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra vonatkozó egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasását, továbbá a mentelmi bizottság jelentését Fábián István, a mentelmi bizottság jelentését Forgács Miklós és a mentelmi bizottság jelentését gróf Sigray Antal képviselő urak mentelmi ügyében. Méltóztatnak ezen indítványomat elfogadni? (Felkiáltások : Igen !) Ha igen, akkor ezt határozatként mondom ki és az ülést öt percre fel-^ függesztem. (Helyeslés.) v (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Karafíát Jenő képviselő ur is még tegnap sürgős interpelláció előterjesztésére engedélyt kért tőlem. évi június hó 11-én, pénteken. 325 En az engedélyt neki megadtam. Miután a képviselő ur ma újból nem jelentkezett, nem jelentettem ezt be az ülés elején a t. Nemzetgyűlésnek. A t. képviselő ur most megjelent, tehát ő is igénybe fogja venni ezt a jogát. Rupert Rezső (szólásra 'jelentkezik) •. Elnök: Mit kíván a képviselő ur? Rupert Rezső : Személyes megtámadás címén kérek szót. Elnök: A képviselő urat illeti a szó. Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés! Őrgróf Pallavicini György képviselőtársam tegnap távollétemben itt igazságtalan támadást intézett személyem ellen. Támadását folyó hó 9-én tartott beszédemre alapította. Nevezetesen megvádolt azzal, hogy én itt felszólalásomban osztály ellen izgattam, megvádolt azzal, hogy demagógiát vittem végbe,' amely hasonló ahhoz a demagógiához, amely 1918 októberéhez vezetett és megvádolt még sok minden egyéb ilyen váddal, amelyekre ki fogok röviden térni. Támadásával szemben én az elégtételt az elnöki szék magasságából tegnap megkaptam, amikor megállapittatott az elnöki székből, hogy mindazok a vádak, amelyeket őrgróf Pallavicini velem szemben nehezményez, engem nem terhelnek. Ez egyúttal mentségemre és az ő eljárásának jellemzésére szolgál. Mégis, t. Nemzetgyűlés, a tegnapi napon nemcsak itt a parlamentben, hanem a sajtóban is ért engem ilyen méltatlan támadás, úgyhogy azt kell látnom, hogy egy támadási centrumba állíttatott be a személyem. Epen azért, mert én közéleti szereplésemben, a haza iránt tartozó kötelességemnek és mindazoknak a nagy céloknak a szolgálatában, amelyeket az én pártom követ, érintetlenül akarok állani s nem engedhetem azt meg, hogy az én személyem révén is akár az én pártomra bármilyen szégyen háramolhassék . . . Meskó Zoltán : Nagyon helyes ! Rupert Rezső : ... kénytelen vagyok itt a t. Nemzetgyűlés szives türelmét kérni és igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Az állíttatott rólam, hogy én tegnapelőtt, amikor itt súlyos bajokat szóvá tettem, osztály ellen izgattam. Nevezetesen szóvá tettem azt, hogy az ország éhezik, szóvá tettem, hogy a magyar társadalom a legnagyobb válság elé néz és a télre nem lesz fűtőanyaga. Ezek a nehéz, szörnyű állapotok, ezek a súlyos tények magukban olyanok, amelyek tényleg izgatnak. Grieger Miklós : ,Ugy van ! Rupert Rezső: Én épen azért, hogy ezek a tények, ezek a súlyos bajok elhárittassanak és pedig idejében elhárittassanak, szóvá tettem azokat — amint beszédemben mondtam — azért,, hogy az ország közönsége a kormány részéről megnyugtató nyilatkozatot kapjon és hogy magam is hozzájáruljak az ő megnyugtatásához azzal, hogy ime itt a parlamentben gondolnak már ezekre a bajokra, tehát a parla-