Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-51

A Nemzetgyűlés, 51. ülése 1920. évi június hó 2-án, szerdán. 201 rébe visszatereli. Ez az ultima ratio, az erőszakos kormányzás a törvénykatóságot is félretolhatja az útjából ; de a katalom kardja nem egyszer sorbult már ki a törvénynek papirlapjain, ebben az esetben azonban feltétlen biztonsággal kicsorbulna. Mert adók és újoncok nélkül semmiféle kormányzás nem tartható fenn. Amennyiben tehát ezeknek a törvénytelen rendelkezéseknek végrehajtását a törvényhatóság megtagadná, a törvénytelen végrehajtó hatalomnak magának kellene uj szervekről gondoskodnia, amelyeknek utján e törvénytelen rendelkezéseket végrehajtaná, ami feltételezné azt, hogy igen számos intelligens embernek kellene a törvényesség útjáról letérnie és ennek a lecsúszásnak jogi és erkölcsi következményeit vállalni, de következhet ebbő] főképen az, hogy a törvényhatóság megtagadott határozatával szemben a törvény erejére támaszkodó oly közszellem fejlődnék ki az" országban, melynek alapján milliók helyezkednének a passziv íezisztencia álláspontjára, ezzel az erővel pedig semmiféle belülről jövő és csak belső erőkre támaszkodó hatalom szembe nem hetyezkedhetik. (Igaz ! ugy van ! jobb felől.) Ellenvethetnék azt is, t. Nemzetgyűlés, hogy ezekre az alkotmányjogokra csak Ausztriával szemben, illetőleg az összbirodalmi eszmével szemben volt szükség, ma pedig független és önálló ország vagyunk, tehát nekünk ilyen biztosítékokra szükségünk nincs. Téves felfogás. A legnenizétibb és a legfüggetlenebb országban is bekövet kezhetik alkotmánysértés, amint a történelemben erre számos példát is látunk. És ha végigtekintünk a független nemzeti államok alkotmányán, azt fogjuk találni, hogy azok nagyon erős alkotmánybiztositékokat iktattattak törvénybe. De különben is ma még a mi helyzetünk egyáltalán konszolidálódva nincs. Mi a mi függetlenségünket mindenkivel szemben és minden körülmények között fent kívánjuk tartani. Ma azonban a korlátlan lehetőségek korát éljük ; amit ma kizártnak tartunk, az bekövetkezhet ik holnap. Tehát addig, amig nem konszolidálódunk, ami g itt alkotnia nyrevizi ót nem csinálunk, addig nekünk a mi jogainknak egyetlen betűjét sem szabad feladni. (UgyvanI jobbfelől.) Elhárítom a gondolatát és feltevését is annak, mintha én a pillanatnyi helyzetből mentenék valamelyes kételyt, és lehetőséget. Nem, t. Nemzetgyűlés, azonban az alkotmányjogokat és általában a közszabadságokat sohasem a pillanatnyi helyzeteknek megfelelően alkották és nem azoknak megfelelően szabták. Ezek nem átmeneti jellegűek, hanem fundamentáris természetűek, amelyeken az államélet alkotmányos rendje nyugszik. (Igaz ! ugy van ! jobbfelől.) Ha a Nemzetgyűlés ezt a szakaszt törvénybe iktatná, ugy nemcsak a főváros törvényhatóságát kapcsolná ki alkotmányvédelmi lehetőségéből, de valamelyes precedenst is alkotna, meglazítaná az alkotmányos felfogás szilárdságát, ami veszedelmes lejtőre vezetne, régi tradíciókat tépne szét és alkotmányunkból olyan betűket, olyan rendelkeNEMZETÖYÜLESI 'NAPLÓ. 1920—1921. — III. KÖTET, zéseket törülne là, amelyeket hcsszu küzdelmek árán hosszas tapasztalás érlelt meg. En nem tekintem az alkotmányt noli me tangere-nek. Az események sok tekintetben túlnőtték, az alkotmányosság szellemét azonban szentségnek tartom, amelyhez hozzányúlni nem szabad. A konkrét esetben pedig az alkotmányosság szelleme abban jelentkezik, hogy a jogalkotás, a tapasztalat folytán egy oly effektiv erőt kivan szembehelyezni a törvénytelen végrehajtó hatalommal, amely tényleges erőkifejtést, tényleges ellentállást ki tud fejteni. Ha az alkotmányrevizió kapcsán ezt az effektiv erőt egy mással tudjuk pótolni, ugy természetesen — bár én nem tudom elképzelni, mi legyen az — ezt a jogot fel lehet adni. Azonban addig, t. Nemzetgyűlés, amig ez be nem következik, nekünk ennek az alkotmánybiztositéknak egy betűjét sem szabad feladnunk. Az eszközök változhatnak, a célnak azonban egynek kell maradnia. Kagaszkcdnunk kell az axiómákhoz, amelyeken az egész alkotmányunk nyugszik, mert ezek az axiómák képezik tulaj donképen magát a jogfolytonosságot. Az általános vita során nem volt szerencsém itt lehetni, de a Naplóból olvasom, hogy egy ilyen irányú kifogásra a belügyminister ur azt mondotta, hogy igenis létezik precedens erre, létezik pedig az 1886. évi XXII. te. 61. §-ában, amely a belügyministernek jogot ad arra, hogy bizonyos esetek fenforgása esetén a községi képviselőtestületet, illetőleg a rendezett tanácsú város képviselőtestületét feloszlassa. T. Nemzetgyűlés ! A belügyminister ur nemcsak, hogy nem védte meg ezzel az állítással az álláspontját, hanem önmaga szolgáltatta a legerősebb bizonyítékot, a legerősebb érvet a maga álláspontjának a megdöntésére. Az 1886. évi XXII. tcikkel egyidőben — ez a törvénycikk a községekről és a rendezett tanácsú városokról intézkedik — létesült az 1886. évi XXI. törvénycikk, amely a városi törvényhatóságoknak és a megyei törvényhatóságoknak a viszonyait rendezi. A törvényhatósági bizottság és a községi képviselőtestület tulaj donképen szimultán testület, hasonló testület, mind a kettő autonóm közigazgatási testület. A megyei és a városi törvényhatóságokban is ugyanaz megtörténhetik, ami a községi képviselőtestületben jogot ad a belügyminister urnák a képviselőtestület feloszlatására. A törvényhozás pedig, annak ellenére, hogy ugyanazon mentalitás alapján készült ez a két törvény, — mert hiszen egyidőben létesült ez a két törvény — az 1886. évi XXI. törvénycikkben nem ismeri el a törvényhatóság feloszlatásának a jogát. Ebből a negatívumból következik, t. Nemzetgyűlés, hogy igenis tudatában volt a törvényhozás annak, hogy minő hatalmas alkotmányos biztoeiték létezik a városi és vármegyei törvényhatóságban ; tudatában volt annak, hogy a törvényhatóság hatóságának igenis politikai tartalma var, amelyet minden körülmények között fenn kell 26