Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-50
170 A Nemzetgyűlés 50. ülése 1920. évi június hó 1-én, kedden. 20 deka cukor megy valahová félre, amelyért a budapesti fogyasztó ezt a cikket kapja. Ha én az a rusztikus kisgazdapárti képviselő lennék, akinek hivatásomnál fogva lennem kellene, akkor ezt talán ugy kérdezném a mélyen t. kormánytól, vájjon ki cseni el métermázsánként ezt az 5 kiló -20 dekát, amely körülbelül 58.000 koronának felel meg vagononkint? En azonban ilyen kifejezést nem akarok használni — mióta bejöttem ebbe a Nemzetgyűlésbe, tanultam, modorban is finomodtam — én egy állami kifejezést akarok használni és azért csak arra kérem a t. minister urat, aki ebben kompetens, méltóztatnék talán intézkedni és érdeklődni aziránt, hogy a vagononkint igy előálló 58.000 koronát mely tényezők fordítják »valutájuk« javítására? (Általános élénk derültség és taps). Rátérek végre a legsúlyosabb részére annak a kormányrendeletnek, amely szándékoltatik, — csak pro futuro beszélhetek — t. i. a valutajavitás kérdésére, amelyet a kormányrendelet, ha igaz, kizárólag a magyar mezőgazdák számlájára s rovására kivan végrehajtani. Hát vagyok bátor kérdezni, hogy a valutajavitás kötelezettsége nem közteher? Nem érdekli összes termelő osztályokat? Ki kell ebből maradni mindenáron a nagy bankoknak, a nagy vállalatoknak, a nagy tőkének, általában a plutokratikus érdekeknek? Kizárólag a magyar mezőgazdaosztály az, amely hazafiasságból köteles a közjót előidéző valutamegjavitásához a maga bőrén hozzájárulni? Mert ezek azok az érvek, amelyeket hallok ; egyebet még nem hallottam, mint azt, hogy ezt a közjó, az ország érdeke kivánja, tehát a gazdaközönség ennek feltétlenül alá kell hogy vesse magát, és sohasem hallottam hivatalos helyről, hivatalos szájakból azt a felfogást, hogy ha ezt az ország érdeke kivánja, akkor ez olyan teher, amelyet az ország egyetemének kell viselni. (Ugy van! jobbfelöl.) Nekünk is viselni kell annyit, amennyi belőle reánk esik, ez ellen nincs is senkinek semmi ellenvetése és kifogása. De nem vagyunk hajlandók száz meg százmilliókkal és milliárdokkal rendelkező, hatalmas plutokratikus köröknek a reájuk eső részét is a mi gyenge vállunkra átvenni. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Az ellenérvek, t. Nemzetgyűlés, következőképen hangzanak. Ezeket mind a fölmerült vitákból, lapközleményekből és interviewekból vagyok kénytelen megállapítani, mert mondom, a rendeletet nem láttam. Az ellenérvek egyike, a legtetszetősebbje az, amelyet épen Eubinek Gyula mélyen tisztelt minister ur állított fel, hogy a gazdáknak kell a terheket viselniök, — körülbelül ezeket mondotta — mert ha nem viselik, circulus vitiosusképen felemelődnek a gabonaárak és ugyancsak felemelődnek az iparcikkek árai is, amit megint a gazdáknak kell megfizetni. Azonban, ha a gazda olcsóbbért odaadja a portékáját, akkor az iparcikkek árai is megállauak vagy sülyednek s a gazda is jól fog járni, mert leszállván az iparcikkek árai, ő is olcsóbban fog beszerezhetni mindent. T. Nemzetgyűlés ! Kérdezhetném azt, hogy ez általános olcsóbbodásnak miért csak mi fizessük meg az árát? Mert ne méltóztassanak elfeledni, hogy nemcsak az olcsóbbodik meg, amit veszünk, hanem az is, amit eladunk ; ami máris megtörtént, ugyanis a pénzlebélyegzés létrehozta azt, hogy teszem, a hus, az élőmarha árai majdnem a felére szálltak le rövid idő alatt. (Felkiáltások balfelöl: Nem tapasztaltuk!) A sertés ára is leszállt, 120 koronáért is lehetett hízott sertést eladni. (Felkiáltások balfelöl: Hol? Felkiáltások jobbfelöl: A vidéken! Zaj. Elnök csenget.) Most, t. Nemzetgyűlés, a 120-kpronás hizó sertés már 70, sőt 65 korona vidéken. S ezzel szemben azt látjuk, — legalább a budapesti fogyasztók mind arról panaszkodnak — hogy a húsárak egy hajszálnyit sem szálltak le a mészárszékekben sem. Én erről azonban tapasztalatból nem beszélhetek. Egyet azonban mondhatok, hogy a vendéglőkben ugyanazok a húsárak, sőt magasabb húsárak vannak a fogyasztok részére, mint amilyenek voltak, amikor a marha ára a mostaninak kétszerese volt. De rámutatok még egy másik példára is, a mi a napokban történt. T. Nemzetgyűlés ! Óriási tömegű zöldborsót hoztak a gazdák: egy napon Budapestre s ők nem lévén olyan pompásan szervezve, mint a budapesti kereskedelem, tehát nem tudták, hogy mindegyik falu felhozza a maga borsóját Budapestre, árutorlódás állott elő, úgyhogy száz meg száz szekérszámra volt egyszerre cukorborsó a fővárosi piacon. E nagy kinálat miatt a borsó ára 26 koronáról leszállt 3 koronára és a gazdáktól a közvetítők 3 koronáért vették meg az egész cukorborsó-keszletet en gros. A cukorborsó pedig megint 26—28 korona lett 3—4 nap múlva! (Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Gaal Gaszton : Ugy látszik, a circulus vitiosus teóriája nem mindenben válik be. A megfogása az áraknak egy ponton még nem idézte elő, hogy ebből egy általános olcsóbbodás következzék be; az csak azt idézi elő, hogy az, akinél megfogták, megkárosodik, mellette, mögötte, alatta, felette azonban vigan burjánzik a konjunkturás kereskedelem. Hogy ezt a circulus vitiosust a hatásaiban is bemutassam, vagyok bátor a következő adatokat felsorolni. (Halljuk! Halljuk!) Megengedem, t. Nemzetgyűlés, hogy unalmas kicsit ez a kérdés (Halljuk! Halljuk! Felkiáltások jobbfelöl : Erre szükség van !) ; mert hiszen minden szakszerű dolog unalmas, különösen azoknak, akik azzal nem foglalkoznak. (Halljuk ! Halljuk ! bal felöl. Felkiáltások : Nekünk nem unalmas !) De miután, t. Nemzetgyűlés, én itt egy
