Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-48
116 A Nemzetgyűlés 48. ülése 1920. kérek, hiszen mi a népszövetségbe csak akkor kerülünk bele, ha mi a békeszerződés pontjait pontosan és becsületesen megtudjuk és megfogjuk tartani. Ez igy van és nem lehet mondani, hogy nem igy van. Engedelmet kérek, ezt a politikát nem értem. Ha a kormány rendületlenül arra az álláspontra helyezkedik, hogy semmiféle más orientáció nem létezik, hogy az orientáció ma az entente, hogy aláirjuk a békét, minden békepontot feltétlenül betartunk és az egyedüli reményem ... Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek ministere ; Amennyire lehet ! B. Szterényi József: Ha lehet, becsületesen, ha lehet. Friedrich István: Ezt én meg tudnám érteni akkor, ha a kormány ilyen állásponton volna és azt mondaná, jó, az egyedüli reményem a népszövetség és a népszövetség utján fogom elérni azt, amit akarok. De ezt is csinálni, azt is csinálni azért nem lehet, mert végeredményben az egyik táborban sem fogunk szimpátiát találni. Nagy János (tamási) : Ha a románok aláirtak nekünk a békeszerződést, mi is aláirhatjuk. (Zaj.) Friedrich István: Kedves barátom, én sem vagyok régen politikus, nem értek én sem hozzá olyan x nagyon, mint ön. (Derültség.) Én azt hiszem, hogy emellett a hivatalos entente-orientáció mellett parallel egy másik orientációnak is kellene történnie, amely a régi szövetségeseink felé vezet, amely vezet ahhoz a 150—200 millió eltiport emberhez, akik ugyanolyan helyzetben vannak, mint mi. Én ismerem a magyar lélek iniciativanélküliségét, én tudom azt, hogy mindenre azt mondják, hogy nem lehet, én tudom azt, hogy a magyar társadalom irtózik minden komolyabb megmozdulástól. Én erre nem is számitok, mert tudom, hogy a mi intelligenciánkkal lehetetlen volna ma valamit is csinálni, ma olyan letargia van az országban és ez igy lesz még egy-két esztendeig. Ez igy van, erre mást nem lehet mondani, csak azt, hogy szomorúan konstatáljuk, hogy igy van. Helyes, de akkor legalább is engedtessék meg nekem, aki mint ellenzéki képviselő talán egyedül vagyok, vagy ketten vagyunk ... (Felkiáltások balfelől : Heten vannak !) Nincsenek itt, künn vannak a vidéken, ott vannak, ahol önök diadalmámorral járnak. (Derültség.) Kérem, magunk vagyunk. Engedtessék meg akkor nekem, hogy igenis, itt kifejezzem, hogy elragadtatással olvastam a török nacionalisták megmozdulásáról. Tudom, hogy az ő helyzetüket nem lehet összehasonlitani a mienkkel; tudom, hogy a mi helyzetünk földrajzilag sokkal súlyosabb. De engedelmet kérek, ezt mégis csak itt, a magyar Nemzetgyűlésen, szóvá szabad tenni, hogy egy levert szövetségesünk, aki a legárvábban, a legsúlyosabb helyzetben, a legsúlyosabb gasdasági viszonyok között volt, igy évi május hó 27-én, csütörtökön. talpraállott. És csodálatos, a szultán inkább lemondott, de a békét nem irta alá; és később egy nagyon érdekes körülményt hozok föl, hogy ez milyen hatással volt az entente-ra. (Mozgás.) Gróf Apponyi képviselőtársam a békedelegáció utolsó ülésén ezeket mondta (olvassa) •. »Az egész politikai atmoszféra, az országunkkal szemben fennálló hangulat azokban, akik ma Európa sorsáról döntenek, a mi javunkra nagy átalakuláson ment keresztül«. Ez volt a békedelegáció eredménye. Hát méltóztassanak nekem megengedni, hogy én is egy pár ilyen atmoszféra-változásra utaljak, amelyeket én tapasztaltam az entente-nál: 1918-ban — az összeomláskor — az entente-nak nem volt módjában, hogy minket megszálljon. Ne méltóztassék elfelejteni, hogyha az entente-nak lett volna ereje, hogy minket megszálljon, hogyha akkor Budapestre képes lett volna egy-két diviziót elküldeni, — sok dolog egészen másként történt volna. Emlékszem, uraim, arra, hogy Vix alezredes azt kérdezte tőlem, van-e 20.000 francia részére hely. Feltétlenül van hely, — feleltem — csak méltóztassék minél előbb idejönni. Az összes laktanyák akkor kitakaríttattak, rendbe hozattak. De az entente nem mozdult meg. Főképen azért, mert nem volt hozzá ereje. Szükség feltétlenül lett volna reá. De nem ez a fontos, hanem fontos, hogy pl. a Tótföldön, ahol tényleg egy kis ellenállást tudtunk kifejteni néhányan ... Hiába mosolyognak némelyek, nem ugy volt, amint önök gondolják. (Mozgás bal felől) Itt van, kérem Szmrecsányi képviselőtársam, aki a honvédelmi bizottmányt csinálta meg a Mátyusföldön, itt van a jelenlegi belügyminister ur, Dömötör Mihály, aki a Kis-Kárpátoknál mint katonai kormányzó kadetiskolásokkal, parasztokkal hat héten át tartotta vissza a cseheket. Az volt a nemzeti önvédelem. Itt vannak olyan képviselőtársaim, akik tudnak erről. Amig ezek az urak ilyen hősiesen verekedtek, az entente nem jött be a csehek formájában. Hanem nagyon gyanús volt, amikor a csehek Nyitra felé közeledtek, csapataink pedig Bacsák és Artner ezredes vezetése alatt ott harcoltak ós Magasházy százados, aki most a kormányzó ur őfőméltósága mellett szárnysegéd, három tüzérüteggel ment Budapestről segitségükre, — akkor Pogányék hátbatámadták ezeket a csapatokat is. Nem tudom, hogy, Pogányék erre honnan kapták az utasitást. Én nem merem megmondani, amit, gondolok, hanem azt sejtem, hogy ez az irányitás is kivülről jött. Mikor ezek a csapatok hátbatámadtattak ; amikor itt teljes erővel a destrukció ellen kellett küzdeni a Kun Béla és Pogány aknamunkája ellen, akkor ezek az urak védték ott a hazát és amig védték, nem mozdultak meg a csehek. Az atmoszféra-változás akkor következett be, amikor ezek a csapatok hátbatámadás következtében összeomlottak és akkor jöttek be a
