Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-47
100 A Nemzetgyűlés 47. ülése 1920. évi május hó 26-án, szerdán. minden mértékadó polgára ennek a Háznak és ennek az országnak azt követeli meg, hogy minden törekvés, gondolat és energia, kell, bogy belesimuljon a nagy nemzeti és keresztény koncepcióba. Ez az egyetlen áldozat, amelyet megkövetelünk mindenkitől, aki élni akar és a mi védelmünket élvezni akarja. Nemzetellenes és a kereszténység, ezen nemzeti értelemben vett nagy kincs ellen való agálást nem fog tűrni a főváros uj vezetősége. Gondolatokat, azonban nem fogunk keresztre fesziteni, nem fogunk embereket azért, mert modernül gondolkoznak, mert megcsókolta őket a zseni, mert leragyog homlokukról az uj meglátás ereje, kiverni a helyükről; gondolatot és embert mi nem fogunk elgáncsolni. Ellenben ez a törvényjavaslat azon az alapon adatott be, hogy a nemzetnek itt benn a szivét tegye egészségessé, azt a szivet, amely kihagyásokkal dolgozott, amely azután őrült erővel dobogott a legutolsó években, de akkor már olyan irányokba lökte a vért, hogy inficiálta a nemzet testét. Mert innen sugárzott szét sok szép, felséges és hasznos kulturgondolat, innét lendült ki tömérdek olyan kezdés, amelyre büszke a magyar nemzet, de innen sugároztak szét azok az erők is, amelyek megbetegitettek bennünket, amelyek a nemzetet tették gyengévé, s amelyek azután visszafordulva magára a fővárosra, azt szétrombolták és a nemzeti pestis fészkévé tették. (Igás ! Ugy van a baloldalon.) Befejezem. A főváros régi városházának tetején — igazán nem tudom, milyen elnézés következtében, — ott van a kereszt. Engem valaki figyelmeztetett rá. Ugy látszik, hogy amint én, aki sokszor eljártam a városháza előtt is, bent is, nem vettem észre addig, amig a legutolsó napokban nem figyelmeztetett rá valaki ; Prohászka Ottokár őexcellenciája, tisztelt képviselőtársam, ugy mások is eljártak előtte, mellette, benn is tanácskoztak^ nem tudták, hogy kereszt alatt tanácskoznak. Én azt gondolom, hogy valamikor nagy gondolati és életbéli valóságot jelzett az a kereszt, amelyet oda feltűztek, amikor más célnak szolgált még az az óriási épület, s amikor később városháza lett, még akkor is mindig, legalább részben is mindig jobban tűnő módon ugyan, de mégis valamiképen szimbolizálta a valóságot, amely imitt-amott megcsillant még annak az épületnek a belsejében és amely később teljesen üres jelvénnyé változott, mert a székesfőváros városházának tetején ez a kereszt nem jelentett többé semmi az életben lévő belső valóságot. Én épen azért szavazom meg ezt a törvényjavaslatot, mert azt gondolom, hogy ez a nagy nemzeti kívánságunk valóra válik, ha ilyen uj alapokra helyezzük a főváros polgársága akaratának megnyilvánulási lehetőségét, és hogy megint a valóságnak szimbóluma lesz kereszt, amely még ott van a városháza tetején, s jelezni fogja a gondolatot, amely él és lüktet, s a sziveket, lelkeket és az egész fővárost irányítja; jelezni fogja a gondolatnak és az a mögött majd rejtőző nagy valóságnak: a világvárosnak, a kulturvárosnak, a szociális szempontból vezető városnak, a modernség szempontjából felkent városnak, de mindenek felett a keresztény és a magyar fővárosnak jövőjét. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : T. Ház ! Sándor Pál képviselő ur a házszabályok 215. §-ára való hivatkozással szólásra kért engedélyt. A képviselő urnák a szólás i jogot megadtam. (Halljuk ! Halljuk I) Sándor Pál : T. Nemzetgyűlés ! A múltkori ülések egyikén báró Szterényi József t. képviselőtársam beszéde alkalmával közbeszólásként azt mondtam Usetty Ferenc t. képviselőtársamnak, hogy őt is a Károlyi-kormány nevezte ki. Én ugyan ebben sértést nem láttam, miután azonban az az érzésem, hogy ha valaki ezt magára nézve sérelmesnek találja és nekem nincs igazam, akkor ezt a Ház előtt nyilvánosan be kell vallanom, (Helyeslés balfelöl) konstatálni kivánom, hogy tényleg igaza volt képviselőtársamnak abban, hogy őt nem a Károlyi-kormány nevezte ki, s mivel az én állitásom neki némi kellemetlenséget is okozott, kötelességemnek tartom, hogy ezért a Ház előtt tőle szives elnézést kérjek. (Általános helyeslés. ) Elnök : Kérdem a jegyző urakat, van-e még valaki szólásra feljegyezve? Bródy Ernő jegyző: Nincs! Elnök : Ha szólásra senki nincsen feljegyezve, kérdem a t. Házat, kiván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni ? Ha szólni senki sem kivan, az általános vitát bezárom. Az előadó urat illeti a szó. Haller József előadó: Nem kivánok szólni! Elnök: Az előadó ur nem kivan szólni. A belügyminister ur óhajt nyilatkozni. (Halljuk ! Halljuk !) Dömötör Mihály belügyminister: T. Nemzetgyűlés ! A lefolytatott vita azzal az érdekes jelenséggel járt,' hogy az igen t. demokrata párt részéről, azok a férfiak, akik valamikor tevékeny és vezetőszerepet játszottak a főváros közéletében, felhasználták ezt az alkalmat arra, hogy nagy védőbeszédeket mondjanak el Budapest főváros közigazgatásáról, gazdálkodásáról és adminisztrációjáról. (Mozgás a középen.) Ezen felszólalások alatt őszintén megvallva ugy voltam, mint Ibsen Nórájában, vártam a csodát, vártam hogy az illető urak egymás után fel fognak szólalni és ki fogják jelenteni a következőket : Ez a város sokat vétkezett nemzetével szemben. Hálátlansággal fizette meg azt a sok jótéteményt, amiben a magyar nemzet részesítette. (Igaz! ugy van! a jobb- és a baloldalon. Mozgás a középen.) Nem kezelte vagyonát a megfelelő kereskedelmi gondossággal... Bárczy István: Ez nem áll!
