Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-47

A Nemzetgyűlés 47. ülése 1920. évi május hó 26-án, szerdán. 95 nem alkalmas arra, hogy egy világvárosnak irányt adjon és a lendületet adja meg neki, akkor nincs joga senkinek sem féltem ettől az uralomrakerülő uj iránytól Budapest székesfőváros elsőranguságát, sem kultúráját, sem szociális modernségét, mert a keresztény gondolat és a magyar faji gondolat legalább annyira kulturértékek, mint aminő kulturértéknek hirdették a régi vezető gondolatokat. Sándor Pál : Nem is félti senki ! Vass József: Hogyan képzelték nem is olyan nagyon régen, 1872/1873-ban, amikor Budának és Pestnek egyesitéséről volt szó, az illetékes tényezők Budapest jövőjét, Budapest hivatását ? 1871 november 9-ikén a belügyminister törvényjavaslatot nyújtott be a főváros egyesitéséről. A törvényjavaslatot kisérő indokolásban olvassuk a következőket (olvassa) : »A magyar államnak olyan központra van szüksége, amely a magyar állam érdekeinek valóságos gyülhelye, ezeknek legfőbb támasza és előmozdítója legyen, amely a magyar államiság eszméjét méltóan képviselje és a nemzeti fejlődés érdekében ugy szellemileg, mint anyagilag a részekre ellenállhatatlan vonzóerőt gyakoroljon«. Ez a gondolat, amelyet a belügyministeri indokolás igy csillogtat meg, mindenesetre felöleli a mi ideálunkat is, csak az a baj, hogy 1871/72ben, vagy mondjuk a 80-as évektől számítva egészen 1918-ig eltelt az a 40 esztendős időszak, amelynek fejlődési iránya és eredményei a legalaposabban rácáfoltak nagyon sok pontban ezekre az ideálokra, ezekre a várakozásokra, amelyeket a belügyministeri indokolás akkor kifejtett és amely ideálokat és várakozásokat mi akarunk most megint a történelmi folytonosság megszakítása után elővenni. Ez a törvényjavaslat az első lépés, hogy az 1871-iki belügy ministeri kisérő indokolás ideáljait a valósághoz közelebb hozzuk. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Nagyon sok szó esett arról, hogy a város és a falu között sajnálatos, nehéz ellentétek vannak. Elég egy pillantást vetni a történeti fejlődésre és meg lehet állapítani, hogy a város és a falu között ez az ellentét nem volt mindig meg, ez az ujabb fejlődés szüleménye. (Ugy van! a baloldalon.) Legalább is nem volt öntudatos város és falu között az ellentét. A városi polgárság voltmindig, mióta csak városok jelentős szerephez jutottak a nemzetek életében, a kulturgondolatnak, a szabadsággondolatnak hordozója és nem egyszer a városi polgárság falai mögé rejtőzve, fegyverrel kezében védte meg nemcsak a maga részére, hanem azon állam részére is a szabadság gondolatát, amely államnak kapcsolatába a város beletartozott. Védte a falut a város ezzel a jelentőségével ; uj és uj kulturlendületet adott, amely lendületek a falu szintjét is emelték és a falu részére valósággal biztosította azokat a kulturlehetőségeket, amely kulturlehetőségek, sajnos, nagyon lassú tempóban kezdtek az állam jóvoltából valóra válni és amely kulturlehetőségeknek valóraváltása tempóban elmaradt a város mögött. Es itt fejlődött ki a bifurkáció, a falu és a város közötti ellentét első alapja. Meg kell azonban állapítani, t. Nemzetgyűlés, hogy a város vezető gondolatának és a vagyonnak, a konzerváló és a város és állam életét erős alapként alátámasztó vagyonnak mentalitása egészen más volt akkor, mint aminő lett későbbi időben. Hogy mindenekelőtt a vagyont vegyük szemügyre, meg kell állapitanunk, hogy annak a régi vagyonnak, akár ingó, akár — amint legnagyobb részében volt — ingatlan vagyon lett légyen : mentalitásában sokkal több volt az etikum, mint a későbbi vagyonok mentalitásában. Több volt a nemzetvédelmi öntudat. Nem volt még az a vagyon internacionális, sem az elképzelésben, sem a valóságban. (Igaz ! Ugy van !) Nagyon jól tudta az a vagyon, — a régi vagyon — hogy együtt áll és bukik a nemzettel, gyarapszik és sorvad a nemzet jólétével, a haza és a nemzet jóvagy balsorsával. Ez a mentalitás, igaz, megváltozott. (Ugy van !) Megváltozott az etikája. (Igaz ! Ugy van ! Felkiáltások balfelől : Elsősorban ez !) Elszakadoztak lassankint azok a kötelékek, amelyek a vagyont — legnagyobbrészben az ingó, részben az ingatlan vagyont is — kötötték, bekapcsolták a a nemzet és az állam sorsába. Elszakadoztak kapcsolatai a hazának legmagasabb értelemben vett sorsával, mert hiszen méltóztassanak csak az összehasonlítás okából elképzelni, mennyire más volt a mentalitása egy pl. szepességi város, mondjuk, polgármesteri házában, annak valamelyik termében tartott tanácskozásnak, és mennyire más annak a tanácskozásnak, mentalitása, amelyet megtartottak akárhányszor Budapest székesfőváros tanácskozóházának valamelyik tanácstermében vagy valamelyik banknak direktori helyiségében. (Igaz ! Ugy van ! Egy hang balfélől : A Podmaniczky-utcában !) Abban a régi tanácsteremben kiült az arcokra a gond, az arcokra, amelyek mögött ott állt a vagyon, a fekvő és ingó vagyon, ott állt mögöttük a munka, az iparosmunka, ott állt mögöttük a földmives, az agrármunka, ott állt mögöttük a születésbeli nemesség, ott állt a kiváltság, a közigazgatási hatalom. Ezen arcokra kirajzolódott az aggodalom. Nem a vagyon aggodalma, nem annak ggodalma, hogy mi lesz a tőkével, vagy legalább nem elsősorban ez, hanem kirajzolódott mindenekelőtt az aggodalom a haza sorsáért : mi lesz a hazával ? (Igaz ! Ugy van !) Es azok a tanácskozások, tekintet nélkül sokszor a város érdekeire, határozattal végződtek, amely határozat erejében a legutolsó embert és a legutolsó aranyat a legutolsó buzaszemet és a legutolsó védőkövet odaállították a haza szolgálatába. (Igaz ! Ugy van !) Hogy a bankok tanácskozótermeiben, igen t. Nemzetgyűlés, minők voltak ezek a tanácskozások, azt én részleteiben nem ismerem, csak azt tudom, hogy nem a hazának sorsa volt a vezetőgondolat, hanem az, hogy mi lesz a tőke