Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-43

490 A Nemzetgyűlés 43. ülése 1920. évi május hó 17-én, hétfon. nekem az a jogosultságom, hogy mandátumomat megtartsam, hanem ez, igenis, magával hozza azt a formális következményt is, hogy nekem magamat uj választásnak kell alávetnem. (Helyeslés a haloldalon.) Bennem inkább az a gondolat merül fel, hogy nem minden csonka kerületben kellene-e minden képviselőnek lemondani, mihelyt annak bármely része felszabadul. Itt uj jogfeléledés van. Itt az eredeti kerület joga akar — mert most már tud — érvényesülni. Ez oly nagy dolog, hogy még ha a kerület nagyobbik része választott is meg, akkor is felmerülhet bennem az a közjogi és alkotmányjogi aggály, vájjon ne ejtsük-e meg újra a választást. Mondom, bennem inkább ez az aggodalom él. De amikor nyilvánvalóan a nagyobbik rész az, amely felszabadul és amely nem gyakorolhatta kötelező választójogát, akkor természetes az a kételyem, hogy vájjon a törvény szelleme szerint nem kell-e mandátumomat letennem. (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Ha nem helyezkedünk 34 kerületnél erre a legrigorózusabb álláspontra, annak, az ország mostani politikai és társadalmi viszonyai között, amikor a választások ugyancsak nem kívánatosak, tudom az okát. Én csak azt hozom fel, hogy én ellenkezőleg, legelőször erre az álláspontra helyezkedtem, nem pedig arra, hogy itt mandátumától fosztunk meg valakit. E fejtegetéseimből méltóztatnak azt is látni, hogy amikor én magát a rendeletet nézem és azt hivom segítségül ezen álláspontom megtámasztására, akkor nem helyezek súlyt a benyújtott törvényjavaslat 1. §-ára. Ezt csak azért említem, mert a teljesség kedvéért erről is kell szólnom. Az előadó ur felfogása az volt, hogy a rendelet nyilvánvalóan és kifejezetten intézkedik azokra az esetekre, ha az idegen megszállás alól kerületek csak részben szabadulnak fel, hogy, t. i. akkor intézkedhetik a Nemzetgyűlés. En a magam részéről ezt nem tartom olyannak, hogy azt gondolnám, hogy emiatt külön törvényalkotásra lenne szükség. Sőt tovább megyek. Ha elfogadom az előadó urnák és azoknak álláspontját, akik az első paragrafusból megállapítják, hogy ez a rendeleti intézkedés, amelyet a Nemzetgyűlés törvényerőre emelt, egyáltalán nem ismer különbséget az idegen megszállás alól teljes egészében, vagy csak részben felszabadult választókerületek között, ha általánosságban ezt az elvet elfogadom, akkor azt is mondhatom, tovább kell menni egy lépéssel és azt kell mondani : ez az általános elv megadta már a Nemzetgyűlésnek azt a jogot, hogy a 2. §-ban előforduló esetben azonnal határozzon, ha t. i. megszűnik az az eset, az a feltétel, amely mellett a kerület csonka része maga küldhet képviselőt. Mondom, elfogadom, hogy ez az elv vonatkozik csonka kerületre, nem csonka kerületre, Miért ne vonatkoznék akkor ezekre a kiegészülő kerületekre is, annál inkább, mert azt az egyet világosan érezzük mindnyájan, hogy hiány van a törvényben, hogy épen ezért az én okoskodásomnak nincs is folytatása. T. i. amikor a törvény megállapítja — törvénynek mondom a rendeletet, mert ugyebár törvényerőre van emelve — azt, hogy az a csonka kerület csak addig küldhet képviselőt vagy addig van joga erre, még abban a választókerületben megszállás miatt nem lehet választani, nem intézkedik de facto arról, hogy mi történjék, ha ez a vis major megszűnik. Ez a hiány megvan a törvényben, de épen ezt a hiányt kell nekünk pótolnunk. A Nemzetgyűlésnek joga ennél a rendelkezésnél a törvényhozást, a törvénymagyarázást, törvénypótlást gyakorolni és azért, ha valaki ugy magyarázza az 1. §-t, mint a t. előadó ur, akkor én csak eggyel több, eggyel erősebb alapot nyertem arra, hogy azt mondjam, igenis, ha itt valami hiányt tapasztalunk, ha a törvénymagyarázat körül félreértés vagy vita lehet, akkor ebben a Nemzetgyűlésnek nemcsak joga, hanem kötelessége is határozni. Már most én tovább megyek és ezeknél a felolvasott szövegrészeknél, amelyekre argumentációmat alapítom, segítségül hivom magának az egész törvénynek szellemét, sőt az alkotmányosságnak szellemét, és azt mondom, hogy rám az egész 5.984/1919. számú rendelet és minden azt kiegészítő, vagy azt gyakorlatban érvényesítő rendelet azt a benyomást teszi, annak minden célja, minden intézkedése voltaképen elárulja, hogy a 2. §-ban a csonka kerületekről való rendelkezés ideiglenes jellegű volt és hogy a főcél a törvényhozó, a rendeletkibocsátó előtt mindig az volt, hogy voltaképen az 1914-iki törvény érvényesüljön. Mert mik voltak azok az okok, amelyeknél fogva ezek a csonka választókerületek képviselőket küldtek ? Azok az okok mind ideiglenes természetűek voltak. Ilyen ok volt ugyebár az, hogy azt akartuk, hogy mentől több képviselő legyen a Nemzetgyűlésben, abban a csonka Magyarországban, amely úgyis annyira kicsi maradt és igazán maradék Magyarországgá lett, legalább az a rész, ahol az a meglevő jog érvényesülhet, beküldhesse tagjait a Nemzetgyűlésre, hogy mégis nagyobb számban legyenek. Ez a rendelet világosan kifejezésre juttatja azt, hogy az 1914-ik évi választókerületi beosztást egyáltalán nem akarta megbolygatni. Ez olyan főcélja az egész rendelkezésnek, olyan alapelv, melyből következik, hogy minden olyan tény, amely megbolygatja a kerületeknek ezt a beosztását, ellenkezik a törvénynek intenciójával, a ratio legis-szel. (Ugy van! a baloldalon.) Ellenkeznék pedig evvel a ratio legis-szel az, hogy ha tényleg a csonka kerületnek második részre újra választhatna. De szerintem nemcsak ez a pozitívum sértené a ratio legist, hanem sértené az a negatívum is, ha a kerületeknek felszabaduló, kiegészülő nagyobb része nem választana.