Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-42
A Nemzetgyűlés 42. ülése 1920. évi május hó lé-én, pénteken. 471 Ion.) mert ez ütné a legkisebb rést az alkotmányosságnak szellemén, még pedig azért, mert ez a rés feltétlenül reparálható. Mert ez a jogfosztás egyenesen és kizárólag azért történnék, hogy a nemzetnek akarata ezzel a jogfosztással szemben nemcsak hogy meghamisítható ne legyen, hanem hogy a nemzet akarata minél hamisitafclanabbul nyilvánulhasson meg. (Ugy van! Ugy van! Taps a haloldalon.) Ez által a mód által adatik meg az a lehetőség, hogy a nemzeti akarat, amely — ismételten hangsúlyozom — különösen kovulziók és konflagrációs idők után az egyetlen ősforrást képezi, itt meghamisitatlanul dokumentáltassék és meghamisitatlan érvényben jusson kifejezésre. Ez tehát nemcsak hogy nem ellenkezik az alkotmányosság szellemével, hanem egyenesen abból következik. De ez még csak nem is jogfosztás. Nem fogadhatom el Gaal Gaszton t. barátomnak azt az álláspontját és nem fogadhatom el az igazságügyminister urnák sem azt a jogi érvelését, amelyet a közjogi bizottságban előadott, hogy egy ilyen jogfosztás példátlanul állna a világon, mert egy igazolt képviselőt a mandátumától megfosztani nem lehet, mert az igazolás épen a.törvényesség bélyegét nyomja rá, tehát a jogalapot annak a képviselőnek a megválasztására, aminek alapján itt, a képviselőházban ül. Kénytelen vagyok kontradikálni Gaal Gaszton t. barátomnak és kénytelen vagyok helyreigazitani az igazságügyminister urnák erre vonatkozólag felhozott érveit azáltal is, hogy megállapítom, hogy nemcsak egy eset van, t. i. az összeférhetlenségi eset, amikor egy képviselőt meg lehet fosztani a mandátumától. Ök tehát még az igazolás szempontjából is kardinális tévedésben vannak, amely kardinális tévedés megint csak az alkotmányosság szellemével és betűjével ellenkezik. (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Hiszen már a rendi országgyűlésen is, de a mi országgyűlésünk alatt is, a népképviseleti rendszer mellett a jelen korban is, törvényes és házszabályszerű megállapítása van annak, hogy magának a képviselőnek az igazolása is kétféle. Én már a közjogi bizottságban is rámutattam arra, hogy már a rendi országgyűlés alatt is legitimáció és verifikáció volt. A képviselő megbízólevelének a legitimációja tisztán alakiság, a verifikációt pedig a képviselőküldők, tehát a vármegyék, a törvényhatóságok gyakorolták, amennyiben a törvényhatóságok visszahívhatták a képviselőket, megfoszthatták tehát őket képviselői jogosultságuktól. Ez nem fegyelmi szempontból történt, hanem sokszor azért, mert régen utasítás lévén, (Ugy van ! balfelől.) ha a képviselő az utasításnak nem felelt meg, akkor egyszerűen visszahívhatták. A mai törvényhozásnál szintén érvényben van a legitimációnak és a verif ikációnak egymástól elütő két fogalma és módja. A legitimáció a képviselők megbízólevelének alaki szempontból való megvizsgálására vonatkozik és ezt addig, míg a Nemzetgyűlés össze nem ült ? az osztályok gyakorolják, amikor pedig a Nemzetgyűlés már összeült és megalakult, akkor az igazolási állandó bizottság. A verifikációt pedig ma is gyakorolja a képviselőház bíráló-bizottsága, de verifikáció van törvényes eljárásban is kodifikálva. Ez a curiai bíráskodás. Tehát törvény tartotta fenn a Curiának a jogot, hogy megvizsgálhassa egy képviselőnek a mandátumát, ha kétség merül fel arról, hogy az a képviselő nem képviseli annak a kerületnek igazi akaratát, ha az a képviselő nem törvényes alapon jött be, ha az az akarat meghamisittatott, ha az az akarat a törvények kijátszásával jött létre. Ez a verifikáció igenis, megengedte, sőt előírta, hogy a curiai bíráskodás ilyen esetben, megfoszthassa a mandátumától a képviselőt. De megengedi, sőt előírja ezt a bíráló-bizottságnak a házszabályokban szabályozott jogköre is, mert amikor a curiai bíráskodásról szóló törvényt hatályon kivül helyeztük, akkor ez a jog átszállott a Nemzetgyűlés biráló-bizottságára és a Nemzetgyűlés bírálóbizottsága ezzel a joggal ma teljes egészében élhet is. Az angol alkotmányban pedig még más jogfosztást és más mandátumfosztást is ismerünk. Azt hiszem, hogy az igen t. igazságügyminister ur, aki közjoggal foglalkozott, ezt maga is igen jó tudja, sőt maga is hivatkozott ezekre, hogy az angol házszabályok még fegyelmileg is ismerik . . . Ferdinandy Gyula igazságügyminister: Nem követtek el fegyelmi vétséget ! Hencz Károly: . - . mindjárt rátérek, még fegyelmileg is ismerik a mandátumfosztást. Azt méltóztatik mondani, t. igazságügyminister ur, hogy ezek nem követtek el fegyelmi vétséget, ezek tehát felelősséggel ezért nem is tartoznak. Nagyon helyes ez a megjegyzés. S minthogy a napirend szerint épen a ministeri felelősségről szóló törvényjavaslat is tárgyalás alatt van, rá akarok mutatni egy másik esetre, amely teljes egészében analóg, ha nem is függ össze ezzel a kérdéssel. A felelősség kérdése, tudjuk, háromféle : van feg3 r elrni, büntetőjogi és vagyonjogi felelősség. A ministereknél van a fegyelmi felelősség helyett a politikai felelősség, s ez a politikai felelősség semmiféle dehonesztáló konzekvenciát nem von maga után. Egyedül azért kell a ministereknek elmenniök, mert nem képviselik a nemzet akaratát, (Mozgás a jobboldalon.) nem képviselik a parlament többségének akaratát, nem kifejezői a többség, tehát a nemzet akaratának. (Zaj a jobboldalon}) Forgács Miklós : És különösen, hogy nem keresztény pártiak. (Zaj balfelől.) Hencz Károly : Én is erre az álláspontra helyezkedem és épen azért nem fegyelmi szempontból kell ezeknek a képviselőknek elmenniök, tehát nem jogfosztás, nem a mandátumfosztás ez, hanem azon jogi vélelem alapján kell elmenniök, amelyet nem tudok eléggé hangsúlyozni, amely az alkotmányosság szelleméből folyik, hogy t. i. a csonka kerületekben megválasztott képviselők nem képviselik az integer kerületnek
