Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-37

!0. évi április hó 28-án, szerdán. 358 A Nemzetgyűlés 37. ülése 192 antiszociális intézkedéseknek egész természetes következménye volt az, hogy ez osztálynak lelkében az elégedetlenség vihara dúlt, a háború után bekövetkezett forradalmi időszakban pedig. már az elégedetlenségnek tetőpontján, könnyebben volt forradalmasítható ez a köztisztviselői osztály s ez az oka annak, hogy közülük néhányan belevetették magukat a forradalmak fertőjébe és szolgálataikkal esetleg hozzájárultak a forradalmi tűz szitásához. Nem akarom tisztára mosni egyes eltévelyedett egyéneknek a bűneit, pusztán csak azokra a gazdasági és pszichológiai okokra akartam rámutatni, amelyek az eltévelyedésnek ha nem is mentői, de mindenesetre magyarázói. Maga az egész köztisztviselői kar általában megállotta a helyét és emberfeletti munkát végzett akkor, amikor megsokszorozott hivatalos teendői mellett még súlyos anyagi gondokkal is kellett küzdenie, amint kell küzdenie jelenleg is. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Egész röviden akarok egy momentumra rámutatni. A köztisztviselői osztály felfogásom szerint az államnak az agya. Ennek az osztálynak, mint par excellence kulturosztálynak a lelkén, szellemén át tükröződik vissza a magyar nemzeti állam egész struktúrájának egészséges vagy egészségtelen volta (Ugy van! balfelől.) A magyar köztisztviselői kar bármelyik foglalkozási ágát tekintem is, kell, hogy mindegyik a nemzet életműködésének biztos rugója legyen és mindegyik ág egészében és tagjaiban is feladatának és hivatásának magaslatán álljon. Csakis ilyen módon érhető el az, hogy a magyar nemzeti állam az európai államok sorában igazán kulturtényező legyen és az egész világ ugy tekintsen a magyar nemzeti államra, mint a szociális igazságok mintaállamára. Hogy a magyar tisztviselői kar feladatának és hivatásának megfelelhessen, hogy feladatának és hivatásának magaslatán álljon: ahhoz nemcsak az szükséges, hogy ennek az osztálynak minden egyes tagja megfelelő rátermettséggel, tudással, gyakorlattal rendelkezzék, általában hogy kellő szakerő legyen, hanem az is, hogy az állam nyújtson neki legalább annyi anyagi eszközt, amelynek segitségével magát és családját a szolid polgári élet keretei között gondoktól mentesen eltarthassa. Ellenkező esetben nagyon könnyen vetődhetik fel a tisztviselői kar lelkivilágában az a kérdés, hogy miért dolgozzék, miért feszitse meg erejét annak az államnak javára, amely csak terheket ismer rá nézve, munkaerejét kihasználja és valósággal mostohagyermekként bánik vele. Ha pedig ez a kérdés egyszer életre kezd kelni a tisztviselői kar lelkében, akkor egészen természetszerűen következik be az, hogy cLít eb köztisztviselő nem dolgozik szívvel-lélekkel, kezd kihalni belőle a fokozódó munkakedvnek, az eleven kötelességérzetnek tudata. Hogy pedig ez hova vezet, azt ugy hiszem, nem szükséges külön kiemelni. Elég ha annyit mondok, hogy az állam gépezete ilyen viszonyok között a felbomlás előtt áll. Hozzájárul ehhez az, hogy a köztisztviselői karnak erkölcsi függetlensége is kezd meginogni. A leromlásnak törvénye az, hogy először a centrális tényezők pusztulnak el, azután az általuk összetartott részek. Ez esetben is a nagy erkölcsi kötelékek, amelyek kellene hogy fogva tartsanak minden embert, meglazulnak, az erkölcsi bázis kezd szétmállani és lábrakaphat a férfias méltóságnak, az öntudatnak, a lelkiismeretnek semmibevétele, a legvadabb anyagiasság, az önzés és a cinizmus. Tudvalevő pedig, hogy az államnak nagy anyagi és erkölcsi érdekei fűződnek a köztisztviselői karhoz. Anélkül hogy a magyar köztisztviselői karnak bármely részét még csak gondolatban is meggyanúsítanám, kénytelen vagyok kifejezést adni azon felfogásomnak, hogy azok, akik hivatottak és odaállittattak az állam jogrendjén, az erkölcsi világ és a társadalmi rend törvényein és azok megtartásán őrködni, az elkövetett sérelmeket megtorolni, az ország anyagi eszközeit biztosítani, a jövő számára nemzedékeket nevelni stb., nehezen tudnak megfelelni hivatásuknak erkölcsi és anyagi függetlenség nélkül. Az ólálkodó ravaszság megpróbálja őket ilyen vagy amolyan úton-módon tőrbe ejteni. Gaal Gaszton t. képviselőtársamnak az indítványa a köztisztviselők mellékfoglalkozása tárgyában épen odakonkludált, hogy az esetleges mellékfoglalkozások megbénítják a köztisztviselői kar erkölcsi függetlenségét és elhomályosíthatják előtte azt a célpontot, amelyet a nemzet érdeke és az emberiség közjava elébe tüz. (Egy hang a középen : Mégis leszavazták!) T. közbeszóló képviselőtársam nem tudja, hogy egyáltalán én szavaztam-e vagy sem. Ha pedig a köztisztviselő osztály elveszti lába alól az erkölcsi talajt, ha erkölcsi intaktsága esetleg csorbát szenved ... Hegedüs György: Ne tessék az ördögöt annyira a falra festeni! Szücs Dezső : ... ha a megközelíthetőségnek, a megvesztegethetőségnek csak a hite is fenforog, már akkor ott állunk egy másik szomorú következmény előtt, t. i. eltűnik a köztisztviselői kar tekintélye és vele együtt az igazságosságnak, a megértésnek a tudata és az a nagy bizalom, amelyet eddig méltán helyeztek beléje. Ha a múltban egy köztisztviselő esetleg megbotlott, akkor azzal egyszerre telekürtölték az egész világot, mig igen sokszor másoknak a botlásain, vétkein egyszerűen csak napirendre tértek. A magyar közvélemény már megszokta, hogy a köztisztviselői kart az erkölcsi példánykép megtestesülésének tartsa. Tényleg ugy áll a dolog, hogy egy jól berendezett országban a köztisztviselői kar, amely oda van állítva a kormány kerekéhez, hogy a nemzet anyagi és