Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-36

A Nemzetgyűlés 36. ülése 1920. évi április hó 27-én, "kedden. 325 bocsátani, hogy beigazoljam azt, hogy én ehhez a kérdéshez teljesen elfogulatlanul szólok hozzá. Hozzászólok még azért is, mert ez az ügy egyoldalú beállítás és megvilágítás alapján került ide, a Nemzetgyűlés szine elé és én ezt a kérdést más oldalról is óhajtom megvilágítani és meg akarom mondani, hogyan fejlődött a tisztviselőknek ez a mellékfoglalkozása, mi volt annak a kezdete és miért van az, hogy a ministeriumok magasabb tisztviselőinek ilyen mellékfoglalkozásuk van. Az nem titok senki előtt sem, hogy az ország az ő alkalmazottait sohasem tudta megfelelően fizetni, nem tudott nekik sohasem annyi jövedelmet biztositani, amennyi a félig-meddig tisztességes megélhetéshez szükséges. De a kisebb tisztviselőknek módjukban volt fizetésüket mellékfoglalkozásokkal pótolni, olyanokkal, amelyek senki részéről sem eshettek kifogás alá. Azonban a magasabb állású tisztviselők ezt nem tehették, ök nem mehettek el a délutáni órákban ügyvédi irodákba vagy szövetkezetekhez, vagy más hasonló helyekre, hogy ott körmöljenek és igy pár forintot keressenek, amivel családjuk megélhetését jobban biztosithatják. Ezt nem tehették, nagyon természetes, mert ez nem fért össze annak az állásnak a méltóságával, amelyet ők betöltöttek. Azonban mi fizetést adott az állam egy ilyen magasállásu tisztviselőnek? Egy ministeri tanácsosnak a fizetése 4000 forint volt. Később, amikor a fizetésrendezés megtörtént, felemelték ezt 10.000 koronára, illetve az első fizetési fokozatban 12.000 koronára. Mindenki el fogja ismerni, hogy ez vajmi kevés, hogy ezzel a fizetéssel állásának megfelelően nagyon kevés ministeri tanácsos tudott megélni. Nem mondom, hogy senki sem, mert hiszen vannak olyan emberek, akik az önmegtagadást majdnem a végletekig viszik, de mégis mindig az átlagemberrel kell számolni és az bizonyos, hogy tiz vagy tizenkétezer koronával egy ministeri tanácsos állásának megfelelően megélni nem tud. (Ugy van !) Hogy egy másik példát mondjak, amely hozzám elég közel esett, mert hiszen ott is szolgáltam : ott vannak az államvasutak. Az államvasutak elnökének a fizetése 15.000 korona volt. (Mozgás.) Az államvasutak az államnak, az országnak legnagyobb vállalata. Méltóztassék elképzelni, micsoda óriási felelősség nyugodott annak az embernek a vállán, aki ezt a vállalatot vezette ? Mintegy 120.000 ember volt alájarendelve. De a fizetése csak akkora volt. mint bármelyik budapesti nagyobb pénzintézet vidéki fiókja főnökének a fizetése. Ugyan senki sem kívánhatja, hogy 15.000 koronáért valaki egy ilyen felelősségteljes állást betöltsön. Ezt érezte maga a kormány is. Innen származott az, hogy az illető magasabbrangu tisztviselőknek a kormány ilyen mellékfoglalkozást juttatott. Ez volt az eredete ezeknek a stallumoknak, ezeknek a mellékfoglalkozásoknak. Mondom, a kisebb tisztviselőknél erre szükség nem volt, mert hiszen ezeknek szabad volt a délutánjuk, ezek kereshettek maguknak megfelelő foglalkozást, ha akartak és igy nyomorúságos fizetésüket valamiképen kiegészíthették. De ezek közül a mellékfoglalkozások közül nem olyan soknak volt olyan nagy jövedelmezősége, különösen a múltban ; nem beszélek itt a legközelebbi múltról, hanem a távolabbi múltról. A legtöbbnek nevetségesen csekély volt a jövedelmezősége és hogyha összeállítanék az adatokat, ezekről a stallumokról, akkor azt hiszem, maga az igen t. képviselő ur is összecsapná a kezét és elcsodálkoznék azon, hogy ilyen stallumokból ilyen nagy lármát csaptak. Nem a t. képviselő urat értem ez alatt, mert hiszen nem ő volt az első, aki szóbahozta, hiszen ezt már nagyon sokan és nagyon régen firtatták mindig, mert ugy akarták beállítani, mint hogyha itten a magyar köztisztvislőr kar inkompatibilis helyzetben volna. Ezeknek a stallumoknak nagyrésze vicinális vasutaknál való igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságokból áll. Ezeknek a vicinális vasutaknak vezetősége nem valami nagyon splendid emberekből áll és vannak olyan igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsági állások elég nagy számban, ahol 50, 70, 100, 120 vagy 150 korona az egész évi iövedelmezőség az ilyen igazgatósági tagság után. Már én azt hiszem, hogy az igen t. képviselő ur sem gondolja, hogy 50 koronával még a leggyöngébb jeliemii köztisztviselőt is meg lehetett volna ingatni. Ezeknél a vicinális vasutaknál a legnagyobb ritkaságszámba ment az olyan igazgatósági tagság, amelynél ezer koronánál nagyobb a jövedelmezőség. Vannak azután más vállalatok, ahol igenis elég tekintélyes jövedelemben részesednek azok, akik ennek a vállalatnak igazgatósági tagjai voltak. Ilyen egyebek között az is, amit a t. képviselő ur indítványának megokolásánál felemlített : a Magyar Bank és Kereskedelmi E.-T. Ennél az intézetnél egy pillanatig meg kell állanom, mert ez az intézet különben sem örvend a legnagyobb népszerűségnek és ennélfogva nem nagyon népszerű az, hogyha ott, annak az igazgatóságában állami tisztviselők ülnek benn. Ennek is meg kell mondanom az eredetét, hogyan történt ez. Ez az intézet annak idején Baross Gábornak iniciativajából és közreműködésével alakult az import és export üzletnek kultiválására. Baross Gábor akkor a magyarországi péntinzézetekhez fordult, hogy vegyenek részt ennek az intézetnek alapításában. Ez körülbelül 30 esztendővel ezelőtt történt. A magyarországi pénzintézetek azonban akkor sem voltak különbek, mint amilyenek ma, mint ahogy tegnap a földművelésügyi minister ur egy felszólalásában emiitette, hogy csak akkor mennek valamibe bele, ha az állam a teljes rizikót vállalja. Akkor is ugy történt, hogy idegenkedtek, fáztak attól, hogy ők a pénzüket belefektessék ebbe a vállalatba, amelynél nem tudták, vájjon jövedelmező lesz-e, vagy sem. Baross Gábor nem tudott akkor máskép segíteni a dolgon, nem tudta tervét máskép megvalósítani, mint hogy a részvénytőkének egy részét az állammal jegyeztette, Igy tehát