Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

294 A Nemsetgyülés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. az árdrágítás, az árak rettenetes emelkedése az okozója. Ez a jelenség azonban, amely általános panaszra joggal ad okot, nem izolált a történelemben, sőt teljes következetességgel ismétlődik minden katasztrófa után, minden háború után, sőt még minden földrengés után is. A napóleoni háborúk után Angolországban, amely pedig harctér egyáltalán nem volt, 75%-kal emelkedtek az árak és nyolc évig tartott, amig ismét normális árnivó állott be. Az Egyesült-Államokban a polgárháború után 100%-kal emelkedtek az árak és 12 évig tartott, amig normális állapot állott be. Ma a helyzet az, hogy pl. az Egyesült-Államokban 120%-kal, Angliában 170%-kai, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban körülbelül 300%-kal emelkedtek az árak. Es ez nem vonatkozik a megélhetés, a kicsinybeni árakra, hanem a nagybani átlagárakra. A mi áremelkedésünk ebben a memorandumban egyáltalában nincs megemlítve ; lehet, hogy arra egy külön algebrai képletet kellene kitalálni. Ehhez járul az az óriási mérvű papírpénz infláció, amely általános s amely nemcsak nálunk, de az összes hadviselő államokban jelentkezik, amelyek szükségképen már azért is, hogy a háborút folytassák, összes hitelüket, összes bevételi reményeiket, hogy ugymondjam, kénytelenek voltak előre elzálogosítani és kénytelenek voltak nagymennyiségű papirjegyet kiadni. így például Angliában 1913-ban 30 millió volt a papirforgalom, ma pedig. 450 millió font. Ebbe bele van értve az a 120 millió font is, amely tudvalevőleg azelőtt aranyban volt forgalomban. Franciaországban 230 millió fontról másfél milliárd fontra — angol fontot értek — emelkedett a papírpénz mennyisége. Belgiumban 40 millióról 200 millióra, Olaszországban 110 millió fontról 200 millióra. És itt a font mindenütt a régi paritás alapján van számitva. Viszont a háborús tartozás, amely szintén direkt vagy indirekt összeköttetésben van az árak emelkedésével, Nagy-Britanniában 7 milliárd angol fontot, Franciaországban 6 milliárd és 750 milliót, Olaszországban 2 milliárd és 750 milliót, Németországban 9 és fél milliárdot és az Egyesült-Államokban 500 milliót tesz ki, mindig a régi paritás alapján, angol fontban számitva. Az egész világ háborús tartozása pedig, amennyire azt ki lehet számítani, körülbelül 40 milliárd font lehet. Ebből az következik, hogy az árak ma mindenütt tulaj donképen csak papirárak ; hogy nem fejezik ki az igazi értéket, de még ott is, ahol tulajdonképen megvan az aranyfedezet, mint például az Egyesült-Államokban is 120%-kal emelkedtek az árak. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a háború öt éve alatt a produktív munka nagy részben megszűnt ; hogy az emberi energia egy nagy része nem arra fordíttatott, hogy produktív dolgokat hozzon létre, hanem destruktív dolgokat volt kénytelen produkálni ; hogy a termelés mindenütt csökkent és hogy az ipari termelés, habár pontosan kiszámítani nem lehet, az egész világon az átlagon jóval alul maradt. Bizonyos az, hogy mindenütt és mindenben nagy hiány mutatkozik ; bizonyos az, hogy az ipari termelés oly mértékben, mint a háború előtt volt, ma még egyáltalában meg nem indult, nemcsak nálunk, hanem a külföldi államokban sem és azoknál sem, amelyeknek valutája tulajdonképen még nagyon jól áll, de amelyek viszont amiatt szenvednek, hogy nem tudnak exportálni, minthogy azon államok valutája, amelyek mint vevők léphetnének fel, sokszor egyáltalán számításba nem jöhet. A széntermelés is mindenütt csökkent. Csökkent azonkívül a gazdasági termelés is, mert Oroszország, amely azelőtt a világnak tulaj donképen legnagyobb magtára volt, ma mint termelő egyáltalában számba nem vehető ; Románia, amely azelőtt átlagban 1,900.000 hektárnyi bevetett területről produkált gabonát, ma, amióta egy birtokreformféle indult meg, csak 530.000 hektárt vetett be. Ez az adat 1919 decemberéből való. Azonkívül Franciaország és Németország, amelyek ezelőtt elég gabonanemüt termeltek ahhoz, hogy saját szükségletüket ellássák, ma már ennek csak egy részét tudják produkálni és külföldi behozatallá vannak utalva. így van ez a gabonanemüeknél, igy van ez az iparcikkeknél. Minden állam verseng azokért a csekély készletekért, amelyek még megvannak, ennek következtében az árakat borzasztóan felhajtják, mindenütt nagy az elégületlenség, mindenütt nagy zavarokat látunk, amelyeknek végét sejteni sem lehet. Ebből azt láthatjuk, hogy nemcsak mi vesztettük el a háborút, hanem elvesztette a háborút az egész európai kontinens. (Élénk helyeslés.) Nem lehet a háború nyertesének nevezni Nagybritanniát sem, amelynek kereskedelmi mérlege körülbelül 200 millió fontnyi deficitet mutat ; ha pedig nemcsak a kereskedelmi mérleget vesszük mérvadónak, hanem igenis azt, hogy a belső konszolidáció megindulhat-e és megvannak-e ahhoz az alapfeltételek, hogy a nemzeti alkotó munka előrehaladhasson, akkor nem nevezhetjük a háború nyertesének még az Egyesült-Államokat sem, és nem tekinthetjük annak még Japánt sem, amelynek kereskedelmi mérlege óriási pluszt mutat fel. Az egész művelt világ, az egész civilizáció nagy vesztese a háborúnak. Ebből tehát az következik, hogy ha meg akarjuk gátolni azt, hogy katasztrófa következzék be, az egész művelt világnak össze kell fognia, hogy àzt a katasztrófát megakadályozza és az egész világ gazdasági megújhodását elősegítse. Az a memorandum, amelyet említettem, mutat is erre vonatkozóan némi direktívát. Felsorolja azt, hogy elsősorban legfontosabb, hogy ezzel a helyzettel bátran, minden tétovázás nélkül szembe kell nézni s hogy ugyanaz a bátorság, amelyet mindkét harcoló fél a háború folyamán tanúsított, most is lépjen előtérbe és nézzen szembe ezzel a gazdasági helyzettel, hogy azt szanálhassa. Minden iparosnak, minden gyá-