Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

'À Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április kó 26-án, hétfőn. 289 A nemzetközi érintkezés felvételének kétség­kívül egyik igen alkalmas módja az, hogy a nemzet­közi sportba kapcsolódunk bele és azokat igyek­szünk közelebb hozni hozzánk, akik a múltban a mi testnevelésünket, illetve sportunkat úgyis megbecsülték és megtisztelték, azt igen sokra értékelték és akiket ennélfogva, ha megfelelő be­rendezéseket tudunk teremteni, igen könnyű lesz ide, Magyarországra elhozni. A Stadion megépí­tésére szerintem is szükség van. Hogy ezt hol tud­juk majd megcsinálni, arra nézve nem vagyok abban a helyzetben, hogy most nyilatkozzam, . . . Gaal Gaszton : A Vérmezőn ! Haller István : . . . mert hiszen azt különböző tárgyalások kell, hogy megelőzzék. A magam részé­ről szükségesnek tartom ennek az ideának a meg­valósítását, és miután nem hiszem, hogy az előttünk álló nehézségeket ne lehetne legyőzni, megígérhetem azt, hogy ebben a tekintetben okvetlenül tenni fogunk valamit, és én hiszem, hogy egészen meg fogjuk tudni közelíteni azt, amit a nemzetgyűlési képviselő ur, mint a sportkörök óhajtását, itt kife­jezett. (Helyeslés.) Ugyanez a válaszom a testnevelési főiskolára is. Ha mi azt akarjuk, hogy a gimnáziumokban a testnevelésre nagyobb súly legyen fektetve, akkor természetszerűleg nekünk képesíteni kell az embe­reket arra, hogy ezt az uj rendszerű és a nemzet igényeinek és a fokozott követelményeknek jobban megfelelő testgyakorlást tudják is tanítani. Azért a tornatanárképzést uj alapra kell fektetnünk és a testnevelési főiskolának felállítása révén kell meg­teremtenünk azokat az egyéneket, akik a nemzetet a sport és népjátékok, az egészségügyi testnevelés terén előbbre vigyék. T. Nemzetgyűlés ! Csak röviden kívánom jelezni, hogy még minő reformtervekkel foglalkozom. (Halljuk ! Halljuk !) A fővárosi iskolákból került ki igen sok ofyan ember, aki a kommün alatt vezető szerepet vitt. (Igaz ! Ugy van !) Hogy egyebet ne említsek, a fővárosi közoktatásügy személyzetéből 250 ellen kellett az ügyészségen tenni feljelentést. (Felkiáltások : Hallatlan I) Épen ez vezetett engem arra, hogy foglalkozzam azokkal a módozatokkal, amelyek mellett az állam a főváros iskoláira nagyobb ingerenciát tudjon gyakorolni. (Halljuk ! Halljuk !) Ezeknek a módozatoknak egyike a fővárosi iskolák államosítása. (Élénk helyeslés.) Hogy vájjon tényleg ezt a legcélszerűbb, a leginkább és legrövidebb utón célhoz vezető eszközt fogjuk-e használni és alkal­mazásba venni, az még függ azoknak a pénzügyi nehézségeknek a megoldhatásától, amelyek ezzel a kérdéssel kapcsolatosak. Természetes dolog, hogy igyekezni fogunk azon, hogy a pénzügyi terheket lehetőleg ugy le­csökkentsük, hogy ez ne álljon az iskolák átvételé­nek útjában. Ha azonban most momentán nem volnánk erre képesek, akkor is feltétlenül gondos­kodni kívánunk arról, hogy a fővárosi iskolákban az állami ellenőrzést a múlttal szemben sokkal hatályosabbá tegyük. (Általános helyeslés.) Nem kivánom mellőzni a tanítótestületek igényeit, óha­NEMZETGYÜLÉSI NAPLÓ. 1920—192Í. - II. KÖTET jait, eszméit, ennek a kérdésnek megoldásában, azért mindazokat az illetékes testületeket, melyek­nél meg vagyok arról győződve, hogy csak a nem­zeti célt nézik és saját önös érdekeiket is háttérbe tudják szorítani akkor, mikor a nemzet magasabb érdekeiről van szó, meg kivánom hallgatni, hogy ne mondhassa senki, hogy róluk, nélkülük intéz­kedünk. (Helyeslés.) És hiszem, hogy a fővárosi tanitószemélyzet java része attól a belátástól ve­zetve, hogy Budapestet és a budapesti közoktatást okvetlenül a nemzeti nevelésnek fókuszává kell tenni, azon az állásponton lesz, hogy az államosí­tást szükségesnek tartja és ehhez telj es lelki nyuga­lommal hozzájárul. Foglalkozom a tanfelügyeletnek reformjával is. Sajnos, abban a helyzetben vagyunk, hogy rendkívül sok a feles tanerő és igen nagy épen a tanfelügyelő személyzetben is a felesleg. A meg­szállott vidékekről a tanfelügyelő személyzet jó­formán egészében elmenekült. Tanárok és tanítók is rendkívül nagy számban vannak. Ezeket kénytelenek vagyunk foglalkoztatni, mert hiszen az állami és szociális érdek is meg­követeli, hogy gondoskodjunk a lehetőségig ezek­nek a szerencsétleneknek a sorsáról, akik a nem­zetért szenvedtek. (Ugy van !) De miután igy feles­leges személyzettel rendelkezünk, ezzel kapcso­latban és ezek felhasználására azt hiszem, hogy a tanfelügyeletet sokkal intenzivebbé lehefe tenni, hogy az iskolákban komolyan tudjuk ellenőriz­tetni, vájjon azokafc az intenciókat, melyek ben­nünket vezetnek, jól szolgálja-e a tanítói személy­zet. (Helyeslés.) A tanítói személyzet, az oktató személyzet anyagi helyzete, mint általában a köztisztviselőké, siralmas. Legjobban szeretné, azt hiszem, ma minden felelős kormánytényező azt mondani, hogy a legszélsőbb határokig kielégít minden anyagi kívánságot. Hiszen végtére nincs közöt­tünk senki, aki szántszándékkal akarna embere­ket nyomorúságban tartani, (Ugy van !) akinek az okozna örömet és gyönyörűséget, hogyha tudja, hogy a tanítóság energiájának és erejének egy jó­kora kvantuma arra van fordítva, hogy az életé­hez szükséges mindennapit valamiképen előte­remtse és igy csak fél energiával tudja nemzet­mentő hivatását teljesíteni. (Ugy van !) Nem hiszem, hogy bárki is volna, aki ennek örülne és ne látná, hogy ez a nemzeti kultúra szempontjá­ból rendkívül veszedelmes és sajnálatos dolog. (Ugy van!) A magam részéről tehát mindent el fogok kö­vetni, ami emberileg lehetséges és ami az állam mai pénzügyi ereje mellett lehetséges, hogy az oktató és tanitó személyzet megtalálja a maga mindennapi megélhetésének lehetőségét, (Helyes­lés.) hogy egész lélekkel és energiával szentelhesse magát nagy hivatásának. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! A katholikus autonómiát több oldalról megsürgetik. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, a katholikus autonómiáról sokat be­szélni felesleges. Ez a kérdés teljesen megérett ; 37

Next

/
Thumbnails
Contents