Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

À Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április ho 26-ân, héifon. 275 szetősen állította be a kérdést, ugy hogy ha van a hadiszállítók számára 1800 milliója a pénzügyministernek, legyen akkor a tisztviselők számára is. Ez helytelen beállítás. Először is nem áll az, amit Ereky t. képviselőtársam mondott a beszédében, hogy én lettem volna az, aki 510 milliót már folyósított, mert amióta én minister vagyok, összesen 92 milliót folyósítottam. Az egész többi összeget kis mértékben a hivatali elődöm, nagyobb mértékben pedig a kommunisták és a Károlyi-kormány folyósították. Ez is mutatja tehát, hogy a kincstárnak ez évi megterhelése nem lesz olyan horribilis, nem lesz 1800 millió, mint ahogy Ereky t. képviselőtársam gondolja, hanem összesen csak 92 millió. De még ha 1800 millió volna is, még ez sem segítene a tisztviselőkön, — amint az imént kifejtettem •—• mert az előlegeknek bizonyos fokig való folyósítása, vagy nem bánom, kölcsönök folyósítása, igenis szükséges és kényszerű dolog azért, mert hisz ezek szerződésszerű kötelezettségek, amelyeknek, ha a magyar állam hitelét fenn akarjuk tartani későbbre is, amennyire ez lehetséges, — természetesen a legnagyobb óvatossággal és korlátozásokkal — mégis csak eleget kell tenni. Helytelen beállítás ez azért is, mert ebből ugy tűnnék fel, mintha itt az államnak egy horribilis teher-emelkedése volna, pedig ez az állítólagos 1800 millió nem évenként visszatérő kiadás. És hogy ez az 1800 millió, — amint Ereky t. képviselőtársam feltüntette — a hadseregszállitóknak megy-e, még pedig annak a fajtának, amely nekünk nem nagyon szimpatikus, arra is válaszolnom kell. Először is kérdés, hogy ez az egész összeg 1800 millió lesz-e, hiszen ezt a számot annakidején a Károlyi-féle forradalom kitörése után azonnal állapította meg az osztrák és magyar pénzügyministerium, mint egy hozzávetőleges számot. Akkor a magyar kvóta szerint az 5 milliárdos tartozásból egy milliárd és 800 millió esett volna Magyarországra. Hogy mi ehhez a számhoz ragaszkodunk, amelynek pontosabb megállapítására még ma sincs semmiféle adat, — mert hiszen a monarchiának szétrombolása folytán természetesen ezek az elszámolások is a legnehezebben folynak, az adatok, könyvek stb. nagyrészt elvesztek és az illető szalutokkal vagy vállalatokkal sem tudnak érintkezni, mondom, annak, hogy e számhoz ragaszkodtunk, annak oka csak az, hogy ezzel a számmal operáltak az osztrákok a saint-germaini békekötésnél és nekünk is ezzel a számmal kellett operálni a békefeltételekre adott válaszainknál, mindig fentartással, mert a valóságos szám csak sokkal későbben fog majd kiderülni. Ez a szám abszolúte nem fontos, azért sem, mert nem foglal magában számos tételt. Hiszen a mostan likvidáló közös hadügyministerium más számot is hozott elő, amely több milliárdra rúgott volna, amelyben azonban, ugy látszik, benne vannak bizonyos hadiszolgáltatások, főleg Galícia helyreállítása, vagyis olyan tétel, amelyet sohasem fogadtunk el és amelyet Magyarország nem is fog elfogadni. Tehát ha 1800 millióról egyáltalán szó van, ez is csak azért van, hogy egy nagyjából talán megfelelő számot tegyünk oda, melyhez kombinációkat lehet fűzni. De arról az 1800 millióról azt képzelni, hogy az mindazoknak a hadseregszállitóknak követelése, akik százmilliókat és nem tudom, mennyit szereztek a háború alatt, téves. Hiszen ezek az összegek, amelyek eddig likvidálva vannak s amelyekről van jegyzék, főleg kicsinyek, az egész névsornak legnagyobb része egész apró tételekből áll, 50—70 ezer koronás tételekből, sőt 5000 koronás tételekből is, kisiparosok is vannak abban, azután mindenféle gyáros és vállalkozó, de benne van a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság, nagy közlekedési vállalatok, benne vannak magának az államnak vállalatai is kb. 700 millióval, benne van a posta, benne van az államvasút, az állami vasgyár. Azt hiszem tehát, nem olyan fekete ez, mint a hogy Ereky t. képviselőtársam gondolta festhetni. Es ez nem volt eddig sem titok, ezt mindenki tudta annak idején, hiszen maga Ereky t. képviselőtársam, aki közélelmezési minister volt is tudhatta, hiszen ő alája tartozott a haditermény, ugy hogy bizonyára teljesen tájékozva volt mindig a haditermény dolgairól, ő is tudja és tudhatta azt, hogy magának a haditerménynek is kellett adnunk előleget a követeléseire, amelyek szükségesek voltak azért, hogy gabonát vásároljon a közélelmezési ministerium számára. Azt hiszem tehát, hogy ezt a beállítást nem lehet elfogadni, hogy ebből az állítólagos 1800 millióból inkább a tisztviselőket kellett volna fizetni. Eddig, amint mondtam, folyósítottam 92 milliót, eddig ennyit folyósítottam és nem is vagyok hajlandó és nem is szándékozom többet folyósítani másként, csak ha azt látom, hogy az illető vállalat nem képes üzemét tovább folytatni, vagy az üzem folytatását megkezdeni, mint hogy ha erre a követelésre, amely jogos követelés, előleget vagy kölcsönt kap magától az államtól, addig is, mig a végleges elszámolások megtörténnek. (Helyeslés.) Ezzel szemben hátrányban volna Magyarország, ha mi ezt nem tennők, mert hiszen Ausztria és Csehország, ahol a szocialisták bizonyára nem nagyon dédelgetik a kapitalizmust, a legbőkezűbben folyósítja ezeket a kölcsönöket azért, mert szükségesnek látja, hogy az iparát evvel —amint mi is mondtuk —talpraállitsa. Ahol tehát igazán talpraállitás, megindítás válik szükségessé, én ott feltétlenül szükségesnek látom és semmi veszteséget nem látok benne, mert hiszen az állam később úgyis kénytelen lenne ezeket az összegeket megfizetni. Barla Szabó József t. képviselőtársam felemlítette, hogy csodálkozik azon, hogy egy átiratban, melyet a közoktatásügyi ministerhez intéztem, felvetettem azt a kérdést, hogy ma még meg sem állapitható, hogy Magyarországnak szüksége lesz-e még 4 egyetemre. Természetesen mind en átiratom rendelkezésére állhat a nyilvánosságnak és minden cselekedetem és tettem is, de feltűnik az, hogyan lehet85*