Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

272 A Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. osztályok versengem fognak egymással, hogy az áldozatokat lehetőleg egymásra hárítsák.Számolnia kell a pénzügyministernek azzal is, hogy a politikai helyzet kiforratlansága szintén zavaró tényező, mert a pénzügyministernek nincs meg és nem is lehet meg ezidőszerint az a biztos politikai bázisa, amelyről teljes biztos kézzel dolgozhatnék, vagy pedig nagyon bátornak kell lennie és esetleg a fejét is oda vinnie, ha szükséges, ha látja azt, hogy mögötte nincs meg az a kellő egységes politikai helyzet, amely nélkül nagy pénzügyi reformokat itt keresztülvinni végtelen nehéz, sőt alig lehetséges. (Igaz ! Ugy van !) Azt hiszem, ennek a kötelességnek minden erőmmel igyekszem megfelelni. De nem lehet, hogy a pénzügyministert rokonszenv vagy ellenszenv, érzelem vagy dicsvágy vezesse ma bármily irányban is. (Helyeslés.) Hiszen benne van a ministeri esküben is, hogy a pénzügyminister rokonszenv vagy ellenszenv által nem vezettetheti magát és ezt az esküt szándékom is mindenen keresztül megtartani. (Helyeslés.) Ez az objektivitás, amelyre igyekszem, teszi talán azt a benyomást, mintha én nem volnék egészen hűséges követője annak az iránynak, amelyhez csatlakoztam, nem ma, hanem sokkal régebben. Legalább Pákozdi András t. képviselőtársam ilyesmit mondott, hogy a kisgazdák ebből a szempontból velem nem lehetnek megelégedve. Nem szeretek sokat magamról beszélni, csak röviden legyen szabad mondanom, hogy mikor még semmiféle politikai kilátásaim, terveim és szándékaim nem voltak, mint a Pénzügyministerium egyszerű szürke tisztviselőjének, már akkor tanújelét adtam annak, hogy a kisgazdák sorsa nagyon is a szivemen fekszik. Hiszen még az 1908-909-es években, amikor nem volt olyan népszerű az, hogy az ember a mellére verjen és azt mondja, hogy kisgazda vagyok és ha maga nem is kisgazda, de azokhoz csatlakozzék és védje azoknak érdekeit : én már akkor mint egyszerű referens a pénzügyministeriumban az ő érdekükben igyekeztem működni és működésem célját akkor el is értem. Ha az a törvény, amely az u. n. Altruista Bankra vonatkozik, nem érte el azt a célt, amelyet én akkor gondoltam, amikor Teleszky minister vezetése alatt azon dolgoztam — és dolgoztam egy egész nagy programmon, amely vonatkozott volna épen a kisgazdák ügyeire — annak igazán nem mi voltunk az okai. Amikor azt a törvényt csináltam, amelyben kidolgoztam az egész Altruista Banknak a szervezetét és rendszerét és azzal kapcsolatban — mert hiszen az kapcsolatban volt a kivándorlás kérdésének rendezésével is — azokat a szép elaborátumokat csináltam, amelyeken fiatal ember olyan sok lendülettel és passzióval dolgozik, akkor azt hittem, hogy aki ezt csinálja, annak a kisgazdák szobrot fognak állítani. De nem az történt és életem egyik súlyos csalódása volt, hogy mikor az Altruista Bankot felállítottuk, akkor az elismerés helyett felzúdult mindenütt a támadás, ami, sajnos, jellemző Magyarországra nézve. Annyit sürgették egy ilyen intézmény felállítását, és amikor megvolt, az egész közvéleményt megmételyezték a támadásokkal, ugy, hogy már az első félesztendőben láttam, hogy ez az intézmény nem fogja azt a hivatást betölteni tudni, amit mi neki szántunk, nem azért, mintha rosszul lenne megszervezve, hanem mert a közvélemény ellene volt és — sajnos — a kisgazdák sem támogatták eléggé, húzódoztak tőle és sokkal inkább hittek azoknak, akik támadták, mint azoknak, akik létesítették, ezt az Altruista Bankot. Már akkor is sokat foglalkoztam szövetkezeti dolgokkal, később pedig egyenesen a szövetkezeti élet terén igyekeztem működni, de — meg kell vallanom — ott is bizonyos csalódások értek. (Halljuk ! Halljuk !) Az egész szövetkezeti szervezet, amelynek vezetése kezemben volt, a kisgazdák érdekeinek előmozdításai a olyan hatalmas erőt reprezentált, amellyel semmiféle törvényes intézkedés sem lett volna összehasonlítható, ha igaz lelkesedéssel csatlakoztak volna ahhoz és az összes agrárok kellőleg támogatták volna azt. (Ugy van f) Sajnos, ez nem következett be s hogy elmaradt, összefüggésben van a bankok kérdésével. Éveken és éveken keresztül igyekeztem magyarázni a gazdaközönségnek, hogy ne támogassa ezeket a bankokat ; hagyják a bankokat a kereskedelmi téren működni, de az agrái pénzt, a gazdáktól eredő pénzeket miért fordítsák kereskedelmi célokra, amire ez a pénz nem való, hanem miért nem fordítjuk agrár célok szolgálatára és miért nem vásárolnak inkább zálogleveleket, miért nem helyeznek el betéteket azoknál az agrár intézeteknél, amelyek akkor is pénzhiányban szenvedtek és azzal küzködtek. Hiszen a helyzet olyan volt, hogy egy-két millióért szaladgálnunk kellett a nagy bankokhoz, visszleszámitolási hitelekért, ugyanakkor, amikor a gazdák százmilliókat, talán milliárdokat adtak oda olyan pénzintézeteknek, amelyek azt a tőkét kereskedelmi célokra fordították. Ezt helytelen beosztásnak tartottam, nem azért, mintha az úgynevezett bankokat, a merkantil üzletágakat kifogásolni akartam volna, hanem csupán azért, mert meggyőződésem volt már akkor is, hogy az agrár-pénzek elsősorban agrár célokra fordítandók. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés jobb felől.) Sajnos azonban, ebben sem találtam meghallgatásra. De az igyekezet megvolt bennem, megvolt sok más irányban is és azok a t. képviselőtársaim, akik szintén szövetkezeti téren működtek, talán megmondhatják, hogy a kisgazdák iránti szeretetemet és jóindulatomat én mindig érvényesíteni igyekeztem. (Helyeslés.) Az, hogy a kisgazdák érdekeit valaki előmozditja-e, méltóztassanak elhinni, nem azon múlik, hogy az illető óvakodjék egy olt an termelési adót behozni, amely azt jelenti, hogy az a kisgazda, aki saját termésű borát issza, pár liter után 42 fillér adót fizet, ami — valljuk meg — nem sok, hanem egészen másképen lehet szolgálni a kisgazdák