Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

218 A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. ósdi, mammutkorszakbeli törvénynek egyetlen paragrafusa sem alkalmazható a mostani viszonyokra, ezt a törvényt tehát a maga egészében meg kell változtatni és az iparszabadság kimondása mellett, meg kell tisztítani az ipart a kontároktól. (Helyeslés.) Elő kell segiteni azt, hogy akik önálló iparosok akarnak lenni, azok önállósításukat állami támogatással, avagy magának a társadalomnak segítsége révén, az eddiginél könynyebben el tudják érni, hogy ne ismétlődhessenek többé azok a szomorú esetek, amikor egy iparossegéd azért, mert teljesen szegény, egész életét mint segéd kénytelen eltölteni és nem tud annyi tőkére szert tenni, hogy magát önállósíthassa. Ezekből rekrutálódnak a proletárok, a társadalmi renddel elégedetlenek, ezekből kerülnek ki a kommunista vezetők és azok, akik minden nemzetben felforgatást igyekeznek előidézni. A középosztályról, t. Nemzetgyűlés, rengeteg szó esett már interpellációkban és felszólalásokban. Én csak röviden akarok itt kitérni egy olyan dologra, amit eddig még nem emiitettek. (Halljuk ! Halljuk !) Tagadhatatlan, hogy a középosztályon való segítés szükségességével szemben borzasztó zavarban vagyunk, tagadhatatlan, hogy az állam nem tud agy segíteni ezen a tisztviselői karon, ezen a középosztályon, mint ahogy segítenie kellene. Siessen tehát az állam olyan eszközökkel az ő felsegitésükre, amelyek ma rendelkezésre állanak. Adjon ruházati cikkeket természetben, ha már élelmiszereket természetben adni nem tud, rendezze ezeknek a tisztviselőknek anyagi ügyeit akik ma teljesen el vannak adósodva. Az állam vegye át a tisztviselői adósságokat és valami méltányos módon igyekezzék azoktól őket megszabadítani, hogy amikor az a t'sztviselő amúgy sem tudja beosztani havi fizetését, ne kelljen legalább azon gondolkoznia, hogy miként fogja még ennek vagy annak az adósságának kamatrészletét törleszteni. (Helyeslés.) Borzasztó nagy terhet vennénk le a mi tisztviselőink vállairól, ha az állam valami úton-módon oda tudna hatni, hogy a tisztviselők iskolába járó gyermekeit támogatásban részesítse. Méltóztassanak csak elképzelni, t. Nemzetgyűlés, 600— 800 és ezer meg kétezer koronába kerül ma csak a könyv s még azután jön atandij, jön a vidékiek kosztpénze. Ha az állam a tankö oyveket ingyen adná, ha bizonyos egyenruharendszer szerint ruházattal látná el e gyermekeket és internátusckbanigyekeznék őket tömöríteni, vagyis ha a kosztra nem volna a szülőknek gondj a, ezzel roppant sokat segítenénk a tisztviselő-osztályon. Végül, t. Nemzetgyűlés, a földmivesosztályról szeretnék pár szót szólni. Méltóztassanak megengedni, de az eddig elhangzott beszédekbe i nem láttam valami messzebbmenő célkitűzést, nem láttam azt, hogy a földmivesosztálv bajain való segítés módját valaki megjelölte volna, hogy bárki is az önállóvá tételükre valami néven nevezendő j avaslattal állott volna itt elő," mert ugyebár, megégi április hó 24-én, szombaton. sem az az egyetlen nagyfontosságú dolog, hogy a lovakat elrekviráltik és hogy ma is rekvirálnak. Mert ez baj, de múló természetű, nekünk pedig nem ezeknek orvoslására van egyedül szükségünk, hanem arra, hogy megalapozzuk ennek az osztálynak jövőjét ugy hogy semmiféle mesterkedéssel, semmiféle gáncsvetéssel többé a múltban elfoglalt tisztes pozíciójáról lecsúsztatható ne legyen. Ést. Nemzetgyűlés, hogy ezt megtehessük, első és legfontosabb kötelességünk a népiskola reformjának megvalósítása. (Ugy van! a haloldalon.) Nekünk igenis, tanultabb embereket kell nevelnünk és ne legyünk annak a felfogásnak hivei, hogy elég a parasztnak annyi tudomány, hogy az eresz alá álljon, mikor esik az eső. (Egy hang a baloldalon : Ezt az asszonyra mondják ! Derültség.) A parasztra is mondják. Nekünk igenis tanítani kell, hogy az életnek minden körülményei között meg tudjanak állni, hogy ne vezethesse őket mindenki, hanem igyekezzenek az eseményeket kritikai szemmel nézni. Evégből az osztatlan iskolákat osztott iskolákká kell alakítani. Az a tanító, aki hat osztályt, fiukat és lányokat vegyesen, tanít, fizikailag képtelen rendes munkát végezni, ezt a munkát tehát több tanító közt kell felosztani, mert a munka annál intenzivebb lesz. Meg kell említenem itt azt is, hogy lehetetlennek tartom a tanítói karnak apasztását, mert hiszen a mi kultúránk még tényleg nagyon el van maradva és igy a menekült tanítókra igazán nagy szükségünk van azokon a ieszeken, amelyek még ma is Magyarországhoz tartoznak. Ugyancsak követelnünk kell az ismétlőiskola reformját is. Az ismétlőiskcla egyszerűen nem iskola. Az a csütörtöki egy óra és vasárnap délutáni fél óra nem tanítás, az csak ront azon a kamaszkorban levő gyereken, de nem tanítja, nem is javit rajta semmit. (Egy hang a jobboldalon: Már hat év óta nem is működnek I) Ugyanígy vagyunk az ezelőtt IC—12 esztendővel nagy garral beígért faiskolákkal is. Semmit sem tanult belőle a nép ; a faiskolák már régen ki* vesztek. A faiskc la-f elügyelő k kapják a fizetésüket, amelyért megnézik azt a földterületet, ahol ezelőtt egy pár csemete szomorkodott, ma azonban még csak a nyoma sincs meg ezeknek. (Igaz ! Ugy van I jobbfelöl.) Az autonómia terén a falunak viszonyát a megyékhez feltétlenül rendezni kell. Az autonómia olyan, hogy ez minden, csak nem autonómia. Az a roppant gyámkodás, az a kicsinyes szőrszálhasogatás, amellyel minden községi képviselőtestületi határozatot felülbírálnak különféle hatóságok, azt mutatja, hogy van ugyan autonómia a papíron, de nincs meg a valóságban. Ezt az autonómiát ki kell építeni s ép ugy kategorikusan meg kell teremteni a jegyző és biró közötti viszonyt, mert ugy, ahogy ma van, képtelenség a községet tovább adminisztrálni. Ugyancsak e kérdések közé tartozik a községi elöljáróság hatáskörének kiszélesítése is, mert ez BS, elöljáróság minden, csak nem hatóság ; tud