Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

196 A Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. évi április hó 23-án, pénteken. kivonulnak, az a nép elszegényedik. Méltóztatnak látni, hogy anélkül, hogy talán a talmudot tanulta voln cl ? Cb hagyományok " folytán a vérében van ós kiugrik belőle az a gondolat, hogy a zsidók a világban olyanok, mint a szél, ezek nélkül fel kell bomlani a világnak. (Olvassa) : Mindannak, aki Izraelből egy lelket megöl, az írás annyiba számítja, mintha az egész világot tönkre tette volna. (Mozgás.) Tessék felolvasni ezt Szamueilynek és a többinek, Kohn-Kerekesnek, akiket felakasztottak. Mindannak, aki egy izraelita lelket megtart az életben, az írás szerint annyi az érdeme, mintha az egész világot megmentette volna. (Szanhedrin 36a.) Ha egy nem zsidó egy izraelitát megüt, halálra méltó. (Szanhedrin 58b.) Aki egy zsidót arcul üt, ugyanolyan súlyos bűnt követ el, mintha az Isten felségét sértette volna meg. (Zaj) (Szanhedrin 58b.) T. Nemzetgyűlés! Megoldhatja a kérdést maga a zsidóság, ha nem tekinti magát olyan lénynek, mint az Isten, akiről azt mondja Madách : Csak tisztelet illet meg engem ós nem birálat. Ne féljen a zsidóság a kritikától. Mi birálhatjuk a mi fajtánkat, a mi nemzetünket, elmondhatjuk mi a mi fajtánkat mindennek, ami őt megilleti, lekritizálhatjuk, a hibáinkat feltárhatjuk, a porosz nemzetet szintén lekritizálják, szintén feltárják a hibáit, csak ide nem lehet nyúlni, és aki erre a térre megy, arra azonnal teletorokkal kiabálják, hogy antiszemitizmus. Valósággal jerikói kürtöt fújnak, úgyhogy minden ellenállás falai összeomlanak. Csinálják még meg a zsidók azt, hogy emelkedjenek ki a Juden tűmből, a zsidó jellegből, és az intelligenciájukkal, amely tényleg nagy, a szorgalmukkal, amely tényleg hatalmas, az energiájukkal, amellyel boldogíthatnák ezt a világot, kapcsolódjanak bele az erkölcsi tartalomba. (Felkiáltások : Nem természetük! Zaj.) Kidd Benjamin : A társadalmi evulőció című munkájában megállapítja, hogy az a faj, amelyben az intellektus túl van fejlesztve az erkölcsi érzés rovására, amelynek az intellektusa erősebb a jelleménél, az a faj dégénérait, az a faj enervált és rontja a többit is. Tessék az erkölcsi alapra ráhelyezkedni, tessék ezt alapelvül venni és akkor fogják beváltani a Sándor Pál t. képviselő ur által mondottakat, hogy a zsidóknak nagy hivatásuk van, mert akkor csakugyan boldogítani fogják a világot. (Helyeslés.) Az az Istentől kiválasztottság nem azt jelenti, mintha a zsidók volnának az Isten remeke, mintha az Ur remekelt volna ebben a fajban, hanem azt jelenti, hogy amint a kertész kiválasztja a vadoncot, hogy nemes ágat oltson bele, tessék nekik is magukba beoltani ezt az erkölcsi felfogást és akkor olyan béke, olyan szeretet lesz egymás között, amelyből a köznek és a társadalomnak és a hazának boldogsága fakad. (Ugy van!) De okvetlenül szükséges hangsúlyozni azt, hogy a komministák jötték, azoknak is köszönhetjük, akik eltűrték, hogy az ő fajtájukban ilyen aláaknázása legyen az országnak, akik nem ütöttek szét közöttük. Tehát most figyelmeztetjük őket, hogy fogjanak össze, közöttük a jobbak, az erre hivatottak, fogjanak össze és tegyék lehetetlenné az exkommunikációjukkal, — a nagy Cheremmel — vessék ki maguk közül azokat, akik még mindig a nemzetnek aláaknázásán dolgoznak. Akik a külföldet informálják, akik kint kiabálnak, azokról mondják meg, hogy azok nem tisztességes, hanem gaz zsidók. Azokat tegyék lehetetlenné, hogy ne feketítsenek be itt bennünket és ne tegyék lehetetlenné a mi nemzeti, állami életünket. T. Nemzetgyűlés! En ebben a keresztény, nemzeti irányzatban nem látom a liberalizmusnak a veszedelmét sem. A régi liberálisok közül sokan ugy fogják fel a dolgot, hogy talán vissza fogunk kerülni a középkor sötét kolostorai közé, ha egyszer keresztény irányzatot veszünk fel s hogy a liberális gondolat, a liberális eszme elvész közöttünk. Én becsülöm, tisztelem azt a liberális gondolatot, amely azt mondja, hogy érvényesüljenek az erők. Hadd játszanak szabadon, de erkölcsi korlátok között. Ezt kívánom és ezt meg is adja a kereszténység. Fenséges dolog, amikor azok a vallási erők és különféleségek, azok a szellemi kvalitások, azok a politikai irányzatok, amelyek az emberi agynak szüleményei, a léleknek energiái, dolgoznak, fáradnak, küzködnek azért, hogy szebbet, jobbat hozzanak létre, s ha ezeknek a játéka szabad és csak erkölcsileg van korlátozva. Ebből csak jó fakadhat. De nem ez volt ám az a liberalizmus, amelyet itt lejátszottak, hanem az a liberalizmus hasonlított egy tégelyhez, melyben politikai alchimisták akarták összekotyvasztani vallásokat, felekezeteket, a nemzeti gondolatot, s a nemzetiségi gondolatot és össze akarták kotyvasztani valami szürkeséggé, amelyből, — azt gondolták, — a nemzetnek ereje és boldogsága fakad. Itt olyan liberalizmus volt, amely minden erőt, minden energiát valahogyan sterilizálni akart, hogy ne mutatkozzék, ne tűnjön fel. Valósággal ránkfeküdtek, hogy a kereszténységet ne hirdessük, ne hangoztassuk, és ne álljunk vele ki a piacra, mert ebből csalf vallási torzsalkodás és felekezetiség fakad. Állítsa a liberalizmus ezeket az erőket a maguk helyére, állítson közéjük erkölcsi szempontokat, s akkor játszhatnak szabadon a liberalizmus diadalára és győzelmére. Nem féltem én a keresztény nemzeti iránytól a felekezetek békéjét sem. Tudjuk, hogy közöttünk, keresztény felekezetek között, vannak hitbeli, dogmatikabeli ós hagyományi vagy kultuszbeli különbségek, vannak tradicionális, történeti fejlődési különbségek és gazdasági különbségek is, de nincs különbség közöttünk az eszményben, az erkölcsben. (Igaz ! Ugy van !) Erre az alapra helyezkedjünk mi testvérek, keresztény