Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

184 A Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. évi április hó 23-án, pénteken. eleven az a törekvés, hogy minket, — hogy ugy mondjam — keresztény blokkot, ami összetartásunkat meglazítsák, hogy a gyanúnak különféle intrikáifc keltsék fel a szivekben jobbra és balra, ugy is mint pártokban, ugy is mint felekezetekben. Vigyázzunk uraim, régi példabeszéd, hogy ahol kettő egymást félreérti és civódik, ott a harmadik örül mindig. Ne szolgáltassuk ki ezt a keresztény rezsimet azoknak, akik ennek a Nemzetgyűlésnek már koporsót ácsoltak, mielőtt még megszületett volna. (Ugy van! halj elől.) Akinek hamar vészét vagy halála hirét költik és koporsóját készítik, az rendesen, azt mondják,, eléri az emberi kor legvégső határát. Nekem erős a reménységem, hogy ez a Nemzetgyűlés is, amelynek kormányai legyenek felelősek önmagukért, de amelynek tagjai becsületesen és hiven igyekeztek teljesíteni a nép hangulatának, vágyainak, törekvéseinek közvetítését a kormányok előtt, természetes életkorát, azt a terminust, amelyet a törvények neki előírnak, el fogja érni. Hogy ez igy legyen, dolgozzunk mindnyájan. Dolgozzon nemcsak a Nemzetgyűlés, de az egész magyar társadalom munkával és nem irigykedéssel. A munka szeretetével és egymás szeretetével, nem egymás gyülölésével igyekezzünk tért hódítani, mert minden uralom csakugyan csak a szeretetből van. A gyűlölködés és az irigység uralma lehet rövid időn belül babérok között, de állandó semmi körülmények között nem lehet. Nekünk elég önbizalmunk lehet arra, hogy anyagi téren is megvan minden képessége és ereje a magyar fajnak arra, hogy valamikor szebb jövendőnek nézzen elébe. Azok, akik magukat nélkülözhetetlennek akarják feltüntetni, ipari, főképen kereskedelmi és egyéb anyagi téren, elfelejtik, hogy itt érvelhetünk akármennyit mindenféle ócska, sárga, kiásott fóliánsokból, amelyekben bizonyos fajnak egyik vagy másik tagja ilyen meg olyan comesnak mondja magát, — messziről jött és igy sokat mondhat — (Derültség.) de annyi bizonyos, hogy mi önérzettel gondolhatjuk, hogy végre Magyarországot senki más, mint a kereszténnyé lett magyar faj alapította és tartotta fenn ezer esztendeig. Ne tessék elfelejteni, hogy amint nincsenek nélkülözhetetlen egyesek, ugy nincsenek nélkülözhetetlen fajok sem a világon. Magyarországon a kereskedő elem igen hosszú ideig, nagyon jól tudjuk, nem a mostani idegen kereskedő elem volt, hanem az örmény. Hiszen még a nem régi adoma szerint is, mikor a paraszttól megkérdezték, hogy hova viszi kocsiján azt az idegen fajú embert, azt mondta : viszem kérem ezt a zsidót mihozzánk görögnek. A kereskedelem igenis az örmények kezében volt és csak az ujabb időben került a zsidók kezébe. Ne felejtsék el azok, akik mindenáron nélkülözhetetlennek mondják magukat, hogy ezek a régi fóliánsokból kikeresett kuriozitások legfeljebb csak azt mutatják, hogyha valahol hosszú időn át nagyszámban él valamely faj, bármely országban legyen az, közte olykorolykor kiválóságok is akadnak, de semmiesetre sem mutatják azt, hogy egészben nélkülözhetetlenek volnának. Egy bizonyos, mert ez a jelenlegi világ ténye, hogy a világnak leggazdagabb, legnagyobbszabásu kereskedelmi és ipari népei olyan mértékben állnak nemcsak a műveltségnek, hanem az anyagi gazdagságnak magas fokán is, amilyen mértékben ez a faj kevesbedik náluk. Ez tény, amelyet letagadni nem lehet. A 70 milliós németség nem ereszt magához többet 600.000-nél ebből a kereszténység kötelékén kivül álló fajból, és nem hallom, hogy meghalna bánatában. (Derültség balfelől.) Az angol és hollandi kereskedők tudtommal keresztények és ott nem az a cinikus faj a kereskedő, amely előtt nincs semmi szent, amely csak az aranyborjut táncolja körül, hanem azok, akiknek assisi szent Ferenc és Wald Péter ideális példája lebeg szemük előtt, hogy csak sáfárjai a nekik adott javaknak és nem mondják gőgösen Fáraóval, amikor össze tudtak keresni néhány ezer forintot, hogy csupán én kerestem ezt és én vagyok az ur. Még gyermekeinket is azzal küldik haza Hollandiából, hogy ruházatuk mellé imádságos és énekes-könyveket tesznek. Ezek az emberek nem ahhoz a fajhoz tartoznak, amely azt hirdeti, hogy a vallás együgyűség és felesleges dolog. Ezek nem mennek keresztül cinikus mosollyal mindenen, ami nekünk keresztényeknek szent. Én ugy tudom, hogy ennek az országnak legnagyobb pénzügyi kapacitásai is a Wekerlék, a Hegedűsök, Széli Kálmánok, a Popovicsok és más hasonló emberek. És azt hiszem, állithatom, hogy a legnagyobb bankalapítások nálunk is szintén keresztény alapitások, hiszen a Pesti Hazai Első Takarékpénztárat Fáy András és társai alapították, sőt a Kereskedelmi Bank tradícióiban is benne van, hogy a vezetőségnek ma is kereszténynek kellene lennie. Hogy higyjük el tehát, hogy a magyar faj nem alkalmas arra, hogy financiális tekintetben exisztálhasson, ha véletlenségből egy drága — mert sokba kerül nekünk — idegen faj megfosztana bennünket jelenlététől ? Ám mi sem igazolja eklatánsabban a keresztény erkölcs melegét, mint az a körülmény, hogy ez a kereszténység határain kivül álló erkölcsökkel rendelkező" faj is, mihelyt igazán előkelő pozícióba jut, otthagyja azokat a szégyenletes erkölcsi elveket, amelyekben eddig leiedzett és ha nem is szívben, de legalább színben kereszténynek mutatkozik. Bizonyára nem a mi szép szemünkért, hanem mert tudja, hogy az egész nagy kereskedő- és fináncvilág előtt nem ajánlólevél részére az, ha nem keresztény. A kereszténység ajánlólevelét kell magával vinnie, különben nem állnak vele szóba. Igy fest a nélkülözhetetlenség. Azonban akárhogy álljon a dolog, egy bizonyos, az, hogy épen ebben az időben, mikor megfogyva bár, de lélekben, akaraterőben nem megtörve állunk itten, senki közülünk tétlen nem maradhat, hanem mindenkinek követnie kell a keresztény erkölcsi parancsot : szünetlenül munkálkodjatok ! (Helyes-