Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-32

164 A Nemzetgyűlés 32. ülése 1920. évi április hó 22-én, csütörtökön. vérpárttal, ' akkor senkisem állhatna jót azért, hogy másnap, vagy harmadnap, vagy . . . még ma külön párt ne alakuljon ilyen programmal, de már szélsőbb irányban. (Igaz ! Ugy van ! jobb­felől.) Már pedig, t. Nemzetgyűlés, — mondja tovább Kovács — rendkiviil nagy érdekünk fűző­dik ahhoz .. . hogy ennek a széles földmives- és kisgazdarétegnek bizalma erősen és szilárdan meglegyen és a demagógok, a nép alacsonyabb szenvedélyeire utazók ne tudják ezt az egységet megbontani és ne tudjanak annak megbontásával destruktív erőket ide a Nemzetgyűlésbe beküldeni«. — Én nem osztom egészen ezt a nézetet, mert a múlt az ellenkezőjét bizonyítja. Azt láttuk, hogy a Kisgazdapárt a választások alkalmával ki­ment a kerületekbe és sok esetben mégsem azokat választották meg, akiket a Kisgazdapárt jelölt, hanem megválasztották az önjelöltet, még akkor is esetleg, ha talán a destruktiv elemekhez tarto­zott. Neveket nem szeretnék említeni, nem aka­rom személyes térre vinni a dolgot, de legutóbb hallottam egy kerületben lezajlott választás al­kalmával, hogy épen a túloldalnak egy nagyon tekintélyes tagja azt mondta, hogy sokkal jobb szeretné, ha a mi pártunk jelöltje kerülne ki a választásból győztesen, mert ő maga nem bízik â saját jelöltjükben, aki annakidején önjelöltként lépett fel és maga a kisgazdapárt is ellenjelöltet állított vele szemben. Ez az érv nem állja meg a helyét, mert, ha mi azt akarjuk elérni, hogy a de­struktív elemek sohase jöjjenek be ide a Nemzet­gyűlésbe, azt a célunkat sokkal könnyebben elér­jük, ha egységesen megyünk ki a választási küz­delmekbe, mintha mi, a két párt egymás ellen harcolunk, a harmadik pedig győzelmesen fölénk • kerül. Magam is hive vagyok tehát annak, hogy itt alakuljon meg tényleg egy olyan kormányzó­párt, amelyre a kormány nyugodtan támaszkod­hátik és amely mellett biztos lehet a kormány afelől, hogy azok a törvényj avaslatok, amelyeket a Nemzetgyűlés elé hoz, talán egy kellemetlen incidens miatt, fel nem borulnak. En azért is híve vagyok ennek, mert • ilyen kormánytól remélek igazán érdemleges intézkedéseket, ilyen kormány­tól remélem azoknak a javaslatoknak a Nemzet­gyűlés elé hozatalát, amelyeket a következőkben leszek bátor megemlíteni. Nagyon sok fontos kér­dés áll előttünk, nagyon sokról beszéltek is már az előbbi szónokok, itt most csupán a munkás­kérdésre fogok szoritkozni. (Halljuk ! Halljuk !) A sok lényeges és fontos kérdés között egyik legfontosabb kérdés a munkáskérdés. A nagy emberek, a szociológusok, pártvezérek éveken keresztül foglalkoztak ezzel a kérdéssel és később, a szociáldemokrata pártnak és a szociáldemokrata párvezéreinek segítségével olyan jól megoldot­tak a munkáskérdést, hogy egyszerre sem munka, sem ipar, sem munkás nem volt többé s igy munkáskérdés sem volt, mert nem volt más mint vörös hadsereg. Nem szeretném, ha most ez a Nemzetgyűlés is ugy gondolkoznék, hogy a munkáskérdés egy­szerűen nincs ; nincs azért, mert nincs ipar. Vala­mennyien tisztában vagyunk azzal, hogy ez az ország a boldogulását nemcsak akkor remélheti igazán, hogyha mezőgazdasági politikát akar folytatni, (Ugy van/ a jobboldalon.) hanem az iparra is nagy súlyt kell, helyezni mert ez a kettő az, ami nélkül igazán nem is boldogulhat az ország. (Helyeslés a jobboldalon.) Bennünket, akik a keresztény-szociális mun­kástáborban foglalunk helyet, nagyon megnyug­tatott annak idején Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök ur nyilatkozata a munka skérdésről. A ministerelnök ur azt mondja (olvassa): »Ha ez a munkásosztály, amelyet én lényegében és magában nem hibáztatok, mert félrevezették, ha ez a munkásosztály lemond a marxizmusról, ha lemond az osztályharc jelszaváról bensőleg és meggyőződésszerüen is és szervezetét nem harci szervezetként akarja továbbra fentartani, hanem egyedül és csupán saját becsületesen, jól fel­fogott magyar érdekeinek ápolására, akkor test­vérként óhajtom őket fogadni és szívesen közre­működöm minden olyan javításon, segítésen, amely az ő anyagi helyzetüket, megélhetésüket jobbá teszi«. (Elénk helyeslés.) Kijelentem, hogy bennünket, keresztény­szocialistákat, azokat a munkásokat, akik a keresztény-szocialista gazdasági szervezetekben tö­mörülnek, teljesen megnyugtatott és ki is elégített ez a kijelentés. Azonban, sajncs . . . (Zaj a jobb­oldalon.) ugy látszik, Drozdy képviselőtársamat sem elégíti ki. Drozdy Győző : Az osztályharcról is lemon­danak ? Szabó József : Mi sohasem állottunk az osztály­harc alapján, nem is vívtunk osztályharcot. . . Nem elégíti ki ez a nyilatkozat, ha jól látom Drozdy tisztelt képviselőtársamat. Sajnálattal konstatá­lom azonban, hogy nem elégíti ki egy nagyon tekin­télyes politikusunkat, gróf Andrássy Gyulát sem. Gróf Andrássy Gyula húsvéti cikkében a követ­kezőket irja (olvassa) : »Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök pro­grammbeszédében azt mondta, hogy a munkásság anyagi érdekeit föl fogja karolni, ha a munkásság közelit a nemzeti érzülethez. Hiszen a kormánynak egyik legelső kötelessége a munkásság anyagi és szellemi érdekeinek istápolása. Ez olyan köteles­ség, amelyet nem köthető semminemű feltételhez — mondja Andrássy— és nem kötheti a munkás­vezéreknek, vagy magának a munkásságnak poli­tikai magatartásához.« Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök : Csak ahhoz, hogy hazafias érzelműek legyenek ! Szabó József : Ugy van, nagyon örülök, hogy a ministerelnök ur most is vallja előbbi álláspont­ját, mert mi igenis azt mondjuk, hogy a kormány­nak csak azokat a munkásokat szabad támogatnia, akik a hazának hű munkásai és polgárai lesznek. (Általános helyeslés.)

Next

/
Thumbnails
Contents