Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-32

À Nemzetgyűlés 32. ülése Í920. évi április hó 22-én, csütörtökön. 147 séges nemzetnevelésről beszélnünk sem lehet. (Igaz ! Ugy van !) De nem elég az, hogy mi a tanitók szociális helyzetén segítünk. Fontos az is, hogy az egész tanítóságot, magát a tanítói intézményt más alapokra fektessük, tehát szükségünk van arra, — s ez eminens kívánság — hogy az egész tanítóképzést reformáljuk. Mert ha fontos az a tanító a nemzetnevelés nagy kérdéseiben, akkor fontos hely is, ahonnan ezek a tanitók világgá indulnak, ahol magukba szedik a tudást, a lelkesedést, s magukba szednek mindent, ami a keresztény, nemzeti Magyarország újjáépítéséhez szükséges. (Ugy van !) Nagyon fontos követelmény tehát a tanítóképzés megreformálása. Egész nyugodtan kimondhatom, hogy a múltban a tanítóképzés nem felelt meg az idők követelményeinek, tehát ezt gyökereiben meg kell változtatnunk, át kell reformálnunk. Azt, mondják, hogy a tanítóság azért nem érdemel nagyobb fizetést, mert az iskolázottsága nem olyan nagy, hogy ilyen magasabb fizetésre méltán igényt tarthatna. Ezt kereken tagadom. A tanitók a tanítóképzőben túlontúl vannak terhelve tanulnivalókkal s meg kell állapitanom azt, ami szinte hihetetlenül hangzik, hogy pl. mig a gimnázium nyolcadik osztályába járó fiatalembernek a heti óraszáma 28—30, a tanítóképzőben a heti órák száma felmegy 44— 48-ra. Méltóztassanak elképzelni, micsoda óriási megterheltetést jelent ez. Hiszen nem az a fontos, hogy ki hány esztendeig jár iskolába, hanem az fontos, hogy az alatt az idő alatt, amig tanulmányait végzi, mennyit szed magába. Usetty Ferenc: Heti 40 órát komolyan nem lehet tanulni. Budaváry László: Nagyon örvendek, hogy egy tanárember állapítja meg, hogy nyugodt munkában heti 40 órát sem lehet egy diáknak eltöltenie, annál kevésbé 44—48 órát, tehát túlságosan agyon vannak terhelve. Ami pedig az iskolai végzettség éveinek számát illeti, itt is látjuk azt a szembeszökő igazságtalanságot, amely a tanítóságot az érettségizettekkel szemben éri. Egy tanítóképzőt végzett fiatalember vagy leány ugyanannyi évig jár iskolába, mint egy 8 ^gimnáziumot végzett fiatalember vagy leány. És mégis azt látjuk, hogy ezek az érettségizettek, — akik az érettségi után tulajdonképen nem is kész emberekj mert ez csak egy alap, melyre tovább lehet építeni, ellenben a tanítóképzőt végzettek már szakemberek, akik az életre elő vannak készítve, s akik nyomban hozzáfoghatnak és hozzá is fognak a munkájukhoz — mondom, egy ilyen érettségizett fiatalember bekerül valamely hivatalba, kinevezték őt mindjárt a XI. fizetési osztályba 1400 K fizetéssel, azt a kész szakembert pedig kinevezték 600, később 800, azután 1000 és most 1200 korona évi fizetéssel. Vass József: De egyebet is kap! Ne legyünk igazságtalanok. Budaváry László: Erre is rátérek. Azt hiszem, "hogy ennek a Nemzetgyűlésnek egyik tagja sem tudna megélni abból, amit a tanító még ezenkívül is kap. Vass József: Meg vagyok róla győződve, de nem szükséges ferdíteni. Budaváry László: Népoktatási törvényeink azt mondják, hogy a tanítónak a fizetése mellett jár rendes lakás és V* hold kertilletmény. Ezt is kapja a tanító. Az állami tanitók megkapnák, ha volna ezekben a községekben ilyen megfelelő tanítói lakás ós az állami tanító részére ilyen megfelelő kert. De méltóztassanak elképzelni, hogy az a falusi tanító kap évenként 240 K lakbért, — mert egy negyedik lakbérosztályba sorozott községben s a legtöbb község ilyen, ennyit kap a tanító — 240 koronáért pedig ma még egy ólat sem tud bérelni, nemhogy tiszteséges lakást bérelhetne. À negyedholdas kertet pedig az állam megváltja évi 20 koronával. A tanító tehát kénytelen évi 20 koronáért megszerezni magának azokat a ter- • menyeket, melyeket a negyedholdas kertben tudott volna termelni. Ez tehát nem olyan nagy anyagi dotáció, hogy azzal a tanítóságot ki lehetne elégíteni, egyáltalában nem felel meg sem a humanizmusnak, sem a jognak, sem a törvényességnek. Ezen változtatni kell, gyökeresen kell megreformálni az egész helyzetet. Az állami tanítóság mellett vannak felekezeti tanítók és községi tanitók. A felekezeti tanítóknak vannak terményben járandóságaik is. Nagyon szépen meg van írva a díj levelekben, hogy a felekezeti tanítónak jár, — mindenütt másként — évi 100 korona tói kezdődől eg egészen fel 6—700 koronáig pénzbeli fizetés, azonkívül jár nekik 2—3 métermázsa busa, 2—3 szekér tűzifa és egyéb ilyen dolgok. Ezeket a díjleveleket azonban évtizedekkel ezelőtt állították össze a községekbe í. Akkor állapították meg a tanitók oíjázását. Méltóztassék ezt a mai viszonyoknak megfelelően tekinteni, s akkor ki fog sülni, hogy a tanító nem kap jóformán semmit. Persze azt mondják erre a rossz nyelvek, hogy hiszen azt a terményt ma hornbilis áron tudja eladni a tanító. Igen, el tudná adni, ha megkapná, de nem kapja meg, mert a falvakban összerekvirálják mindazt a terményt, amit feleslegesnek találnak, és a tanító is csak annyit tarthat meg belőle, amennyi fejkvótájának megfelel. De még ezt sem kapja meg igen gyakran, mert az a falusi polgártársunk szivesebben kifizeti pénzben s tanítónak járandósága ércékéo, mintsem hogy terményben adná meg. Még hozzá nem a mai maximális ár szerint fizeti ki ennek a terménynek az árát, hanem a oíj levelekben lefektetett érték szerint, akkor pedig egy métermázsa búza ára 12 korona volt. Ha azután a szegény felekezeti tanító ezt nem akarja elfogadni, akkor kész a pereskedés, mehet a tanfelügyelőhöz, mehet a szolgabíróhoz, mehet a járásbirósághcz és beletelik két19*