Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-31
Î28 J.'Nemzetgyűlés 31. ülése 1920, évi április hó'21-én, szerűan. kell hogy ismerje, hogy az ipari munkásság az elmúlt szomorú időkben vörös foltként irta be nevét Magyarország történelmébe. Felszólalásomnak nem is az a célja, hogy védjem azokat, akik ezt előidézték, de a leghatározottabban kijelentem itt, a Nemzetgyűlés magas szine előtt, hogy tulaj donképen azért, ami a múltban történt, nem lehet egészen az ipari munkásságot okolni. Főoka volt, hogy a munkásság rossz vezetés alatt állott, de ha keressük a mélyebben fekvő okokat, hogy az ipari munkásság tulaj donképen hogyan vetemedett, vagy mi vitte őt arra, hogy nemzetellenes álláspontra helyezkedjék, nyiltan kimondom, hogy ezért a múlt rendszer is felelős, mert a múlt rendszer egyáltalán semmit sem törődött az ipari munkássággal. (Ugy van !) T. Nemzetgyűlés ! A múlt rendszer vakon bizott a csendőrszuronyokban és mintegy belekergette az ipari munkásságot a zsidó gyerekek karmaiba. Hogy ezek azután hova vezették az ipari munkásságot, arról felesleges itt beszélni, azt nagyon jól tudjuk és a magam részéről is kivánom, hogy azok, akik ezt ugy a munkásság, mint főképen a munkásság volt vezetői részéről előidézték, vegyék el méltó büntetésüket. Én a jelenlegi kormánytól, amelyben bizom, egészen mást várok a munkáskérdésben. Legelső sorban is több szivet, több megértést és több szeretetet. (Helyeslés.) Én, akj a munkapadok mellől jutottam be a politikába, nehéz, hosszú éveken át dolgoztam súlyos fizikai munkában, a munkások között éltem, ismerem a gondolkozásukat és meg vagyok győződve róla, hogy a magyar ipari munkásságnak 80—90%-a becsületes keresztény ember (Ugy van! jobbfelöl.) és ragaszkodik is a mai irányzathoz. Határozottan kijelenthetem, hogy megutálta volt vezéreit és hogyha ma még mindig ingadozik, ez csak arra vezethető vissza, hogy a jelenlegi kormányzat nagyon keveset, vagy mondjuk, semmitsem tett eddig a munkásságért. Nem tudom ezért teljes egészében a kormányzatot és a kormányzatban résztvevő egyéneket okolni, mert hogy ezek a válságos idők olyan hoszszara elnyúltak és hogy az ipari munkásság nyomora ennyire megsokszorozódott, ennek oka tulaj donképen az a liberális korszak, továbbá azok a liberális gondolkozású emberek, akik lehetetlenné tették Friedrich Istvánnak szeptemberben, hogy a választásokat megejthesse. (Vgy van!) Szentül meg vagyok győződve arról, hogy ha ez a választás nem januárban lett volna, akkor a munkásság nyomora nem lett volna olyan rettenetes, mint amilyen volt ez alatt a választási kampány alatt. Én tehát azzal az óhajjal és talán mondhatom, inkább követeléssel fordulok a jelenlegi kormányférfiakhoz, hogy a jövőben az ipari munkásság ügyével alaposabban foglalkozzanak és pedig abból a szempontból, hogy ne legyen kiszolgáltatva * az ipari munkásság azoknak az uzsorásoknak, akik eddig folyton kiszipolyozták és ne legyen kitéve a munkaadók önkényének. Azokról a bizonyos fizetési rendszerekről, amelyek a háború alatt és a háború kezdetén azokat a felfordulásokat előidézték, amelyek a bolsevizmussal végződtek, nagyon sokat tudnék beszélni. Nem akarom hosszura nyújtani ezt a már amugyis nagyon hosszura nyúlt vitát, de utalnom kell arra a képtelen állapotra, hogy azokat a bizonyos akkordárakat, amelyekről a Nemzetgyűlésnek talán csak az újságokból van tudomása, a múltban mindig ugy állapították meg, hogy azokból a munkásság egyáltalán nem tudott megélni és ahelyett, hogy azokat a munkaadók a munkássággál közösen, egyetértően szabták volna meg, közönséges diktatúra módjára — ki merem mondani, — hozzá nem értő, mérnököknek nevezett zsidógyerekek csinálták. Mert én, aki 20 esztendeig dolgoztam, mindent meg tudok érteni, csak azt nem, hogy aki "csak tegnap jött az iskolából a műhelybe, az ma már fizető tiszt lehet. Ezt, t. Nemzetgyűlés, megengedte a múlt rendszer és én felhivom az igen tisztelt jelenlévő kereskedelemügyi minister ur figyelmét azokra az anomáliákra, amelyek az állami üzemekben vannak. (Halljuk ! Halljuk !) Hogy a kereskedelemügyi minister ur és az igen tisztelt Nemzetgyűlés egy kis visszapillantást vethessen, — talán igy könnyebben megérti mind a két fórum — elmondok röviden egy eseményt. (Halljuk !) 1915-ben, amikor az államvasutak gépgyárának, — ahol egyedül készülnek mozdonyok, — jobberzésü és ugy hazájukhoz, mint a gyárhoz ragaszkodó munkásai látták a veszély kezdetét : bementünk ahhoz a fórumhoz, amely ezeket az ügyeket intézni volt hivatva ; felhivtuk a figyelmét az illető műhelyfőnöknek, — mellesleg mondva, nem keresztény az illető, — hogy uram, itt veszély van, tessék a bért fokozatosan emelni ; nem kérünk semmi mást, csak azt, hogy a fizetéseket a drágasághoz mérten fokozatosan emeljék. Mit tett ő, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés? Az ő módszere szerint közönségesen elutasított bennünket, nem törődve a későbbi veszélyekkel. Igaz, hogy ő nagyon szépen végigszolgálta ott a bolsevizmust is, bele tudott illeszkedni mindenféle irányzatba . . . Rupprecht Olivér : Ott van még ma is ! Oláh Dániel: Teljesen süket maradt, hogy igy fejezzem ki magamat, a munkásság minden jogcs követelésével szemben és ez lett egyik inditóoka annak, hogy az államvasutak gépgyárából a mozdonyok lassanként elmaradtak. Mi felhivtuk a figyelmét arra, hogyha azok a vörös termelők, akik mellesleg csak a Conti-utcában és környékén tudtak termelni, — mert ezek dolgozni soha életükben nem dolgoztak — ide bejönnek, akkor itt, uram, baj lesz, Ö ezt figyelmen kivül hagyta és a baj, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, be is következett. (Felkiáltások: Elég szomorú !) :__ n-i Én tehát most arra kérném az igen tisztelt kereskedelemügyi minister urat, hogy necsak az állami üzemeknél, hanem minden egyes nagyobb gyárnál és magánál a Gyáriparosok Országos Szövetségénél hasson annak az állapotnak megszüntetésére, hogy ugylátszik azzal vélik meg-