Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-8
02 A Nemzetgyűlés 8. ülése 1920. zést nem nyer. Nem lesz itt "addig rend, nyugalom és nem tudunk addig megelégedést teremteni, mig ezek a hatalmak, ezek az emberek, a magyar nemzetnek cek a sirásói tovább is graszszálni fognak és tovább is meg tudják csinálni azt, hogy munkánkat folyton-folyvást elgáncsolják és azt a népet, mely egyedül belénk helyezte minden reményét, folyton-f oly vast, hol csendben, hol nyiltan, hol hangosan, hol lassan, de mindig ellenünk izgatják. Mégis csak lehetetlen dolog, hogy az a párt, az a frakció, mely nemzetünket lecsúsztatta, hivatalos lapjában egyebet ne csináljon, mint folyton azt tartsa szeme elé a szerencsétlenné tett munkásságnak, hogy a keresztény kurzus dacára nincs ruha, nincs cipő, nincs élelem, amikor nagyon jól tudja, hogy minden lenne itt, ha a Népszavának és társainak (Nagy zaj és felkiáltások a baloldalon : Be kell tiltani !) folytonos uszitásai odáig nem juttatták volna a népet, hogy részint ők, részint a megszálló román csapatok mindent kiraboltak. (Igaz ! ügy van !) Hogy mennyire nem egyezik ennek a Nemzetgyűlésnek az intenciója azok intenciójáva], akik hivatva lennének egy és más rendelkezést végrehajtani, azt egy eklatáas eset bizonyította be a napokban ; bebizonyította ezt a Népszava meggyilkolt szerkesztőjének, Somogyi Béla sírhelyének az ügye. (Halljuk ! Halljuk !) Mindannyiunknak megvan a véleményünk erről a bűntényről s ezt a véleményt pregnánsan leszegezte a ministerelnök ur, hogy elitéljük a tettet, a legkomolyabban, a legelitélőbben nyilatkozunk arról a tettről, melynek Somogyi Béla áldozata lett. (Ugy van ! ügy van !) Ebből azonban nem következik és nem kövétkezhetik az, hogy mi Somogyi Bélát a keresztény nemzeti Magyarország vértanujának tekintsük. (Helyeslés és taps.) És ezt tudtára adjuk ezekről a padokról a sajtó ama részének, mely, ugy látszik, elérkezettnek látta az időt arra, hogy ebből az emberből, kinek halála épen azért következett be, mert az erkölcsi lezüllést és az erkölcsi eldurvulást tervszerű, évtizedes munkával épen ő teremtette meg ebben a nemzetben, vértanút csináljon. (Zajos helyeslés.) Azzal a fegyverrel veszett el, mellyel támadott. És most ennek az embernek a halálából nemzeti gyászt csinálnak és ami fontos, oda telepitik ör$k nyugalomra közjogi nagyjaink tőszomszédságába, (Zaj és felkiáltások : Szégyen ! Gyalázat ! Exhumálni f) ama világhírű államférfiak tőszomszédságába, kiknek nemzetmentő munkáját lerombolni épen Somogyi Béla tekintette élete egyetlen feladatának. (Nagy zaj.) Szabó István (sókorópátkai) kisgazdaminister : A nemzetvédők jeltelen sirban alusznak ! Somogyi István : Azt tartja a közmondás, hogy a halottakról vagy jót, vagy semmit. Nagyon jól tudom, hogy Ízléstelenség volna, akárki is volt az az ember, személyével ma bővebben foglalkozni. Egyet azonban meg kell mondani : hogy az, vagy azok, akik ennek az embernek a holttestét oda wi február hó 28-án, szombaton. vitték a magyar nemzet nagyjai mellé, igenis öntudatosan azt akarták, hogy valami erősebb, valami komiszabb gáncsot vessenek a keresztény nemzeti kurzus elé. (Igaz ! Ugy van !) Mert mégis csak lehetetlen dolog az, hogy azoknak a keresztény ' magyar katonáknak, akik a világ minden részén azért véreztek és azért estek el, hogy ebbe az országba egyetlen ellenséges katona be ne tegye és be ne tehesse a lábát, azoknak a katonáknak a sirjai a világ minden részén mindenkitől elfeledve, horpadtan állanak, s ugyanakkor annak az embernek díszsírhelyet adunk, akinek a munkája volt az, hogy ennek a nemzetnek minden egyes fűszálát a román és nem tudom, micsoda ellenséges csapatok hónapokon keresztül megszállva tartották. (Élénk helyeslés és taps.) T. Nemzetgyűlés ! Nem beszélek arról, hogy mi történt itt a kommunizmus után ; nem beszélek arról, hogy ki volt az, aki ebből a borzasztó világégésből, ebből a rémséges robbanásból megmaradt egyetlen értékünket, a magyar nemzeti hadsereget az egész világ elé, mint rablókat, fosztogatókat, hóhérlegényeket állította oda ; nem beszélek arról, hogy ki volt az, és kik azok az ő barátai, akik ma is minden lehetőt elkövetnek azért, hogy a keresztény Magyarországot a külföld előtt minél jobban be tudják feketíteni. (Igaz! Ugy van !) Itt van pl. Garaminak az esete. A mai lapok hozzák azt a nyilt levelet, amelyet az ántánt világszocialistáihoz intéz, hogy akadályozzák meg azokat a komiszságokat, amelyeket Magyarországon a fehér terror csinál. (Igaz ! Ugy van !) Amikor ott Parisban a magyar nemzet legjobbjai, a büszke magyar népnek utódai összetett kezekkel könyörögnek az antantnak azért, hogy legalább egy-egy kapavágással többet kapjunk vissza az országunkból, mint ahogy tervezve van, akkor ezek az urak még most is csak azon dolgoznak, (Felkiáltások : A zsidók !) hogy ugy megfojtsanak bennünket, hogy soha többé ne tudjon ez a nemzet feltámadni. (Mozgás.) Azt mondják, — s ezt mindenütt, léptennyomon hallhatjuk és olvashatjuk újságokban, gyűléseken, értekezleteken, hallottuk itt is — hogy a hamu alatt lappang még mindig a parázs, hogy még mindig vannak, akik a felfordulást szeretnék, még mindig vannak, (Egy hang jobb felöl : Majd elfojtjuk!) akik a nemzet szekerének rúdját megfordítani szeretnék, és hogy még mindig izzanak a szenvedélyek. Én azt hiszem, hogy itt az ideje már annak, hogy többé ne legyünk ezen hamu alatt lappangó parazsakkal szemben a jó fiuk. (Egy hang jobb felöl : Tiltsuk be a Népszavát !) Minket nem azért küldöttek ide, nekünk nem az a kötelességünk, hogy mikor a keresztény és nemzeti gondolat győzelmével jöttünk be ide, hogy tovább nézzük azt, hogy amikor szegény kicsi, elbolonditott, tehetségtelen és tanulatlan emberek százával megtöltik a börtönöket, akkor a szellemi vezetők, a szellemi vezérek (Mozgás a baloldalon.) azok, akiknek munkája okozta azt, hogy ez a nemzet elernyedt, itt grasszáljanak vigan, és
