Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-27

Á Nemzetgyűlés 27. ülése 1920 hiszem ezzel bizonyítva volna az is, hogy a zsidók akkor már itt voltak és mi nem vagyunk jött-mentek. De figyelmeztetek arra, hogy nincs egyetlenegy ország sem, ahol annyi falu és annyi vár volna zsidó névvel jelölve, mint épen nálunk. Ausztriában és Németországban pl. összesen csak három-négy »Judenburg«-féle elnevezés van; nálunk azt látjuk, hogy itt van Zsidovina, Zsidóhid, Zsidópatak, Zsidótábor, az esztergommegyei érsekségben Zsidósziget és Zsidóvár, amelynek várnagya 1366-ban Lóránt mester volt. Ereky Károly: És Zsidófok! (Élénk derültség. ) Sándor Pál : Tehát nem véletlen dolog az, hogy Magyarországon annyi »zsidó«-t tartalmazó név van ; ez mutatja, hogy már azokban a régi időkben zsidók voltak itt, igy tehát nem lehet minket jött-menteknek minősíteni. (Zaj.) De még tovább megyek. 1492-ben megjelent az első törvény arra nézve, hogy a zsidók és keresztények közötti házasságok az egyház és a király által tiltatnak. Ez azonban semmit sem használt és ismételni kellett több izben, hogy ezek a zsidó-keresztény házasságok tiltva vannak. 1492-ben jelent tehát meg az első ilyen törvény és ezt sem eltagadni, sem elhomályositani nem lehet. Huber János: Az egész egyházban igy volt világszerte ! Sándor Pál : Ekkor tehát a zsidók már itt voltak és élvezték a liberális magyar nemzetnek liberális bánásmódját kétszáz éven át háborítatlanul; minden tekintetben részesítették a zsidókat azon előnyökben, melyekben a más polgártársaikat. De most elmondok még egy adatot, amely szintén ismeretlen lesz önök előtt. Mátyás király halála előtt, 1476-ban Bongars Schwandt a »Scriptores rerum hungaricarum« című művében a II. kötet 148. oldalán leirja azt, hogy küldöttségek vonultak el Mátyás király és Beatrix előtt, és — azt mondja: »A menetet a zsidó község elnöke és fia lóháton, karddal kezükben vezették« — (Élénk derültség.) ugy-e, nem tudták ezt, t. Nemzetgyűlés ? — »és őket még 24 előkelő zsidó szintén^lóháton, strucctollas kalappal követte.« — (Ménh derültség.) Ez is olyan históriai adat, amelyből láthatjuk azt, hogy 1468-ban, amikor körülöttünk az összes államokban megvolt már a sárga folt a zsidók hátán és megvolt a hegyes kalap a fejükön, Magyarországon ez nem létezett. Még a mai napon is megvan gróf Andrássy Manó birtokában az a magyar díszkard, amelyen zsidó felirással van megörökítve, hogy a zsidók ezen az ünnepen résztvettek. De nem akarok e kérdésben tovább menni. Fangler Béla: Szent László kiűzte a zsidókat ! Sándor Pál : És IV. Béla visszahívta őket a tatárjárás után! De nem akarok erre kiterévi április hó 16-án, pénteken. 485 jeszkedni. Nem akarok csak a régiekről beszélni, hanem kötelességem beszélni arról is, ami most erre a tárgyra vezetett. (Halljuk! Halljuk !) Nekünk, zsidóknak, kapitalistáknak, folyton a szemünkre vetik, hogy tisztán a zsidóság kezében van a kapitalizmus, hogy az igazgatóságok zsidókból állanak, hogy a vezérigazgatók a zsidók közül neveztetnek ki és hogy a keresztények közül a kapitalisztikus irányban senki sincs képviselve. Már a Pénzügyi Bizottságban, ahol Ereky t- képviselőtársam aposztrofált, válaszoltam erre. Most is szóról-szóra fentartom, amit akkor mondtam. Szomorúsággal kell konstatálnom, hogy a kapitalisztikus világ túlnyomó része, talán mondhatnám 98%-a, zsidó. Ez igenis nagy baj. Ereky Károly: Nagy baj, de most be fogunk vonulni a kapitalizmusba. (Egy hang a középen: Ha beeresztenek!) Bevonulunk! Sándor Pál : Bátor vagyok azt mondani, hogy nem a zsidók az okozói annak, hogy nincsenek benn, hanem maga a keresztény társadalom. Ereky Károly: Téves elegancia! (Zaj.) Sándor Pál : Ne méltóztassék rossznéven venni azt az állításomat, hogy a keresztény társadalom a kereskedelmi és közgazdasági foglalkozást másodrendű foglalkozásnak tekintette. Ereky Károly: Megvetette! Sándor Pál : Harminc éve járok körül Magyarországon, teleprédikáltam az összes városokat és mindenütt kértem és rimánkodtam, hogy a keresztény társadalom vegyen részt ebben a kapitalisztikus, gazdasági és kereskedelmi életben. Képtelen voltam eredményt elérni, mert mindenki hivatalnok akart lenni, mindenki a penzió után futkosott és azt hitte, hogy sokkal elegánsabb élet a ministeriumban vagy a városnál lenni, mint a boltban ülni. (Folytonos zaj. Felkiáltások : Nem is eresztik be őket !) Tapasztalatból tudom ezeket. Erdélyben volt egy igen jó barátom, azóta meghalt szegény, akinek két fia volt, — ugy mondom el, ahogy van, ne méltóztassék semmiféle allúziónak venni — az egyik díjnoknak ment egy ministeriumba ; természetesen monoklival, elegánsan járt és ott töltötte az idejét. A másik hallgatott az én tanácsomra és az én segítségemmel megkapta vidéken egy biztosítási irodának az ügynökségét. Ez a másik ma gazdag ember. De abban az évben, amikor ők ketten kikerültek az apai házból, találkoztak később odahaza, Erdélyben, az apai kúrián, és akkor az egyik fivér, a monoklis, azt kérdezte a másiktól: Hát te, Tamás, igaz-e, hogy te Kóbi lettél? (Derültség.) Ez volt a felfogás. Igen, beültek vezérigazgatóságba, igazgatóságba, de előbb beszélt Gaal Gaszton t. képviselőtársam arról, mit jelent ez, ha semmit sem értenek a dologhoz. Azt a vezérigazgatót, aki nem érti a dolgát, a külföldi tőke nem respektálja, nem honorálja.