Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-26

454 A Nemzetgyűlés 26. ülése 1920. bevétel fogyasztási adókból, állami vagyonból és mennyi volt a bevétel az illetékekből, a díjakból és az összes egyéb állami jövedelmekből. Ezt azonban ma nem tudjuk megnézni, mert semmiféle statisztikai adatunk sincs. Amikor tehát az a törvényjavaslat készült, a pénzügyministeriumnak ebbe bele kellett volna vennie azt is, hogy tulajdonképen milyen természetűek az összes állami bevételek, amelyekkel a pénzügyminister ur idejött a Nemzetgyűlés elé. Ezek hiányoznak, de hiányzanak egyidejűleg a kiadásra vonatkozó összes statisztikai adatok is. A pénzügyi bizottság ülésén feltettem a kérdést, hogy mennyi tulajdonképen az állami tisztviselők és közalkalmazottak fizetése: Pozitiv választ nem tudtam rá kapni, mert hiányoznak az adatok. Ugy pedig, t. Nemzetgyűlés, hogy legalább hozzávetőleges adatokat ne tudjunk, nem lehet a pénzügyi politikát bírálat tárgyává tenni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés! Tudnunk kellene azt is, hisz ez természetes dolog, hogyha ily törvényjavaslat elénk kerül, legalább általában tudnunk kellene, milyenek a rendes és a rendkívüli kiadások, milyenek a dologi és személyi kiadások és általában az összes kiadások természetét ismerni kellene ha nem általános frázisokkal, hanem tényleges, rendes, reális pénzügyi politikával akarunk a Nemzetgyűlésen foglalkozni. A pénzügyminister urnák az az elve, hogy nem lehet, non possumus. Minden körülmények között hangoztatja ezt, csak egy esetben nem hangoztatta, abban a tekintetben, hogy a hadseregszállitóknak 1800 millió koronát meg kell szavazni. En méltánylom azt, t. Nemzetgyűlés, hogy a pénzügyminister ur szociálpolitikai okokból 510 millió koronát már ki is utalt ezeknek a hadseregszállitóknak és vállalkozóknak, mert hiszen az volt a megokolás, ugyebár, szükséges, hogy a munka meginduljon és ők a munkásaikat foglalkoztatni tudják. De az az én tiszteletteljes kérdésem, vájjon megvan-e a garancia arra, hogy ezek a vállalatok azt a pénzt tényleg arra használják fel, hogy a legsürgősebb kiadásaikat azonnal megtehessék és a munkához hozzáfogjanak. Hiszen minduntalan azt halljuk és látjuk, — vannak gyáros barátaim is, akiket megkérdeztem, vájjon kaptak-e előleget ők is, — hogy nem tudnak az egészről semmit. T. pénzügyminister ur, ebben a dologban fontos, hogy a nyilvánosság a legtágabb legyen. Tessék megmutatni mindig a névsort, hogy ki és mennyit kapott, különben nem tudjuk e dolgokat ellenőrizni. Abszolút bizalommal vagyok a pénzügyminister ur személye iránt. Soha semmi differenciánk nem volt és mindig a legideálisabb, legtisztább, legbecsületesebb politikusnak tartottam, tehát ki van zárva, hogy itt ő ellene támadást akarnék intézni. Tisztán az elv lefektetéséről, az elv megállapításáról van szó. évi április hó 15-én, csütörtökön. Ha a kormány azon az állásponton van, hogy a közalkalmazottakon nem lehet segíteni, ha azon az állásponton van, hogy semmire sincs ebben az országban pénz, csak épen &] hadseregszállítók és nagyvállalatok számára kell, hogy 1800 millió korona legyen : akkor feltétlenül fel kell tenni azt a kérdést, vájjon szociálpolitikailag meg van-e, motiválva a kormánynak ezen eljárása. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez nem akar bizalmatlanság lenni a pénzügyminister ur személye iránt, ez egy általános politikai kérdés, amelyben ezt az álláspontot fixirozni kell. Ebben a törvényjavaslatban két dolog van, amely — dacára annak, hogy nem állanak statisztikai adatok rendelkezésünkre — általános politikai értékkel bir. Az egyik az, hogy ebben a javaslatban a minister ur egyszerűen bejelenti nekünk, — a beszédéből is kitűnik eredeti szövegben megnéztem — hogy körülbelül 8000 millió deficittel számolhatunk egy esztendő alatt. Egy ilyen 8000 millió koronás deficit bennünket egyenesen bele fog vinni az anarchiába. Méltóztassék csak elképzelni, hogy november óta csak 3000 millió korona kékpénzt hoztunk be Magyarországba s az árak november vége óta rendkívüli módon felszöktek, mert hiszen tudjuk azt, hogy a november végi árakhoz viszonyítva most legalább ötszörös, sőt tízszeres árak is vannak. Ennek legfőbb oka épen a pénzünk további inflációja; az, hogy a pénzmennyiségünk 3 milliárddal megnövekedett. Én tudom azt és le is szögezem azt a tényt, hogy igenis a drágulás, az árak emelkedése nem tisztán és kizárólag a pénz mennyiségétől függ, az árak emelkedése még függ attól is, hogy bizonyos árukból milyen mennyiség áll rendelkezésre és milyenek a produkció feltételei, illetőleg lehetőségei. De hogyha valakinek van már bizonyos mennyiségű pénze odahaza a ládafiában és ahhoz napról-napra csak uj pénztömegeket hoznak anélkül, hogy azért a pénzért valamit venni tudna, hogy akkor annak elmegy a kedve attól, hogy valamit eladjon, az természetes, valamint természetes az is, hogy csak akkor ad el valamit, ha olyan tömeg pénzt kap érte, hogy szinte a szeme szikrázik bele. Láttam olyan esetet, amikor leolvasták a pénzt az élő állatért és a gazda megijedt, hogy annyi pénzt akarnak neki otthagyni — »akkor ez a pénz nem ér semmit« — igy szólt és nem adta oda az állatját. Ha mi most itt 8000 millió korona deficittel számolunk és még további papirpénztömegeket hozunk az országba, akár a bécsi bankóprésből, akár a budapesti nyomdából — ami végeredményben mindegy — akkor egyenesen belemegyünk a katasztrófába, akkor a közalkalmazottaknak 1000 korona havifizetése nem fog annyit érni, mint amennyit békében 20—50 korona ért, (Felkiáltások jobboldalon : Most sem ér!) a zsir ára felmegy tovább 200 koronáról