Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-25
422 A Nemzetgyűlés 25. ülése 1921 mutatja, hogy a szócsatákat nem tartom előnyösnek, hanem igenis, a tetteknek, a becsületes keresztény nemzeti cselekvésnek vagyok az embere. Az interpelláció megokolásából ennyi, azt hiszem, elég. Bátor leszek azt felolvasni és a t. belügyminister ur elé bocsátani azzal a megjegyzéssel, hogy nekem azonnal ne választ adjon, hanem minél előbb — hisz oly magától értetődő, oly keresztülvihető, oly könnyű — minden kül- és belpolitikai kényszerhelyzettől független intézkedést, amely halogatást nem tür. (Ralijuk! Halljuk! Olvassa): »Yan-e tudomása a belügyminister urnák arról, hogy Budapesten a kabarékban, bárokban stb. a legköltekezőbb, a . legszemérmetlenebb és a fennálló rendeleteket kijátszó dorbézolások folynak ?« Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök : Sohasem voltam még kabaréban. (Nagy derültség.) Zákány Gyula : Bár én sem voltam még ott, ezekben a tánclokálokban, mégis tudomásom van róla és a t. belügyminister urnák is erről tudomásának kellene lennie. (Olvassa tovább) : »Hajlandó-e a belügyminister ur a kabarókkal kapcsolatos tánclokálokban, bárokban felburjánzott, erkölcstelen alapokra fektetett buffetlány és parketttáncosok működését beszüntetni, mert az előbbiek a titkos prostitúciót terjesztik, az utóbbiak pedig az életerős férfiakat munkakerülésre szoktatják ! (Igaz ! Ugy van!) Hajlandó-e a legsürgősebben intézkedni, hogy a nyomorgó társadalmi tömegeket anarchisztikus elkeseredésig provokáló mulatóhelyek részben becsukattassanak, részben megrendszabályoztassanak.« (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláció kíadatik a belügyminister urnák. A belügyminister ur kivan szólni. Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök: T. Nemzetgyűlés! Az interpelláció szövege és kérdései teljesen helyesek és nagyon köszönöm t. képviselőtársamnak, hogy a kérdést felvetette. (Helyeslés.) Amilyen helyes azonban a kérdés felvetése, ne vegye rossz hevén, annyira helytelen volt az egész feltálalása, (Mozgás.) mert a bároknak és kabaréknak kérdéséhez igazán semmi köze sincs az ententenak, amint nincs egyes más dolgokhoz sem. (Mozgás.) Egy dolog kétségtelen; az, hogy nagyon naiv embernek kell lennie annak, aki azt hiszi, hogy, nem tudom, 20—30 szónok által felpanaszolt teljes dekadens múlttal szemben, márólholnapra, háromheti nehéz ministerségem után, át lehet gyúrni az embereket, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) át lehet gyúrni az intézményeket. Akinek ez a felfogása megvan, azt én nem tudom kapacitálni, mert az túl van a kapacitálás lehetőségén. (Ugy van! a jobboldalon.) Tisztában kell lenni azzal, hogy az intézmények gyökerei a múltba visszanyúlnak, abban az emberek pszichológiája, lelke, ideológiája kialakul, '. évi április hó 14-én, szerdán. azoknak megváltoztatására nem elég egy szép szónoklat, akár erről az oldalról mondják, akár arról az oldalról. A szónoklat itt elhangzik, az újságokban annyira amennyire megjelenik, és ha tiz évig fognak itt szónokolni, akkor talán lesz annyi eredménye a szónoklatoknak, hogy az emberek gondolkozását felkeltik. De ne tessék azt gondolni, mert igazán nagy naivitás kell hozzá, hogyha az ember föláll és elmondja azokat a nagy bajokat, amelyek megvannak, amelyek fennállásában senki sem kételkedik, azzal" segíteni lehetne a dolgon, hogy beszéddel el lehessen az ilyent intézni és változtatni lehessen olyan intézményeken, amelyek benne vannak az emberek lelkében, pszichológiájában, amelyekben benne van a mult, a múlt gondolkozása. Ne tessék azt hinni, hogy azokat egy ministerelnök azért, mert minister, egy rendelettel meg tudja változtatni. Az emberek lelkének átgyúrásához idő kéllj (Ugy van!) ahhoz közéleti nevelés kell. Az a közéleti nevelés megvolt a 30 éves múltban, és annak rossz gyümölcsei érlelődtek meg a legközelebbi múltban. (Ugy van!) Ezeket márólholnapra átalakítani nem lehet. Ezt azért mondom épen az interpelláló t. képviselő urnák, mert ő is abban a nézetben élt, hogy három heti ministerelnökség alatt, vagy belügyministerség alatt, e téren valamit elmulasztottam. Nagyon kérem, legyen szerencsém és dolgozzék velem. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Mint államtitkár'? Friedrich István: Nem lehet; ellenzéki! Fangler Béla: Nem vállalhatjuk! Simonyi-Semadam Sándor : Nem az uraknak mondom, a t. képviselő ur pedig nem nyilatkozott. Az urak nagyon sietnek, nem is invitáltam meg őket. (Derültség. Halljuk! Halljuk!) Kérem, tessék megnézni a munkát, tessék megnézni, hogy miket kell átdolgozni. Mert hiszen kétségtelen, hogy átdolgozni kell, mert az is naivitás, hogy a históriai szövevény folytonosságából szálakat lehet kitépni és uj szálakat lehet bekapcsolni momentán; ez képtelenség; történelmi, pszichikai és logikai képtelenség. (Ugy van!) Ilyenekre senki sem vállalkozhatik és igazán teljesen hidegen hagy, hogyha ezekkel vádolnak, mert csak az vádolhat, akinek halvány fogalma sincs a feladatról, amelynek nem megoldásra, de valahogyan továbbvitelére mi nagy nehezen vállalkoztunk. (Ugy van !) Ami magát az interpellációt illeti, a t. képviselő ur előadása után van tudomásom a dolgokról. Igazán nem értem rá, hogy e kérdésekkel foglalkozzam, de ezek után, amiket szives volt elmondani és amikről el is hiszem, hogy igy vannak, van tudomásom. Ez az első. Második kérdése, hogy hajlandó vagyok-e ezekben az ügyekben valami intézkedést tenni. Felhívom figyelmét arra, hogy intézkedések, törvények vannak és ha a törvényeket nem hajtják végre, az nem mindig a belügyminister