Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-25

A Nemzetgyűlés 25. ülése 1920. évi április hó lé-én, szerdán. 419 földművelésügyi minister ur által Frühwirth Mátyás képviselő ur interpellációjára adott választ, mely egyszersmind a pénzügyminister ur nevében is adatott, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor határozati] ag kimondom, hogy a Nemzetgyűlés a választ tudomásul vette. Ismét a földmivelésügyi minister urat illeti a szó. Rubinek Gyula földmivelésügyi minister: T. Nemzetgyűlés ! Molnár János képviselőtársam a következő interpellációt intézte hozzám, valamint a népjóléti minister úrhoz (olvassa) : »Van-e tudomása a földmivelésügyi miniszter urnák arról a sanyarú helyzetről, amely a mai nehéz időkben a mezőgazdasági munkásosztály vállára nehezedik ? Mit szándékozik tenni a földmivelésügyi minister ur arra nézve, hogy a mezőgazdasági munkások súlyos helyzete sürgősen enyhittessék ós minő szándékai és tervei vannak arra nézve, hogy a mezőgazdasági munkásosztály jövője és jóléte biztosittassék?« Ezen válaszomat szintén a népjóléti miniszter úrral egyetértően fogom megtenni, annál is inkább, mert ez a kérdés nem is tartozik a népjóléti minister úrhoz, miután a földmunkások a Földmivelésügyi Ministerium hatáskörébe tartoznak és nem egyúttal a Népjóléti Ministerium ügykörébe is. Ami azt a kérdést illeti, hogy vájjon van-e tudomásom arról, hogy a földmunkások nagy része Ínséges helyzetben van és különösen a jövőjük nem valami kellemes kilátásokkal kecsegteti őket : erről igenis van tudomásom. Á földmunkás kezek válságát főleg két körülmény idézte elő. Az egyik, a kisebb : a belső vizeknek elszaporodása, térfoglalása a sok tavaszi és téli esőzés következtében, a Tiszának kétszeres áradása, amely bizonyos területeket elöntött annyira és olyan tartósan, hogy azokon a tavaszi, sőt őszi munkálatok is lehetetlenné váltak és igy a munkásságnak nagy része őszi és tavaszi vetések hiján az aratási munkától elesik, de elesik a tavaszi munkától is. A másik, már nagyobb kiterjedésű baj, a román megszállás volt, amely épen azokat a birtokokat károsította elsősorban, ahol a munkáskéz foglalkozást talált, t. i. a nagy- és középbirtokokat. Ezeket fosztották meg az igáserőtől, gépektől, vetőmagtól és konvenciótól annyira, hogy — amint épen egyik előző interpellációra adott válaszomban kifejtettem — az uradalmak igyekeztek cselédeik létszámát csökkenteni — amit a magam részéről akkor elitéltem — és ezáltal attól a tehertől szabadulni, amely reájuk hárult azzal, hogy a cselédséget nem tudták foglalkoztatni, mert hiszen nem volt megfelelő igáserő. Ennek a következménye azonban az is volt, hogy az őszi és tavaszi vetést kénytelenek voltak mellőzni megfelelő iga és megfelelő vetőmag hiányában. Igaz, hogy ezek az uradalmak főleg részesmunkára adták ki az egyébként parlagon maradt területeket, de — ugyebár — részesmunkát is csak az tud vállalni, akinek igája van, aki maga meg tudja szántani a földjét és termővé tudja tenni az egyébként terméketlen területet. Ha maga az uradalom fel tudta volna szántani, akkor be is vetette volna és be is vetné tavaszival s legfeljebb csak arról lehetne szó, hogy a már bevetett területeket adná ki részes művelésre. Ezek olyan nagy nehézségek, t. Nemzetgyűlés, amelyeken nagyon nehéz lesz a munkásságot átsegíteni, mert — ugyebár — ott, ahol munkaalkalom nem kínálkozik, uj munkaalkalmat teremteni felette nehéz. Nincs módomban, hogy az üresen álló területeket kultúra alá vegyem ott, ahol erre nincs meg a kellő igás erő. Erre vonatkozóan két rendelet van érvényben. Az egyik a régi háborús rendelet, amelyet elődeim alkottak meg és amely arra utasítja a községi elöljáróságot és a főszolgabírókat, hogy ahol bevetetlen terület van, adják ki részes művelésre a község lakóinak. Ezt azonban megint csak azok tehetik, akiknek igájuk van, tehát kisgazdák és középgazdák, itt tehát nem tudom a munkást foglalkoztatni. Van egy ujabb rendelkezésem, amely arra utasítja a közigazgatást, hogy azok, — főleg munkások, hadi rokkantak és hadi özvegyek — akiknek az előző években bérletük volt, ezt továbbra is megkapják, még pedig felszántott alakban, ugy hogy azok, akiknek nincs igájuk, természetszerűen olyan földet kapjanak, amelyet kézzel megművelni képesek s illetve olyat, amely más művelést, mint kézművelést nem igényel. A legnagyobb baj az lesz, hogy ezeknek a földmunkásoknak, nagy részének az idén nem lesz meg az aratásuk, mert nincs annyi bevetett terület, mint az előző években volt. Ezen ugy gondolok segíthetni valamiképen, hogy először idegen munkások behozatalát nem engedélyezem. Ebben egyébként a körülöttünk lévő államok is támogatnak bennünket, mert nem eresztik be ezeket a munkásokat. Másodszor utasítom a közigazgatást, hasson közre az egyes uradalmaknál, hogy ugyanolyan számú aratót alkalmazzanak, mint azelőtt. Tehát ha kevesebb is az aratandó terület, ne csökkentsék az aratómunkások számát. Ezáltal csökkentjük az elláttatlanok számát, másrészt pedig alkalmat nyújtunk nekik, hogy ők a saját munkájuk és keresetük révén a télire szükséges mindennapi kenyerüket megszerezzék maguknak. Ezenfelül, miután külföldi munkás nem jöhet be, holott azelőtt ugy a Dunántúl, mint különösen a Tiszántúl meglehetős nagy tömegben foglalkoztatott külföldi munkásokat, el fogom rendelni — az utasítás már ki is ment — hogy irják össze a munkanélkülieket. A munkanélkülieket azután azon vidékekre fogjuk áttolni, ahol munkáskereslet van, hogy igy kiegyenlítsük ezeket a bajokat és a munkásokat munkához juttassuk. Ehhez megvan a reményem, mert épen az a körülmény, hogy kevés gabonanemüt vetet53'