Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-25

394 A Nemzetgyűlés 25. ülése 192 két szándékolta az a sír eltemetni és akkor mint egy csattanó ütés hatott reám ez a kép. Ma ugy tetszik nekem, mintha ez a fekete­fátyolos jelenet az ország mostani szomorú sorsát ábrázolná. Itt van a mi sírunk is, t. Nemzetgyűlés. Benne van a magyar dicsőség, benne van millió hős, benne minden remény­ségünk. Éjbe szaladt a magyar nap, nem hagyott maga után csak egy kicsi fényt sem. Besöté­tedett a nemzet előtt az út. Körülöttünk pedig vigan folyik tovább az osztozkodás. Ugy tesznek velünk, mintha már végleg elvesztünk volna a történelem számára: folytatják a hagyatéki eljárást. És mi, akik sírunk mellett állunk, sikongó lélekkel és vér­vesztett aggyal kérdezzük : merre, hová ? Kincs válasz sehonnan ; csak néha egy-egy rángatódzása ennek a megnyirbált testnek adja tudtunkra, hogy élünk és érezteti velünk a csonka, halálra­kinzott embernek letörhetetlen akarását az életbenmaradásra, a feltámadásra. A mi fennmaradási lehetőségünk most a kinjainkban van. Birjuk-e még ezt a szenvedést, birjuk-e még ezeket a folyton megújuló kinokat : azt hiszem, ez most a kérdések kérdése. Birjuk-e, vagy pedig mint gyökerét vesztett cédrus, el­vágódunk-e végleg a történelem porondján, hogy nevünk is eltűnjék hosszú ezer esztendő dicső­sége után örökre. T. Nemzetgyűlés ! Két nagy csillag ragyog most a magyar égen. Az egyik a hazaszereteté, a másik pedig a kereszténységé. (Ugy van! balfelöl.) Az idő visszaterelte ezt a nemzetet a mentőutra, a lelkekbe visszatért az elüldözött kereszt, a megromlott gondolkozásmódba bele­szivódott újra a krisztusi tan ereje, szükséges­sége (Igaz! Ugy van! balfelől.) és nyílegyene­sen indult el ebben az országban útjára a ke­resztény világnézlet, hogy életpirt adjon a nem­zet arcára. (Éljenzés és taps a baloldalon és jobb felöl.) (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Ezért ez a keresztény kurzus, t. Nemzet­gyűlés, nem az, aminek nagyon sokan szeretnék látni : nem lidércfény. Nem. Ez a lelkek vágyó­dása. Olyan, mint a tikkadt föld szomja az eső után. Ez egy megmaradási lehetőség, mint hal­nak a viz. Egy látási, mozgási terület, mint madárnak a levegő. Mert, t. Nemzetgyűlés, sötét éjszakáinkban csak ez a keresztény világnézlet verhet fényt a mi egünkre. Ez mutathatja meg nekünk az utat a történelem útvesztőiben. Ez a keresztény kurzus nem egy kenetteljes ellágyu­lás, hanem egy fegyver, egy harciasságra biz­tató óriási lökem, amelyben az igazságnak ereje feszül az igazságtalanság és bün ellen. (Élénk helyeslés és taps.) Ez a keresztény kurzus hűségtétel Szent István kezébe, aki a kereszténységgel nyitotta meg ennek a nemzetnek történelme «lőtt, ennek '. évi április hó 14-én, szerdán. a nemzetnek szekere előtt a világ felé a kaput. Ez a keresztény kurzus méreg azok ellen, akik a mai helyzetet megcsinálták. (Ugy van! Ugy van!) Kell tehát ezért nekünk — ezt különö­sen pártunk nevében hangsúlyozom — keresz­tény kurzus, (Ugy van! Ugy van!) olyan ke­resztény kurzus, amely az összes keresztények­nek megértő bajtársi kurzusa; (Élénk helyes­lés.) kell nekünk olyan keresztény kurzus, amely nem a szólamokban van, hanem benne van a magyar napnak a fényében, benne van a ma­gyar levegőben, benne van a törvények szaka­szaiban és benne van a bennünk mozgó élet minden atomjában. (Élénk helyeslés és taps.) Ezzel a keresztény áramlattal szembehe­lyezkedik azonban minden erejével és minden elkeseredésével, hazátlan és faji érzésével a zsi­dóság. (Ugy van! Ugy van!) Harcba hoz elle­nünk mindent. A magyar nemzetnek küzdelme tehát most kétirányú. Az egyik küzdelem irányul a tolva­jok ellen, akik bennünket területileg és ezáltal gazdaságilag is meg akarnak fojtani, a másik pedig irányul a zsidóság ellen, amely az enten­tenak ezen lelketlen munkájában hű csatlósa. (Igaz! Ugy van!) Szemünk előtt folyik le a zsidóság nagy részének ezen lelketlen, dicstelen munkája, amellyel nemcsak egyeseknek, hanem magának a nemzetnek ütőereit is nyitogatja. Ez a munka vetette fel a magyar faji ér­zést, a zsidóságnak ez a munkája vetette fel a kereszténységnek érzését, amely most már — hála Istennek — benne hullámzik az egész magyar­ság lelkében és amely átalakulási törekvés nagy mélységnek kiásásával kell, hogy annak a lel­ketlen munkának, amely a magyarság ellen folyik széltében ebben a hazában, feltétlenül letörését hozza létre. A mi türelmetlen szemeink előtt termé­szetesen ez a mélység nehezen emelkedik ki, de hiszen egy nagy lelki folyamat, egy nagy lelki átalakulás nem történhetik meg máról-holnapra. De ha mi szent küzdelmünk célját meg akar­juk látni, akkor ezen nagy előretörésünkben, ezen nagyszerű haladási mozgalmunkban ne képzeljük magunkat egyszerre a zeniten, ahon­nan a pálma int, hanem lássuk magunk előtt azt a göröngyös utat, amelyet meg kell még tennünk, lássuk magunk előtt azt a küzdelmes utat, amelyen végig kell haladnunk, hogy ezt a keresztény kurzust oda vezessük, ahová mi annak végét kitűztük. Ennek első feltétele az erőgyűjtés. A zsidókérdéssel itt már foglalkoztak, azon­ban én szükségesnek tartom saját álláspontom­ból és pártom álláspontjából is, hogy ezzel kissé más irányban is foglalkozzam. (Halljuk! Hall­juk!) Hosszú évszázadokon át egy nemzet sem ismerte el a zsidóság egyenjogúságát, mert a hazájukkal törődő és hazájukat féltő államférfiak korán belátták azt, hogy a zsidóság, amely kó­borol ezen a földön, az első anyag Európa tes­tén, amely mint egy bomlasztó anyag működik

Next

/
Thumbnails
Contents