Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-17
216 A Nemzetgyűlés 17. ülése 1920. évi március hó 2é-én, szerdán. foglalkozást keres és ha nem jut más, akkor a meg nem engedett láncolásra veti magát és lánckereskedéssel foglalkozik. Tudom, hogy ez nehéz probléma, de kérem, méltóztassanak visszaemlékezni arra, hogy amikor a forradalom kitört, a Károlyi-kormány idejében, egy szervezet alakult, a leszerelt katonák szervezete. Ezek 5400 korona leszerelési dijat követeltek annak idffjén a kormánytól s mikor annak a kormánynak egyik tagja azt mondta, hogy erre nincs fedezet, ők egy nagyon jó ajánlatot tettek az akkori kormánynak, azt mondták : méltóztassék elmenni a Sas-utcába, ott összeszedünk annyit, hogy a leszerelt katonáknak ezt az igényét majd kielégithetjük. Talán én is a kormány figyelmébe ajánlhatnám a Sas-utcát, mert ha tényleg ki lehetett volna elégiteni onnan a múltban azt a nagy követelést, akkor most is lehetne a munkások részére onnan valamilyen összeget előteremteni. A háború alatt a munkásság között nagy ellenszenv kerekedett a háborúval szemben. A sok nyomor, szenvedés, nélkülözés, igazságtalanság gyűlöletet váltott ki az emberekből az akkori rendszer ellen és igy történhetett meg az, hogy könnyen csinálhatták meg az első forradalmat. Mindenki bedőlt — hogy ugy mondjam — az első forradalom alkalmával, mert mindenki több igazságot, jólétet, szebb jövőt remélt az első forradalomtól. Az első forradalomban csalódtak az emberek. Az az őszi rózsa elkezdett pirulni, vörös lett, egészen vérvörössé vált és március 21-én már gyűlölettel és elégedetlenséggel : gondoltak a munkások — főkép a munkásokra gondolok — az első forradalomra és a második forradalomtól remélték gazdasági előnyüket és boldogulásukat. Megbukott a második forradalom, a kommunizmus is és most vigyáznunk kell arra, hogy a munkások el ne feledjék a kommunizmust ; meg ne feledkezzenek arról a gyűlöletről, amelyet a kommunizmus bukása után lelkükben éreztek ; vigyáznunk kell arra, hogy a munkások a jelent meg ne gyűlöljék, s gyűlöletükben és öntudatlanságukban ne vessék bele magukat újra egy olyan kommunizmus-félébe, amelyet már átszenvedtek ugyan, de végső elkeseredésükben nem lennének nagyon válogatósak. Sokat emlegették itt, hogy a parázs ott van még mindig a hamu alatt és ezt a parazsat mindig figyelmébe ajánljuk egymásnak. En ettől a parázstól nem félek ; nem fog ez a parázs kilobbanni akkor, ha mi nem fogjuk élesztgetni, hanem segitünk oltani, de nem rendőrcsizmákkal, hanem megértéssel, szociálpolitikával (Élénk helyeslés.), a munkások hóna alá nyúlásával, azoknak segítésével. Mindezt azonban nem a zsidó vezéreken keresztül, hanem közvetlenül a munkásokkal, azoknak egyetemességével kell tennünk. (Ugy van! Ugy van!) Ha a kormány megtalálja a módját és be fogja bizonyitani, hogy szociális érzékkel bir, ha mi valamennyien bebizonyítjuk azt, hogy a munkásságot tényleg testvérnek tekintjük ; ha be fogjuk bizonyitani azt, hogy az ő érdekeiket tényleg becsülettel, odaadással, lelkiismeretességgel kezeljük, akkor nem kell félnünk ebben az országban kommunizmustól, nem kell félnünk internacionalizmustól, mert a munkás egészen bizonyosan egybe fog forrni a nemzettel, egy testté lesz és közösen fog munkálkodni hazánk boldogulásán. (Helyeslés.) A munkásság, t. Nemzetgyűlés, természetesen nemcsak az államtól várja közvetlenül a segítséget ; nem azt kérem én most a t. kormánytól, hogy a munkásoknak adjon közvetlenül támogatást, hanem természetesen igenis azt, hogy az állami gyárakban, amelyek a kormány felügyelete alatt állanak, siessen a kormány a munkások segitségére. Hozzon szigorú rendeletet ; alkosson törvényt, vagy keressen módot arra, talán egy rendelet keretén belül, hogy megállapittassék itt a munkások minimális munkabére, hogy ne lehessen őket igy kizsarolni, ne lehessen a mai munkanélküliséget igy felhasználni a munkások rovására (Ugy van ! Ugy van ! half elől.) és a nagytőkének újra meg nem engedett módon való gazdagítására. T. Nemzetgyűlés, interpellációmat a ministerelnök úrhoz vagyok kénytelen intézni, mert, sajnos, nem mondhatom azt, hogy a pénzügyminister úrhoz intézem, mivel csak részben tartozik a pénzügyminister úrhoz ; részben a kereskedelemügyi minister úrhoz, részben a földmivelésügyi minister úrhoz is tartozik. Mindenkihez intézhetem, csak nem intézhetem a munkásügyi ministerhez, mert, sajnos, nekünk van ugyan egy munkásügyi ministeriumunk, de abban mindenről van szó, csak munkásügyről nem ; ott mindenről beszélhetünk, csak munkásügyről nem. (Mozgás a jobboldalon.) Egy hang (jóbbfelől) : Csak szinekura az egész ; semmilyen munkát nem végez. Huszár Károly : Nem igaz ! Közönséges ráfogás ! Nagyon fontos munkát végez.! Szabó József : Ezért én a miniszterelnök úron keresztül az összkormányhoz intézem az interpellációmat, amely a következőképen szól. (Olvassa) : »Van-e tudomása a ministerelnök urnák arról, hogy a kommün bukása után a gyárakban, hivatalokban és egyéb munkahelyeken 50, sok esetben 65 százalékkal redukálták a munkabéreket, azt a reményt keltve, hogy a megélhetési cikkek árai is arányosan esni fognak ? Ezzel szemben a megélhetési cikkek árai 500, sok esetben 1000 százalékkal emelkedtek. Hajlandó-e a ministerelnök ur gondoskodni arról, hogy a munkásság fizetésének arányában megfelelő olcsó áron jusson élelmiszerhez ? Vagy hajlandó-e a ministerelnök ur gondoskodni arról, hogy a munkabérek rendeletileg ugy szabályoztassanak, hogy a munkásság létminimuma megállapittassék, oly képen, hogy a munkabérek olyan magasak legyenek, hogy abból magának és családjának a munkás legalább a mindennapi kenyeret biztosithassa?« (Helyeslés és éljenzés.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák» :
